Kárpátalján bíróság elé állítanak egy rendőrt, aki halálos balesetet okozott
Egy kárpátaljai rendőr ellen befejeződött a nyomozás. A férfi súlyosan megsértette a közlekedési szabályokat, és ezzel két ember halálát okozta. A vádiratot a bíróságra benyújtották – jelentette a Ukrán Állami Nyomozó Iroda.
A tragédia 2024. november 15-én történt Huszti járásban. A vádlott terepjáróval közlekedve jelentősen túllépte a megengedett sebességet, és tiltott helyen előzött. Nem győződött meg a manőver biztonságáról, így áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan összeütközött egy másik járművel, amelyben négyen tartózkodtak.0

A baleset következtében a jármű 31 éves utasa a helyszínen meghalt, a 35 éves sofőr pedig súlyos sérüléseket szenvedett, és a kórházban elhunyt. Egy kétéves gyermek közepes súlyosságú sérüléseket kapott, egy másik utas pedig súlyosan megsérült. Két gyermek árván maradt.
A rendőrre 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés várhat.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás