Katonai eszközöket gyújtottak fel az MAN egyik szervizközpontjában

Katonai eszközöket gyújtottak fel az MAN egyik szervizközpontjában

08:31 Június 27, 2025

Események 1858 2 хвилини

Szabotőrök hatoltak be az MAN egyik szervizközpontjába, ahol felgyújtották a szabad ég alatt álló, a Bundeswehr kötelékébe tartozó katonai teherautókat Németországban. Némelyikük teljesen kiégett – derült ki friss felvételekből.

Az MAN megerősítette a támadás tényét az erfurti szervizközpontjuk ellen, de nem volt hajlandó részleteket közölni. Korábban, pont egy évvel ezelőtt hasonló támadást hajtottak végre a Bundeswehr, vagyis a német hadsereg katonai járművei ellen, egy erfurti katonai parkolóban.

Az orosz csatornák által megosztott felvételek alapján úgy tűnik, legalább hat katonai jármű teljesen megsemmisült.

Az esti felvételeken, a katonai teherautók oldalán látható jelzések alapján biztosra vehető, a járművek a Bundeswehr kötelékébe tartoznak.

Orosz források szerint a járműveket Ukrajnának szánták. Ukrán források pedig arról számolnak be, hogy a gyújtogatók feltehetően oroszok voltak – ezt pedig azzal igyekeznek alátámasztani, hogy a felvételt először orosz Telegram-csatornák osztották meg. Valamint az sem elhanyagolható tény, hogy Erfurtban él az egyik legnagyobb, orosz származású közösség.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei