Az OTP Bank több fiókintézete is megsérült a tegnapi támadásban

Az OTP Bank több fiókintézete is megsérült a tegnapi támadásban

12:51 Augusztus 29, 2025

Események 884 2 хвилини

Az OTP Bank ukrajnai leányvállalata bejelentette, hogy több bankfiókjuk is megrongálódott abban a Kijev elleni orosz légicsapás-sorozatban, amely csütörtökön érte az ukrán fővárost.

Az OTP ukrajnai leányvállalata egy Facebook-posztban közölte, hogy a csütörtök hajnali támadásban a központi irodájuk, valamint két másik bankfiókjuk is megrongálódott, és ezért egy ideig zárva tartanak. A bejegyzéshez egy képet is mellékeltek a károkról.

Az ügyfelektől azt kérték, hogy addig is forduljanak a legközelebbi fiókokhoz, és segédletet is nyújtottak ehhez, illetve ahhoz is, hogy szükség esetén online intézzék el ügyeiket.

Az ügyre reagálva az OTP Bank magyar részlege közölte: „Az OTP Bank minden katonai agressziót elítél.”

„Sajnálattal értesültünk a kijevi fiókjainkat és irodáinkat ért károkról, de örülünk annak, hogy munkatársaink nem sérültek meg. Kollégáink áldozatos munkája nyomán mind a két érintett bankfiók és a központi irodák is ki tudnak nyitni augusztus 29-én, és így ki tudjuk szolgálni az ügyfeleinket” – írták a Telexhez eljuttatott válaszukban, amelyben a támadásra reagáltak.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei