Peruig ér a szökőár: ezeket az országokat érintheti a kamcsatkai földrengés
Közép-európai idő szerint szerdán, hajnali egy óra előtt 8,8-es erősségű földrengés rázta meg a Kamcsatka félsziget orosz partvidékét, három-négy méter magas tengeri hullámoktól kísérve. Szökőárriadót rendeltek el a Csendes-óceán nyugati részén, beleértve Hawaiit, Alaszkát és Japánt is. A valaha feljegyzett hat legerősebb földrengés által kiváltott cunami Mexikót és az Egyesült Államok nyugati partvidékét is eléri.
Az elmúlt 73 év legerősebb földrengését észlelték a Csendes-óceánon, Kamcsatka partjainál. A 8,8-es magnitudójú rengések helyi idő szerint július 30-án, körülbelül 11:30-kor (moszkvai idő szerint 2:30-kor; az Amerikai Geofizikai Intézet (USGS) szerint greenwichi középidő szerint (GMT – újabban: UTC – a szerk.) július 29-én, 23:25 körül, közép-európai idő szerint tehát szerdán, 00:25-kor) történtek.

Sírtak és imádkoztak az utcán
Kamcsatka közelében 1952 óta, sőt a műszeres mérések kezdete óta is ez volt a legerősebb földrengés – derült ki a Gazeta.ru által idézett Vlagyimir Szolodov kormányzó szavaiból. A földrengés epicentruma az óceánban volt, a rengés a kamcsatkai partoktól 19,3 kilométerre, Petropavlovszk-Kamcsatszkijtól, Kamcsatka régió fővárosától körülbelül 136 kilométerre történt.
Az orosz hatóságok azonnal cunamiveszélyt jelentettek. A Szahalini régióban is érezni lehetett a földrengéseket. Szevero-Kurilszkban a helyi lakosokat a potenciálisan veszélyes zónából magasabb helyekre vitték, emellett magas hullámok érték a város part menti részét.
A földrengés után 3-4 méter magas szökőárakat regisztráltak Kamcsatka Jelizovszkij járásában.

Petropavlovszk-Kamcsatszkij egyes területein a földrengés 7,8-es erősségű volt – jelentette az oroszországi rendkívüli helyzetek minisztériuma. A hivatal hangsúlyozta, hogy az épületek nagy része állva maradt. Áldozatokról nem érkezett jelentés.
Galina, egy helyi lakos a Gazeta.ru-nak elmondta, hogy a földrengés pillanatában azonnal kiszaladt az utcára: „Ijesztő volt, hihetetlenül ijesztő. Minden remegett körülöttem, beleértve az aszfaltot is a lábam alatt. Néhányan a közelemben pánikba esve sikoltoztak, mások még sírtak és imádkoztak is. Ez körülbelül 15 percig tartott.” Galina hangsúlyozta, hogy sokan még mindig félnek hazamenni, megpróbálnak inkább dácsáikba (nyaralóikba) átköltözni. A földrengés után közlekedési dugót okoztak a menekülni próbáló emberek. Szerencsére a házak „túlélték”, és szinte semmilyen kár nem esett. Ám 6,5-es erejű rengéseket várnak – számolt be a helyi lakos.
A regionális fővárosban leomlott egy óvoda fala is, de sérültekről, áldozatokról ez esetben sem érkezett jelentés.
„Három-négy méter magas szökőár volt Kamcsatka egyes részein” – közölte Szergej Lebegyev, a régió vészhelyzeti minisztere, aki arra szólította fel az embereket, hogy távolodjanak el a félsziget partjaitól.

Riadók a Csendes-óceáni partvidékeken
Az amerikai szökőárfigyelő központ szerint több mint három méter magas hullámok érhetik el Ecuador, Hawaii északnyugati szigetei és Oroszország egyes partjait. Egy-három méter magas hullámok érhetik el Chile, Costa Rica, Hawaii, Japán és a Csendes-óceán szigeteinek egyes partjait – adta hírül a BBC az amerikai jelzések alapján. A brit közmédium szerint egy méter magas hullámok érhetnek el más területeket is, többek között Ausztráliát, Kolumbiát, Mexikót, Új-Zélandot, Tongát és Tajvant is.
Hawaii teljes cunamiriadóban van, az embereket arra kérik, hogy magasabb területekre menjenek, a hajókat pedig arra, hogy maradjanak a partok közelében. Honolulu polgármestere a lakosoknak azt mondta: „Kérem, vegyék ezt nagyon komolyan. Menjenek a lehető legmagasabb helyre”, bár a hatóságok szerint még nem látható „komoly hullám”. Az Egyesült Államok nyugati partvidékén az amerikai nemzeti meteorológiai szolgálat arra kéri az embereket, hogy kerüljék a strandokat, kikötőket és jachtkikötőket.
Peruban a hatóságok szintén cunamiriasztást adtak ki, és folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzetet – közli a BBC.
Távol-keleti készültség
Japán kihirdette: polgárai legyenek nagyon éberek, és 1,9 millió embert kell evakuálni, számol be a Washington Post. A japán meteorológiai szolgálat szökőárhullámokra figyelmeztetett, és a kormány egyes területeken evakuálási parancsot adott ki. Fukusima térségben a cunamiriasztás mindig fokozott aggodalmat vált ki, mivel a helyi atomerőműben 2011-ben a tóhokui földrengés és az azt követő cunami súlyos nukleáris balesetet okozott. Még mindig vannak nukleáris hulladékok, amelyeket folyamatosan tonnányi vízzel hűtenek, majd a létesítmény melletti hatalmas tartályokban tárolnak.

Japánban több mint 1,9 millió embert sürgettek, hogy költözzenek magasabb területekre – közölte a szigetország tűz- és katasztrófavédelmi ügynöksége. Az evakuálások 21 prefektúrára terjednek ki, de a legnagyobbak mértékűek Wakajamában délnyugaton, Hokkaidóban északon, valamint Kanagavában Tokiótól délre történtek. Tokyo Electric Power Company (Tepco) volt az egyik első szervezet, amely szerda reggel közölte, hogy minden munkavállalóját evakuálta, és eddig nem jelentettek rendellenességeket – számol be a The Washington Post.
A Le Figaro szerint Kína szerda délelőtt visszavonta a korábban Sanghajra és Csöcsiang tartományra kiadott riasztást. Tajvan viszont továbbra is fenntratja a cunamiriadót.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás