Kárpátalján leleplezték azokat a csalókat, akik több mint egymillió hrivnyát csaltak ki drónalkatrészek eladásának álcája alatt
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat kiberszakértői a Nemzeti Rendőrséggel együttműködve lelepleztek egy csalási sémát, amelyben az elkövetők több mint 1 millió hrivnyát csaltak ki az állampolgároktól.
A rendelkezésre álló adatok szerint négy ungvári lakos vett részt az illegális tevékenységben. Ketten közülük – egy 25 éves férfi és egy 30 éves nő – már büntetett előéletűek hasonló bűncselekmények miatt.

A bűnözők fiktív név alatt a messengeren keresztül vették fel a kapcsolatot alkatrészek vásárlóival, és „árut” kínáltak nekik a teljes előleg befizetésével. A pénz kézhezvétele után eltűntek.
A nem létező áruk ellenértékét az egyik bűntárs különböző bankkártyáira utalták át. Ezt követően a bűnözők kis részletekben vettek fel készpénzt. Az előzetes adatok szerint az idei év januárja óta a csalók 1,1 millió hrivnyát csaltak ki a polgároktól.
A büntetőeljárás keretein mind a négy résztvevő illegális tevékenységét dokumentálták. Az ukrán Büntető Törvénykönyv 190. cikkelyének 2. és 3. része (ismételten vagy előzetesen csoportosan elkövetett csalás) alapján gyanúsították meg őket.
Az átfogó intézkedéseket a Kárpátaljai SZBU kiberbiztonsági szakemberei, valamint az ungvári járási rendőrség 1. számú osztályának nyomozói hajtották végre az Ungvári Kerületi Ügyészség eljárási irányításával, számolt be a Kárpátaljai SZBU sajtószolgálata.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás