Brutális gyilkosság Mexikóban: hat ember fejét hagyták az út mentén
Mexikóban a hatóságok hat levágott fejet találtak egy államokat összekötő úton, amely egyébként békés térségnek számít, és nem jellemző rá a bandák közötti erőszak. Bár az országban az utóbbi időben megszaporodtak a gyilkosságok, egyelőre nem tudni, melyik bűnszervezet állhat a mostani támadás mögött – számolt be az Index.
Olyan területen találtak hat levágott fejet egy közép-mexikói úton, ahol nem jellemző a drogkartellek közötti erőszak – közölte a BBC.

A helyi hatóságok kedd reggel fedezték fel a levágott fejeket egy Puebla és Tlaxcala államokat összekötő úton. Állítólag mindegyik férfifej, a rendőrség egyelőre nem közölt indítékot a gyilkosságokra, arról sem tájékoztattak, hogy melyik bűnszervezet állhat a gyilkosságok mögött.
A helyi média szerint egy takarót is találtak a helyszínen, amin egy üzenet figyelmeztette a rivális bandákat, állítólag a La Barredora csoport írta alá. Ugyanezzel a névvel működik Guerrero államban egy bűnözői banda, de nem biztos, hogy a támadások mögött is ők állnak.
Érdekesség, hogy az eset éppen Claudia Sheinbaum elnök kormányzatának a fentanilkereskedelem elleni fellépése közepette történt.
Az utóbbi években megnőtt a kartellek közötti erőszak, több százezer ember halt meg és tízezrek tűntek el, mióta a kormány 2006-ban először kezdte bevetni a mexikói hadsereget a bandák ellen.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás