Kisrepülőgép zuhant egy tizenhat éves fiúra Kanadában

Egy 16 éves fiú életét vesztette, amikor egy kisrepülőgép a part menti stégre zuhant Lake Scugog térségében, Torontótól északkeletre – közölte a helyi rendőrség.
A Durham Regionális Rendőrség közlése szerint a balesetről péntek dél körül érkezett bejelentés. A kisrepülő a Lake Scugog nevű tó Williams Point nevű partszakaszán zuhant le, Caesarea település közelében, Torontótól északkeletre – számol be róla a CBC.
A hatóságok szerint a 16 éves fiú épp a stégen tartózkodott, amikor a kisrepülő a vízre leszállás közben irányíthatatlanná vált, és nekiütközött a part közeli szerkezetnek.
A fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A baleset pontos körülményeit a kanadai Közlekedésbiztonsági Tanács (TSB) és a rendőrség közösen vizsgálja. A Durham rendőrség szóvivője, Gill Lock felügyelő közölte: jelenlegi információk szerint az alkohol nem játszott szerepet a balesetben, a pilóta együttműködik a hatóságokkal.
A gépen tartózkodó két személy – a pilóta és egy utas – könnyebb sérülésekkel megúszta az incidenst.
A pilótát kórházba szállították, míg utasát a helyszínen látták el.
A hatóságok a család kérésére nem tették közzé az elhunyt fiú nevét. A TSB vizsgálatvezetője, Peter Rowntree elmondta: a testület célja a baleset okainak feltárása és a hasonló tragédiák megelőzése, nem pedig a felelősség megállapítása.
Mint mondta, a vízi leszállás mindig nagyobb kihívásokat jelenthet a pilóták számára.
A balesetet szenvedett gép egy Ultravia Pelican Sport 600 típusú, házilag épített, úszótalpakkal felszerelt könnyű repülőgép volt, amely alkalmas mind vízi, mind szárazföldi leszállásra.
A repülőgép roncsait várhatóan szombaton távolítják el a helyszínről.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás