Több mint négy év után engedtek ki egy újságírót a krími börtönből

Több mint négy év után engedtek ki egy újságírót a krími börtönből

11:49 Június 24, 2025

Események 1980 2 хвилини

Українська

Kiszabadult a Szabadság Rádió orosz–ukrán újságírója, aki több mint négy évig volt orosz őrizetben a Krímben – számolt be róla az MTI.

Vladiszlav Jeszipenkót 2021. március 10-én tartóztatták le az Oroszország által 2014-ben Ukrajnától elfoglalt, majd elcsatolt Krím félszigeten azzal a gyanúval, hogy hírszerzési információkat gyűjtött Ukrajna számára, amit ő tagadott.

Stephen Capus, a Szabad Európa/Szabadság Rádió elnöke köszönetet mondott az amerikai és az ukrán kormánynak, amiért „együttműködtek velünk annak érdekében, hogy Vlad [Vladiszlav] igazságtalan fogva tartását ne hosszabbítsák meg”.

Andrij Jermak, az ukrán elnök tanácsadója a Telegram közösségi oldalon közzétett bejegyzésében szintén köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek Jeszipenko szabadon bocsátásában.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) akkori közleménye szerint Jeszipenko fotó- és videófelvételeket készített létfontosságú és forgalmas helyekről a félszigeten. Egy Oroszország által felállított krími bíróság 2022 februárjában hat évre ítélte a kettős orosz–ukrán állampolgárt kémkedés vádjával. Az ítéletet ő, a munkaadója és egyes jogvédő csoportok is koholtnak minősítették. Hónapokkal később robbanóanyagok birtoklásával is megvádolták, amit szintén tagadott. Az ügyészek később elismerték, hogy az autójában talált gránáton nem az ő ujjlenyomatai voltak.

A legfelsőbb krími bíróság később öt évre csökkentette büntetését. Azon a tárgyaláson Jeszipenko azt vallotta, áramütésekkel kínozták, hogy hamis vallomást szerezzenek tőle.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei