Lengyelországban elfogták az ukrán templom keresztjét lefűrészelő tolvajt, azt hitte, ezüstből van

Lengyelországban elfogták az ukrán templom keresztjét lefűrészelő tolvajt, azt hitte, ezüstből van

20:23 Szeptember 18, 2025

Események 1512 2 хвилини

Українська

A lengyelországi Legnicában egy férfi ellopta a helyi görög katolikus templom kupolájáról a keresztet, az elfogása után azzal védekezett, hogy azt hitte, a kereszt ezüstből készült – számolt be az rbc.ua hírportál a Polske Radio hivatkozva.

A jelentés szerint a lopás szeptember 13-án történt, ezt követően a rendőrség négy napon át kereste a gyanúsítottat. A 29 éves lengyel férfit most három rendbeli bűncselekménnyel vádolják – lopási kísérlettel, lopással és kereszt megrongálásával. Az utóbbi vád a görög katolikus közösség vallási érzései elleni bűncselekmény.

A gyanúsított azt állította, hogy függetlenül cselekedett. Beismerte, hogy már régóta készült a kereszt lefűrészelésére. A férfi azért döntött úgy, hogy ellopja, mert úgy hitte, a kupolán lévő kereszt ezüstből készült.

„Korábban a férfi megpróbált ellopni egy réztetőt ugyanazon plébánia sekrestyéjéről. Azonban nem sikerült, mert megszólalt a riasztó. Később, a kereszt ellopásának előkészítéseként ellopott egy több mint 1600 zloty értékű létrát, amelyet egy buszból tulajdonított el” – mondta Liliana Lukasiewicz, a Legnicai Kerületi Ügyészség szóvivője egy sajtóközleményben.

A vádak száma növekedhet, a házkutatás során a rendőrök ugyanis számos olyan tárgyat foglaltak le a gyanúsított lakásából, amelyeket feltehetően más, a környéken elkövetett lopásos ügyekben is felhasználhatnak. A nyomozás folyamatban van.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei