Egy drón miatt óvóhelyre vitték a miniszterelnököt és riasztották a Litvániát védő NATO-vadászgépeket
Fehéroroszország felől érkező, rétegelt lemezből és polisztirolból készült drón zuhant le Litvánia területén riadalmat okozva – közölték csütörtökön a balti ország hatóságai, hozzátéve, hogy ártalmatlan volt a pilóta nélküli repülőszerkezet.
A litván légtérbe behatoló drón miatt Gintautas Paluckas miniszterelnököt és Saulius Skvernelist, a litván parlament házelnökét rövid időre légvédelmi óvóhelyre vitték – közölte egy kormányzati szóvivő.

A NATO balti országok légterét figyelő készenléti repülőgépeit riasztották, de amint a drón lezuhant egy kilométerre a Fehéroroszországgal közös határtól, vissza is hívták őket – ismertette Gintautas Ciunis katonai szóvivő sajtótájékoztatón.
„A tárgy nem jelent már semmi veszélyt, de nem tudjuk még, hogy mi volt a célja” – mondta, hozzátéve, hogy vizsgálatot indítottak eredetének megállapítására.
Később az LRT helyi közszolgálati műsorszórónak Dovile Sakaliene litván védelmi miniszter elmondta, hogy egy orosz gyártmányú, Gerbera típusú drónról van szó. A tárcavezető szerint nem volt rajta robbanószer.
Egyben aggodalmának adott hangot hasonló incidensek lehetősége miatt, tekintettel a hamarosan elkezdődő Zapad fehérorosz–orosz hadgyakorlat miatt.
A határőrség szerint a drón nagyjából 100 méteres magasságban repült 50-60 kilométer óránkénti sebességgel. Egy hatósági személy szerint ilyen drónokat csempészek is használnak.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás