Verseny az idővel: bányászokat próbálnak kimenteni a chilei földrengés után
A világ legnagyobb rézbányájában, a Santiagótól mintegy 100 kilométerre délre fekvő chilei El Tenientében szombaton földrengés történt: a 4,2-es erősségű földmozgás következtében a bánya egyik alagútja beomlott. Az eddigi információk szerint egy bányász életét vesztette, kilencen megsérültek, öt dolgozó pedig a felszínről elzárva rekedt a törmelék alatt. Jelenleg is folynak a mentési munkálatok, hogy mielőbb kimentsék őket – számolt be az Index.
Pénteken beomlott világ legnagyobb földalatti rézbányája, a chilei állami tulajdonú Codelco El Teniente (Hadnagy) nevű egységének egyik 900 méteres mélységben lévő járata. Az omlást valószínűleg a térségben, Santiagótól 100 kilométerre délre, Rancagua közelében regisztrált 4,2-es erősségű földrengés okozta.űA bányaomlás következtében egy munkás biztosan életét vesztette, öten pedig a bányában rekedtek, az ő sorsukról semmit sem tudni. További kilenc bányász megsérült, őket kórházban ápolják.

A katasztrófa helyi idő szerint délután fél hatkor történt, írja az elpais.com.uy. Az El Teniente méreteire jellemző, hogy a föld alatti járatok együttes hossza 4500 kilométer, egy év alatt 365 ezer tonna rezet termelnek ki innen, ami a chilei termelés 6,7 százaléka. Chile egyébként a világ legnagyobb réztermelője.
CHILE ESTA DE LUTO tras la sensible pérdida de al menos 6 trabajadores mineros en proyecto Andesita división el Teniente de Codelco. Producto de un derrumbe causado por un sismo. Q.E.P.D
— Chileno de Corazón (@Felipe33ingeco) August 1, 2025
PD. Boric aun no se pronuncia, Piñera ya hubiera estado en la zona ayudando a los afectados pic.twitter.com/efi6HZQE9L
Aurora Williams chilei bányaügyi miniszter a mentési munkálatok idejére leállíttatta a kitermelést az El Tenientében, aminek hatására a réz ára azonnal emelkedni kezdett a világpiacon. A mentésen jelenleg több mint százan dolgoznak, közülük sokan azok közül a tapasztalt bányamentők közül, akik 2010-ben sikeresen kimentették azt a 33 bányászt, akik az Atacama sivatagban lévő rézbányában rekedtek a föld alatt.
🇨🇱
— Eco News | Oficial (@EcoNews2025) August 1, 2025
Sigue crítica la situación en mina El Teniente: 1 muerto, 5 atrapados y 9 heridos🏥
El fallecido fue identificado como Paulo Marín🕯️
Aún no hay contacto con los 5 mineros atrapados tras el sismo magnitud 4️⃣.2️⃣ Rescatistas esperan llegar en 12-48 h⛏️🆘#HazEco 🔊#Chile #Mina pic.twitter.com/jymxxpm9wD
Gabriel Boric Font chilei köztársasági elnök részvétét fejezte ki az elhunyt bányász, Paulo Marín Tapia családjának. José Maldonado, az El Teniente szakszervezeti bizalmija arról beszélt, hogy emberi mulasztás is okozhatta a tragédiát, nem biztos, hogy a földrengés volt a kiváltó ok, ezért minden részletre kiterjedő vizsgálatot követel.
Chile a tavaly kibányászott 5,3 millió tonnájával a világ legnagyobb rézkitermelője. A szakemberek a chilei rézbányákat tartják a legbiztonságosabbnak, a halálos szerencsétlenségek részaránya nem éri el a 0,02 százalékot.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás