Öt nappal a nyitás után szénné égett egy bevásárlóközpont Irakban

Öt nappal a nyitás után szénné égett egy bevásárlóközpont Irakban

21:35 Július 17, 2025

Események 1287 2 хвилини

Українська

Mintegy 50-en meghaltak a kelet-iraki Vászit kormányzóság egyik bevásárlóközpontjában kitört tűzben – jelentette be csütörtökön Vászit kormányzója.

Mohammed el-Mijáhi – akit az INA iraki hírügynökség idézett – elmondta, hogy a szerda éjjel történt tűzesetet a kormányzóság székhelyéről, a Bagdadtól mintegy 160 kilométerre délkeletre lévő Kút városából jelentették, hozzátéve, hogy sok sérültről is tudni.

Bár a tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen, Mijáhi elmondta, hogy az épület és a bevásárlóközpont tulajdonosa ellen eljárás indult, hozzátéve, hogy az ügyben várhatóan 48 órán belül tesznek közzé további információkat. Mint mondta,

a hatóságok ellenőrizni fogják a gazdasági és kereskedelmi létesítmények biztonsági előírásait és határozott fellépést helyezett kilátásba az előírásokat megszegők ellen.

Sajtóértesülések szerint a bevásárlóközpontot alig öt nappal korábban nyitották meg a nagyközönség számára. Irakban gyakoriak az ilyen jellegű tűzesetek, elsősorban a karbantartás hiánya, illetve az országban több évtizeden át dúló belháborúk során tönkrement infrastruktúra miatt. A nyári hőhullámok szintén kedveznek a lángoknak. Két éve több mint 100 ember vesztette életét és több mint 200-an megsérültek az északi Ninive kormányzóság egy rendezvénytermében keletkezett tűzben.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei