Trump nyilvánosságra hozta a Martin Luther King elleni merényletről szóló dokumentumokat

Trump nyilvánosságra hozta a Martin Luther King elleni merényletről szóló dokumentumokat

16:10 Július 22, 2025

Események 1121 3 хвилини

Hatalmas mennyiségű dokumentumot hozott nyilvánosságra a Martin Luther King elleni merényletről az amerikai igazságügyi minisztérium. Ezek között vannak olyan FBI-feljegyzések, amelyek az emberi jogi aktivista lejáratása céljából készültek. A hatóság az utóbbi években ismerte el, hogy az ügyben túllépte a hatáskörét. A tárca további akták nyilvánosságra hozását ígérte.

Az amerikai igazságügyi minisztérium több mint 240 ezer oldalnyi dokumentumot hozott nyilvánosságra a Martin Luther King elleni merényletről – közölte a Reuters.

Az iratok között vannak olyan FBI-feljegyzések, amelyek az emberi jogi aktivista lejáratása céljából készültek. Az akták a Nemzeti Levéltár honlapjára kerültek fel, a tárca további dokumentumok nyilvánosságra kerülését ígérte meg.

A lap megemlíti, hogy az 1950-es és az 1960-as években az FBI aktákat vezetett az emberjogi aktivistáról, valamint lehallgatta a telefonjait. A hatóság szerint gyanús kapcsolatai voltak, de ez nem volt igaz. A hivatal az utóbbi években elismerte, hogy az ügyben visszaéléseket követett el.

Donald Trump amerikai elnök júliusban jelentette be, hogy létrehozna egy „amerikai Pantheont”, ahol az 1968. április 4-én megölt Martin Luther King is szobrot kapna. A Fehér Ház vezetője januárban ígérte meg, hogy nyilvánosságra hozza a John Fitzgerald Kennedy, Robert F. Kennedy és Martin Luther King elleni merényletek minden aktáját.

John F. Kennedy esetében ez márciusban történt meg, melynek tartalmáról itt írtunk bővebben. Az 1968-as esztendő eseménydús volt az Egyesült Államok történetében, ugyanis etnikai zavargások voltak, tüntettek a vietnámi háború ellen és megölték Robert F. Kennedy elnökjelöltet is.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei