Bolsonarónak bokabilincset kell hordania, és eltiltották a közösségi médiától

Bolsonarónak bokabilincset kell hordania, és eltiltották a közösségi médiától

22:12 Július 19, 2025

Események 1564 3 хвилини

Українська

Jeladóval ellátott bokabilincset kell hordania Jair Bolsonarónak egy bírósági végzés értelmében, közölte a volt brazil elnök hivatalának sajtószolgálata pénteken.

A brazil szövetségi rendőrség átkutatta a korábbi államfő otthonát, valamint pártja, a Liberális Párt irodahelyiségeit is Brazíliavárosban. Sóstenes Cavalcante kongresszusi képviselő, Bolsonaro pártjának alsóházi frakcióvezetője az AP hírügynökségnek azt mondta: irodáik átkutatása „a konzervatívok és jobboldali közéleti szereplők üldöztetésének újabb fejezete”.

A brazil sajtó, illetve a Liberális Párt parlamenti képviselői arról számoltak be, hogy Bolsonarót eltiltották a közösségi média használatától, és attól is, hogy felvegye a kapcsolatot diplomatákkal, valamint olyan személyekkel, akikkel szemben a brazil legfelsőbb bíróság szintén vizsgálatot folytat, ideértve saját fiát, Eduardo Bolsonarót is. Utóbbi brazil parlamenti képviselő is, jelenleg az Egyesült Államokban él.

A brazil legfelsőbb bíróság március végén jóváhagyta a vádemelést Bolsonaróval szemben állítólagos puccskísérlet miatt. Az ügyészek azzal vádolják, hogy közeli híveivel – köztük miniszterekkel és magas rangú katonatisztekkel – összeesküvést szőtt, hogy a 2022-es választások után is hatalmon maradjon, de a választást a második fordulóban elvesztette nagy riválisával, Luiz Inácio Lula da Silva jelenlegi elnökkel szemben. Bolsonaro boszorkányüldözésnek nevezte az ellene zajló pert.

Donald Trump amerikai elnök a múlt héten a brazil termékekre kivetendő 50 százalékos importvámot helyezett kilátásba, részben azzal indokolva, hogy Brazíliában büntetőeljárás folyik Bolsonaro ellen. Az amerikai elnök szintén boszorkányüldözésnek nevezte a Bolsonaróval szemben folyó eljárást, és Truth Social közösségi oldalán közzétette a volt brazil elnöknek címzett levelét is, amelyben azt írta: „Láttam, hogy milyen szörnyű bánásmódban részesülsz egy igazságtalan, ellened fordult rendszer kezei által. Ennek a pernek azonnal véget kell vetni!”.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei