Robbanások történtek egy lőszerraktárban Tennessee államban

Robbanások történtek egy lőszerraktárban Tennessee államban

12:00 Október 11, 2025

Események 775 4 хвилини

Robbanások történtek pénteken egy lőszerraktárban Tennessee államban, a katasztrófában többen életüket vesztették, illetve eltűntek – közölték a hatóságok.

Chris Davis, Humphreys megyei seriff sajtótájékoztatót tartott az ügyben, és ő számolt be arról, hogy több halott és eltűnt van.

A robbanások okát sem tudják egyelőre, és a katasztrófa kivizsgálása napokig eltarthat – tette hozzá.

A robbanásról mindeközben több felvétel is napvilágot látott.

Bár az épületek viszonylag távol helyezkednek el egymástól biztonsági okból, kisebb robbanások ezután is történhetnek. A tűzoltók és a mentők egyelőre nem merik megközelíteni a felrobbant épületet, félve az esetleges további robbanásoktól – mondta.

A nyolc épületből álló lőszerraktár, amelyben robbanószereket is tárolnak, erdővel borított hegyoldalon terül el Bucksnort kisváros közelében, Nashville-től száz kilométerrel délnyugatra.

A létesítmény Accurate Energetic Systems nevű cég tulajdonában van – számolt be az AP hírügynökség. A WTVF tévé jelentette, hogy a robbanások helyszíne feletti légifelvételek tanúsága szerint egy hegytetőn álló épület megsemmisült, és a közelében kiégett gépjárművek láthatók.

Magyar idő szerint péntek este egy sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a megye seriffje, Chris Davis közölte, hogy a hatóságok 19 embert keresnek eltűntként (azt viszont nem árulta el, hogy pontosan hány halálos áldozatról tudnak eddig). Elmondása szerint négy vagy öt embert mentettek ki és szállítottak orvosi ellátás céljából egy közeli kórházba.

A BBC szerint a seriff azt mondta, hogy ez „az egyik legdurvább” helyszín, amit valaha láttak.

Közlése szerint az épület gyakorlatilag megsemmisült. „Kérem, gondoljanak ezekre a családokra” – fogalmazott, miközben arra kérte az embereket, hogy imádkozzanak az áldozatokért.

Chris Davis szerint egy „bombaszakértő csapat” már a helyszínen van, és napokig ott is lesznek, valamint több más ügynökség is együttműködik velük, hogy „a lehető legjobb csapatmunkával haladjanak előre”.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei