Egy szolgálatban lévő katona vesztette életét Perecsenyben egy ittas sofőr miatt
Július 7-én, hajnali fél 5 körül a rendőrségre bejelentés érkezett arról, hogy egy autó nekiütközött az ellenőrző pontnak Perecsenyben. A balesetnek áldozatai is vannak.
Az Ungvári Járási Rendőrség 1. számú osztályának nyomozó és operatív csoportja érkezett ki a helyszínre. A rendőrök elsősegélyt nyújtottak, megtekintették a térfigyelő kamerák felvételeit, és megállapították a baleset körülményeit.

Megállapították, hogy egy 53 éves perecsenyi nő egy BMW X5 vezetése közben elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a szembejövő sávba, és az ellenőrzőpont betonkerítésének csapódott. A baleset következtében egy 45 éves férfi, aki az állami határőrségnél szolgált kórházba került, de később belehalt sérüléseibe.

Az autó sofőrjénél egyértelműen ittasságra utaló jeleket regisztráltak, de az alkohol-tesztet elutasította.
A rendőrség az ukrán BTK 208. cikkelye alapján őrizetbe vette az elkövetőt. Jelenleg egy 24 órás biztonsági őrzés alatt álló egészségügyi intézményben ápolják, mivel ő is megsérült a balesetben. Emellett utasát, egy 31 éves Ivano-Frankivszk-i lakost is kórházba szállítottak.

Ezen tények alapján a Nemzeti Rendőrség kárpátaljai főigazgatóságának nyomozói büntetőeljárást indítottak az Ukrán Büntető Törvénykönyv 286-1. cikkelye 3. része alapján, azaz a közúti biztonsági szabályok megsértése, ittas állapotban való járművezetés, amely az áldozat halálát okozta. A fogvatartott akár 10 év börtönbüntetésre is számíthat, a jogosítványtól 5-10 évig terjedő eltiltással, számolt be a kárpátaljai rendőrség.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás