Verekedés tört ki toborzók és civilek között Voliny megyében, egy katona pisztolyát elvették és eltörték a kezét

Verekedés tört ki toborzók és civilek között Voliny megyében, egy katona pisztolyát elvették és eltörték a kezét

19:17 Szeptember 4, 2025

Események 1803 2 хвилини

Українська

Újabb konfliktus volt civilek és a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) alkalmazottai között csütörtökön Voliny megyében, a verekedés során elvették az egyik katona pisztolyát és eltörték a karját – számolt be az rbc.ua hírportál a Voliny megyei TCK közlésére hivatkozva.

A jelentés szerint a rendőrség és a TCK tagjai csütörtökön közös mozgósítási intézkedést hajtott végre Luckban és a Lucki járásban. A konfliktus Boratin faluban történt, ahol négy férfit találtak, akiknek katonai regisztrációs okmányait akarták ellenőrizni. Két civil megpróbált elmenekülni és egy elhagyatott háromszintes épületben elrejtőzni. Ezt követően fizikai ellenállást tanúsítottak, amikor megpróbálták ellenőrizni az okmányaikat.

„A civilek jogellenes cselekedeteinek megakadályozása érdekében az egyik katona figyelmeztető lövést próbált leadni egy bejegyzett traumatikus fegyverből. A civil azonban kiütötte a pisztolyt a katona kezéből, felvette a padlóról, és tüzet nyitott a toborzócsoportra” – közölte a TCK.

Könnygázt kellett bevetni a támadók ellen, hogy megállítsák a jogellenes cselekményeket. A verekedés következtében az egyik katona kartörést szenvedett. „Egy nyomozó és operatív csoport dolgozott a helyszínen, a gyanúsítottakat a rendőrségre vitték a körülmények tisztázása érdekében” – tette hozzá a TCK.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei