Kárpátalján bíróság elé állítanak egy nőt halálos kimenetelű közúti baleset okozása miatt
A Kárpátaljai Megyei Ügyészség jóváhagyta, és bíróság elé küldte a vádiratot egy 53 éves perecsenyi nővel ügyében, akit azzal vádolnak, hogy balesetet okozott egy ellenőrzőponton, amelynek következtében meghalt a határőrség egyik tisztje.
A nyomozás szerint a BMW X5 sofőrje több mint 110 km/óra sebességgel haladva elvesztette uralmát a jármű felett, átsodródott a szembejövő sávba, és elütött egy 45 éves határőrt, aki éppen szolgálatot teljesített az ellenőrző ponton.

A sérült a kórházban belehalt a sérüléseibe. A baleset során a BMW X5 31 éves utasa is megsérült.
A szakértői vizsgálat igazolta, hogy a bűncselekmény elkövetésekor a nő ittas állapotban volt. A nyomozás ideje alatt folyamatosan őrizetben maradt, óvadék letételének lehetősége nélkül.
Az ügyben folynak a vizsgálatok.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás