Közösségi médiasztár és egyben volt biztonsági őr a Louvre-rablás frissen őrizetbe vett gyanúsítottja

Közösségi médiasztár és egyben volt biztonsági őr a Louvre-rablás frissen őrizetbe vett gyanúsítottja

18:09 November 6, 2025

Események 1499 5 хвилин

Українська

A francia sajtó szerint az egyik férfi, akit a Louvre múzeumból ellopott, 88 millió euró értékű koronázási ékszerek eltulajdonításának gyanújával vettek őrizetbe egy kisebb közösségi média-sztárt, aki korábban biztonsági őrként dolgozott a Pompidou Központban.

Az igazságügyi hatóságok által Abdoulaye N.-ként azonosított, 39 éves férfit párizsi otthonában, Aubervilliers külvárosában tartóztatták le hat nappal az október 19-i rablás után. Szervezett lopással és bűnszövetkezéssel vádolják.

A párizsi Bobigny bírósága szerdán elhalasztotta a férfi másik ügyét, amelyben közvagyon megrongálásával vádolják, arra hivatkozva, hogy a „nyugodt” tárgyalás feltételei a „médiafigyelem és a közelmúlt eseményei” miatt nem adottak. Több francia médium szerint Abdoulaye N. bűnügyi előélete 15 bűncselekményt tartalmaz, köztük kábítószer birtoklását és szállítását, engedély nélküli vezetést és mások veszélyeztetését. 2014-ben ékszerbolt kirablásáért is elítélték.

A francia sajtó szerint

Abdoulaye N. DNS-ét az egyik vitrinről, valamint a helyszínen hátrahagyott tárgyakról – köztük kesztyűkről, láthatósági mellényről és fémvágókról – is kimutatták, ezért feltételezik, hogy ő volt az egyik, aki betört a galériába.

A Le Parisien és a BFMTV arról számolt be, hogy a férfi a közösségi médiában Doudou Cross Bitume néven ismert, és a környéken jól ismert figurának számít, aki számos videót töltött fel a YouTube-ra, illetve mostanában a TikTokra és az Instagramra is. Videóiban, amelyek a „Toujours plus près du bitume” („Mindig közelebb az aszfalthoz”) jelmondattal futnak, gyakran motoros trükköket mutat be Párizsban és Aubervilliers-ben, a Stade de France közelében, más videóiban pedig testépítési tanácsokat ad.

Több felvételen is egy Yamaha TMaxon látható – ugyanazon a nagy teljesítményű robogótípuson, amellyel a Louvre-rablás elkövetői menekültek. A Le Parisien szerint a gyanúsított dolgozott korábban a UPS-nél, a Toys R Us-nál és biztonsági őrként a Pompidou Központban. Szomszédai a lapnak úgy írták le, mint egy „segítőkész”, „tisztességes” férfit, „aki a szívét a kezén hordja”.

A párizsi főügyész, Laure Beccuau elmondta, hogy a gyanúsított a rendőrségnek keveset mondott, de „részben elismerte” részvételét a Louvre-rablásban.

Egy másik, múlt héten őrizetbe vett gyanúsítottat ugyancsak elítéltek a 2014-es ékszerbolt-rablás miatt – tette hozzá.

Beccuau megjegyezte, hogy a gyanúsítottak profilja „nem felel meg azoknak, akiket általában a magas szintű, precízen megtervezett szervezett bűnözéssel társítanak”, ami miatt a francia sajtó feltételezi, hogy a banda mögött egy ismeretlen megbízó állhat.

A lopás ügyében négy gyanúsított van őrizetben, köztük három, akik feltehetően annak a négytagú bandának a tagjai, akik egy lopott teherautót használtak, amelyen kihúzható létra és teherszállító emelő is volt, hogy elérjék a múzeum első emeleti, Apolló-galériájának egyik ablakát. A banda két tagja betörte a nem rögzített ablakot és két üvegvitrint, majd a lift segítségével leereszkedett, és a másik két társ által vezetett motorokon menekültek el. A merész, fényes nappal elkövetett rablás kevesebb mint hét percig tartott, melyben a bűnözők segítségére volt többek között a meglehetősen egyszerű biztonsági rendszer jelszava is.

A tolvajok nyolc értékes darabot vittek el, köztük egy smaragd- és gyémántnyakláncot, amelyet I. Napóleon ajándékozott második feleségének, Mária Lujzának, valamint egy diadémot, amelyet III. Napóleon felesége viselt, és amelyet 212 gyöngy és közel 2000 gyémánt díszített. A nyomozók eddig nem találták meg az ellopott ékszereket.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei