Hazaárulásért ítéltek el két újságírót Finnországban

Hazaárulásért ítéltek el két újságírót Finnországban

10:10 Július 8, 2025

Események 1652 2 хвилини

Українська

A védők szerint veszélyes precedenst teremthet, hogy nem csak megjelent cikkek, de a cikkek írása miatt is büntetett a bíróság a hadititkokat érintő feltárás ügyében.

A legnagyobb finn országos napilap két újságíróját találta bűnösnek hazaárulás vádjában a másodfokú bíróság a napokban. Egyikőjük négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést, másikuk 80 nap elzárásnak megfelelő pénzbírságot kapott egy 2017 decemberében megjelentett cikk miatt.

Tuomo Pietiläinen és Laura Halminen a Finn Honvédség Hírszerző Központjának működéséről tervezett hat részből álló cikksorozatot megjelentetni a Helsingin Sanomatban. A cikk megjelenése után mindössze tíz órával az akkori köztársasági elnök, Sauli Niinistö a honvédelmi miniszterrel, Jussi Niinistövel együtt jelentette be, hogy titkos információk szivárogtatása miatt rendőrségi eljárás indul. A vád szerint a két újságíró jogtalanul jutott titkos honvédségi iratokhoz. Laura Halminen ugyan az adatokat írásban kikérte az illetékesektől, az elutasító választ követően azonban végül jogellenesen módon megszerezte azokat.

Noha az újságírók a forrást a mai napig sem fedték fel, sajtóértesülések szerint a rendőrség házkutatást tartott Georgij Alafuzoff nyugalmazott hírszerző tábornoknál, akinek otthonában harminc évre visszamenőleg találtak minősített iratokat.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei