Gyújtóbombákat rejtettek csomagokba Litvániában

Gyújtóbombákat rejtettek csomagokba Litvániában

10:34 Szeptember 18, 2025

Események 1463 3 хвилини

Українська

Litván hatóságok lelepleztek egy terrorhálózatot, amely futárszolgálatokon keresztül küldött robbanóanyagokat Európa-szerte. A nyomozás szerint orosz katonai hírszerzéshez köthető személyek szervezték az akciót – tudósított a LRT litván portál.

A litván főügyészség és a bűnügyi rendőrség szerdán közölte, hogy egy 1973-as születésű litván állampolgár július 19-én négy csomagot adott fel Vilniusból DHL és DPD futárszolgálatokon keresztül.

A küldemények masszázspárnákban és kozmetikai tubusokban elrejtett házi készítésű gyújtószerkezeteket tartalmaztak, amelyeket termittel – egy ipari és katonai célokra használt rendkívül gyúlékony anyaggal – töltöttek meg.

Két csomagot légi úton az Egyesült Királyságba, kettőt pedig közúton Lengyelországba indítottak. Az egyik szerkezet július 20-án robbant fel a lipcsei repülőtéren, mielőtt egy DHL teherszállító járatra pakolták volna. Egy másik július 21-én detonált egy Lengyelországon áthaladó DPD teherautóban, a harmadik pedig július 22-én egy birminghami DHL raktárban. A negyedik műszaki hiba miatt nem aktiválódott.

A hatóságok szerint a szerkezeteket úgy tervezték, hogy súlyos tüzeket okozzanak, potenciálisan katasztrofális következményekkel.

Az ügyben az Eurojust koordinálásával közös nyomozócsoport dolgozik, amelyben Litvánia, Lengyelország, az Egyesült Királyság, Németország, Hollandia, Lettország, Észtország, az Egyesült Államok és Kanada bűnüldöző és hírszerző ügynökségei vesznek részt.

A nyomozók szerint az akciót orosz állampolgárok szervezték és koordinálták, akik kapcsolatban állnak az orosz katonai hírszerzéssel. A gyanúsítottak közül néhányan egy 2024. május 9-i, vilniusi IKEA áruház ellen tervezett gyújtogatási kísérlethez is köthetők.

Eddig tizenöt gyanúsítottat – orosz, litván, lett, észt és ukrán állampolgárokat – vádoltak meg. Az ügyészség szerint a Telegram üzenetküldő alkalmazáson keresztül toborozták őket, kriptovalutában ígértek fizetést, és szigorú titoktartás mellett működtek.

A Litvániában, Lengyelországban, Lettországban és Észtországban végrehajtott házkutatások során további, konzervdobozokban elrejtett robbanóanyagokat és detonátorokat találtak. A hatóságok szerint a több mint hat kilogramm TNT-nek megfelelő készlet további támadásokra szolgálhatott volna.

A nyomozás folyamatban van.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei