Az orosz hadsereg két hónapja teszteli Ukrajnában az új UMPB–5 lőszert
Az orosz csapatok már két hónapja használják Ukrajna elleni támadásokhoz az új UMPB–5 típusú lőszert, amely nagyobb hatótávolsággal és erősebb rombolóerővel rendelkezik, mint az eddig alkalmazott UMPB D–30.
Erről az Ukrinform tudósítójának nyilatkozott a fegyveres konfliktus körülményei között elkövetett bűncselekmények elleni harcért felelős osztály vezetője, a Harkivi Megyei Ügyészség képviselője, Szpartak Boriszenko.

„Az UMPB–5 egy újfajta lőszer, amelyet az oroszok körülbelül két hónapja kezdtek használni. Az első alkalmazását Szumi megyében rögzítettük. Harkivban először július 24-én vetették be. Jelenleg még mindig tesztelik, így a pontos műszaki jellemzők nem ismertek. Azt tudjuk, hogy a lövedék hatótávolsága körülbelül 100 kilométer. Összehasonlításképpen: az UMPB D–30 hatótávolsága körülbelül 80 kilométer” – mondta Boriszenko.
„Előzetes adatok szerint a robbanófej súlya 250 kilogramm. Az UMPB D–30 esetében ez 100 kilogramm volt. Emellett teljesen más fémet használnak a robbanótest burkolatához” – hangsúlyozta az ügyészségi képviselő.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás