Megtalálták a légiszerencsétlenséget szenvedett indiai repülőgépének második fekete dobozát is
Vasárnap késő este P.K. Mishra, Narendra Modi indiai miniszterelnök főtitkára bejelentette, hogy megtalálták az Air India Ahmedabadban balesetet szenvedett 171-es járatának második fekete dobozát is – számolt be a hvg.hu.
A két, a pilóták és a légiforgalmi irányítók közötti kommunikációt rögzítő készülék közül az elsőt pénteken találták meg.

India szövetségi polgári légiközlekedési minisztere, Ram Mohan Naidu Kinjarapu korábban azt közölte, hogy a baleset kivizsgálásának jelentése három hónapon belül készül el.
A The Hindu című indiai lap szerint a fekete dobozok adatainak letöltése és elemzése négy-öt napig is eltarthat. Már több nemzetközi nyomozó hatóság képviselői is megérkeztek Ahmedabadba, hogy segítsenek az illetékes indiai szervezetnek (AAIB) a baleset kivizsgálásában.

A Boeing 787-8 Dreamliner típusú repülőgép csütörtökön 242 utassal és személyzettel a fedélzetén Ahmedabadból a londoni Gatwick repülőtérre indult, de közvetlenül a felszállás után balesetet szenvedett. A jelenlegi információk szerint a gép alig 200 méteres magasságig emelkedett, miközben a pilóta azt jelentette, hogy veszítenek a tolóerőből.
A balesetben legkevesebb 279 ember életét vesztette. A fedélzeten tartózkodók mellett – akik közül csak egyetlen ember élte túl a katasztrófát – legalább 38 ember halt meg a földön, amikor a repülőgép egy lakóövezetbe zuhant.
A baleset oka egyelőre tisztázatlan. A nyomozók a repülési adatrögzítők kiértékeléséből remélnek eredményeket. Az indiai repülőgép-balesetek kivizsgálásával foglalkozó hatóság (AAIB) alapos vizsgálatot indított – közölte Modi tanácsadója, P.K. Mishra. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) is vizsgálja a balesetet.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás