Elszabadultak az indulatok a palesztinpárti tüntetéseken Bolognában
Több tízezer fős tömeges demonstrációkra került sor Bolognában a gázai háború miatt a múlt hét végén, amelyeken összecsapásokra került sor a tüntetők és a rendőrök között is. Országszerte pedig kétmillióan vettek részt egy általános sztrájkon a helyi szakszervezet szerint.
Az eseményekre a Global Sumud Flotilla nevű palesztinbarát hajóraja Gázába tartó útjával egy időben került sor, amelyet végül az izraeli haditengerészet megállított.

Az Associated Press hírügynökség beszámolója szerint Olaszország legnagyobb szakszervezete azt állította, hogy pénteken több mint kétmillió ember gyűlt össze Olaszország-szerte több mint száz városban egy egynapos általános sztrájk keretébe azért, hogy támogassák a gázai lakosokat és a humanitárius segélyakciót.
Mint írták, Európa-szerte több helyen is voltak tiltakozások és demonstrációk, de ezek különösen erősek voltak az olaszoknál. Olaszország konzervatív miniszterelnöke, Giorgia Meloni előre elítélte a sztrájkot, mondván: ez országszerte széles körű zavarokat fog okozni, és azt mondta, hogy az akció politikai indíttatású és jobboldali kormánya ellen irányul.
Háborús helyzet Bolognában, elszabadultak az indulatok – és már nem először
„Csütörtök este igazi városi háború dúlt Bolognában, ami a városban és egész Olaszországban szervezett negatív palesztinbarát tüntetések következménye volt” – írta az E-tv.it olasz portál.
Közlésük szerint diákok már csütörtök reggel is megpróbálták áttörni a rendőrségi kordont a helyi vasútállomáson állomáson, majd – némi látszólagos nyugalom után – egy aktivistacsoport ismét összetűzésbe került a rendőrséggel a Via Carraccinál található holokauszt-emlékműnél, és akkor már össze is csaptak a felek. A demonstrálók kövekkel és palackokkal támadtak az egyenruhásokra, akik gumibotokat vetettek be ellenük.
A portál szerint az aktivisták fő célpontja kezdettől fogva a központi pályaudvar volt, amelyet folyamatosan őriztek a rendőrök, és a vonatforgalmat óvintézkedésként le is kellett állítani.
„Az összecsapások később is folytatódtak. A kirakatokat és az állomást szétzúzták, a közlekedési lámpákat ledöntötték, a szemeteseket és a mopedeket felborították. 22 óra körül a rendőrség könnygázzal hajtotta el a tüntetőket, akik a Piazza Montagnolára menekültek. Azok, akik a Via Indipendenzán maradtak, mindent összetörtek, amit csak tudtak, az építkezési kerítéstől a videokamerákig, és matracokat és e-kerékpárokat gyújtottak fel” – írta a portál azokról az utcai harcokról, amelyekről több helyszíni videó is készült.
Mint összegezték, a hatóságok szerint összesen 24 rendőr szenvedett sérüléseket az összecsapásokban, miközben két tüntetőt elfogtak a rendőrök az erőszakos ellenállás miatt.
Ezen kívül több tucat erőszakos tüntetőt azonosítottak, ellenük az olasz rendőrségen belül működő különleges műveleti osztály (DIGOS) folytat vizsgálatot. A károk mértékéről még nem írtak semmit, mert annak felmérése időt igényel.
A tiltakozások pénteken is folytatódtak: Milánóban – ahol a város autópályáját blokkoló tüntetők palackokat kezdtek dobálni a rendőrségre, amely füstgránátokkal válaszolt –, valamint Torinóban és Nápolyban is összecsapásokra került sor, noha az országos megmozdulások zöme békésen zajlott.
Bolognában nem a mostani volt az első alkalom, hogy összecsaptak a tüntetők a rendőrökkel: a városban 2023 ősze óta többé-kevésbé állandóak a palesztinpárti tiltakozások, amelyek nem egyszer a tettlegességig fajultak. De az északolasz város volt az a hely is, ahonnan ki kellett utasítani egy szélsőséges imámot, mert gyűlöletbeszédet folytatott a zsidók, a nyugati társadalom, a homoszexuálisok, és a nők iránt, és radikális híveket is toborzott.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás