Százakat ejthetett csapdába egy aranybánya Kogóban, eddig tíz holttest került a felszínre

Százakat ejthetett csapdába egy aranybánya Kogóban, eddig tíz holttest került a felszínre

08:27 Július 23, 2025

Események 975 2 хвилини

Földcsuszamlások sorozata temetett maga alá egy aranybányát a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, akár 500-an is a föld alatt rekedhettek – közölte Dél-Kivu tartomány rendőrsége kedden.

A tájékoztatás szerint a tartomány egy távoli, elzárt részén lévő bányát vasárnap, a heves esőzések nyomán bekövetkező földcsuszamlások temették be, és mostanáig 10 holttestet sikerült a felszínre hozni.

A rendőrség szóvivője azt közölte, a hatóságok és az önkéntesek jelenleg is a mentésen dolgoznak.

Hozzátette, hogy egyelőre nem tudni az áldozatok pontos számát, mert a bányászok nem egy nagyobb vállalat alkalmazottai, hanem saját szakállukra kutatnak arany és más értékes fémek után, így nincs nyilvántartás róluk. Úgy tudni, hogy sok, a térségben a kormányerők és a lázadók közötti összecsapások elől elmenekült ember is dolgozott a föld alatt.

Földcsuszamlásokat jelentettek a régió több más településéből is, azonban egyelőre nem tudni áldozatokról. A közép-afrikai ország gazdag rézben, aranyban és gyémántokban, valamint kobaltban és koltánban, amely a mobiltelefonokban való használata miatt nagyon keresett. A bányákban azonban gyakorlatilag nincsenek biztonsági intézkedések, így rendszeresen előfordulnak tragédiák.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei