Elkapták Andrij Parubij feltételezett gyilkosát
Őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint agyonlőtte Andrij Parubij volt házelnököt Lembergben. Az ukrán hatóságok közlése szerint a támadó gondosan megtervezte az akciót, de a nyomozók kevesebb mint két nap alatt elfogták – írja a The Kyiv Independent.
Andrij Parubij, az ukrán parlament korábbi elnöke és ismert politikai aktivista augusztus 30-án vesztette életét Lvivben. Az 54 éves politikust egy futárnak álcázott támadó nyolc lövéssel ölte meg, a helyszínen hét töltényhüvelyt találtak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember 1-jén hajnalban jelentette be, hogy a feltételezett elkövetőt elfogták.
„A gyanúsított első vallomását megtette. Jelenleg sürgős nyomozati cselekmények zajlanak, hogy minden körülményt feltárjanak” – mondta az elnök.
Ihor Klimenko belügyminiszter közölte, hogy a férfit a nyugati Hmelnickij megyében tartóztatták le. „A bűncselekményt alaposan előkészítették: a támadó tanulmányozta az áldozat mozgását, megtervezte az útvonalat és a menekülést is. A rendőrség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai azonban magas szintű professzionalizmusról tettek tanúbizonyságot: a gyilkosság után 24 órán belül a nyomára bukkantak, 36 órán belül pedig őrizetbe vették” – hangsúlyozta.
Parubij 1971-ben született Lemberg közelében. Közéleti szerepvállalása még a szovjet időszakban kezdődött, amikor kétszer is letartóztatták kormányellenes megmozdulások szervezése miatt. A független Ukrajnában 2007-ben került be a parlamentbe, majd aktívan részt vett az ország legfontosabb demokratikus mozgalmaiban, köztük a 2004-es narancsos forradalomban.
2014-ben a Majdan-tüntetések egyik vezetőjeként vált ismertté, ahol önkéntes védelmi egységeket irányított. A Viktor Janukovics elnök eltávolítását követő hónapokban a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkáraként szolgált, éppen akkor, amikor Oroszország annektálta a Krímet, és elkezdődött a kelet-ukrajnai háború.
Kulcsszerepe miatt Parubij gyakran vált az orosz állami propaganda célpontjává. A hatóságok jelenleg azt is vizsgálják, kapott-e fenyegetéseket a halála előtt.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás