Felrobbant egy tábornok Moszkvában
Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők vezérkarának operatív kiképzési igazgatóságának vezetője egy moszkvai autórobbanásban életét vesztette – számolt be a moszkvai Gazeta hírportál Szvetlana Petrenko, az orosz nyomozóbizottság szóvivője Telegramon-bejegyzése nyomán.
A nyomozók szerint december 22. hétfő reggel a moszkvai Jaszenevaja utcában egy autó alá helyezett robbanószerkezetet robbantottak fel. A benne ülő tábornok belehalt sérüléseibe.





A hatóságok robbanószerrel végrehajtott gyilkosság miatt eljárást indítottak. A Nyomozó Bizottság elnökének utasítására a nyomozásba bevonták a központi hivatal igazságügyi szakértőit. A rendőrök jelenleg helyszínelnek, valamint törvényszéki vizsgálatot rendeltek el, tanúkat és szemtanúkat hallgatnak ki, valamint áttekintik a térfigyelő kamerák felvételeit.
A nyomozók több verziót is mérlegelnek az incidenssel kapcsolatban, beleértve annak lehetőségét is, hogy az ukrán különleges szolgálatok is részt vettek a bűncselekmény megszervezésében – írja a lap.
Szarvarov 2024-ben kapott Vlagyimir Putyin elnöktől altábornagyi katonai rangot kapott. A katona harci műveletekben vett részt Csecsenföldön, Oszétiában, Szíriában és Ukrajnában. Korábban is érte támadás: Belgorodban egy katona gránátot robbantott fel egy lakásban.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás