Rejtélyes körülmények között eltűnt egy katonai repülőgép Oroszországban

Rejtélyes körülmények között eltűnt egy katonai repülőgép Oroszországban

11:10 Július 15, 2025

Események 1216 2 хвилини

A Habarovszki hatóságok repülőgépeket és helikoptereket vetettek be egy eltűnt Mi–8-as helikopter felkutatására. A jármű Oroszország keleti részén tűnt el. A fedélzeten öten tartózkodtak.

Egy Magadanba tartó orosz Mi–8 típusú helikopter tűnt el a radarokról az Ohotszk-tenger partvidékén, Oroszország Távol-Keleti Szövetségi Körzetében. A fedélzetén háromfős személyzet és két műszaki dolgozó tartózkodott, közölte a Roszaviacija, az orosz polgári légügyi hatóság.

Oroszország nagy erőkkel keresi a helikoptert

A helikopter az APK „Vzljot” nevű légitársaság tulajdonában volt, és helyi idő szerint este 7 órára kellett volna megérkeznie Magadan városába, azonban nem érkezett meg időben, és a kapcsolat is megszakadt vele. A keresésére egy Antonov–26-os repülőgép indult útnak Magadanból, fedélzetén mentőegységgel. Emellett Ohotszkból egy másik Mi–8-as helikopter is felszállt, hogy bekapcsolódjon a kutatásba, míg Habarovszk városából egy készenlétben álló, a rendkívüli helyzetek minisztériumához tartozó helikopter is bevetésre vár. Az eltűnés oka egyelőre ismeretlen. Nem ez az első eset, hogy orosz Mi–8-as helikopterrel probléma adódik. A napokban a Tveri területen egy másik Mi–8-as kényszerleszállást hajtott végre, miután meghibásodott az egyik hajtóműve. Akkor hat fő tartózkodott a fedélzeten, és sikeresen landoltak egy mezőn, súlyosabb sérülések nélkül. A gép a Zmejovo repülőtérről indult, és a szomszédos Szmolenszki terület felé tartott.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei