Kisrepülőgép zuhant le az ausztráliai Új-Dél-Walesben

Szombat délelőtt tragikus repülőgép-baleset történt Ausztráliában, Új-Dél-Wales államban: egy kisrepülőgép a felszállást követően röviddel lezuhant a Shellharbour repülőtéren, Sydneytől mintegy 85 kilométerre délre. A hatóságok megerősítették, hogy a fedélzeten tartózkodó három ember életét vesztette.
A rendőrség közleményében így fogalmazott: „A földet éréskor a repülőgép kigyulladt, a tüzet az Új-Dél-Walesi Tűzoltóság és Mentőszolgálat eloltotta. Három ember halálát megerősítettük.” A baleset helyszínéről készült légi felvételeken a gép kiégett roncsai láthatók a kifutópályán – adta hírül a Reuters.
A hatóságok közölték, a repülőgép szombaton, helyi idő szerint délelőtt 10 óra körül emelkedett a levegőbe, ám röviddel a felszállás után lezuhant. A rendőrség bűnügyi helyszínt állított fel, és értesítette az Ausztrál Közlekedésbiztonsági Hivatalt (ATSB), ,mely megkezdi a baleset körülményeinek kivizsgálását.
A tragédia súlyosságát mutatja, hogy a környéken élők is érzékelték a becsapódást, a repülőtér területén pedig hosszú órákig tartott a mentés és a helyszín biztosítása. Bár a tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat, a gép teljesen kiégett, így a vizsgálatot nehezíti a roncsok állapota.
A baleset okát egyelőre nem közölték, de a hatóságok hangsúlyozták, hogy minden lehetséges tényezőt – a műszaki hibától a pilótahibáig – megvizsgálnak. Az ATSB szakértői a következő napokban részletes helyszíni vizsgálatot végeznek, majd előzetes jelentést adnak ki.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás