Drámai küzdelem Venezuelában: 33 embert sikerült élve kimenteni, tízezrek még a romok alatt

Drámai küzdelem Venezuelában: 33 embert sikerült élve kimenteni, tízezrek még a romok alatt

15:22 Június 29, 2026

Események 53 6 хвилин

A venezuelai ideiglenes elnök tájékoztatása szerint eddig 33 embert sikerült élve kimenteni a pusztító földrengés romjai alól, köztük két 11 éves kisfiút. Delcy Rodríguez a történteket Venezuela történetének legsúlyosabb természeti katasztrófájaként jellemezte – számolt be az Index.

A mentési munkálatok továbbra is teljes erővel zajlanak, miközben sok helyen a hozzátartozók saját kezűleg próbálják kiszabadítani szeretteiket az összeomlott épületek romjai közül. Az otthonukat elvesztő emberek számára több sportközpontot is ideiglenes befogadóhelyként nyitottak meg, ahol átmeneti szállást és alapvető ellátást biztosítanak az érintetteknek.

A hétvégén összesen 33 embert mentettek ki a földrengés romjai alól Venezuelában, köztük két 11 éves kisfiút néhány órás különbséggel – közölte Venezuela ideiglenes elnöke, Delcy Rodriguez. Mint arról már korábban is beszámoltunk, több mint ötvenezer embert keresnek a hatóságok jelenleg is. A legutóbbi információk szerint 1450 ember vesztette életét a földrengésben, amit Rodriguez Venezuela történelmének legpusztítóbb természeti katasztrófájának nevezett – közölte a BBC

A mentők videót tettek közzé, amelyen a 11 éves Moises mentését láthatjuk, a szemét azért takarták le, hogy a napfénytől védjék. A Kolumbiai Katasztrófakockázat-kezelési Nemzeti Egység (UNGRD) szerint a kisfiú mintegy három méter mélyen rekedt a törmelék alatt, a mentőcsapatok hat órán át végeztek rendkívül precíz munkát, hogy hozzáférjenek. A Reuters beszámolója szerint egy mentő a rádión azt közölte, a fiút a nővére és az édesanyja közelében találták meg, ők mindketten életüket vesztették.

Néhány órával később Rodriguez egy újabb videót tett közzé az X-en, amely állítása szerint egy másik, szintén 11 éves fiú kimentését mutatja a Caraballeda nevű településen. „Ezekben az órákban minden megmentett élet reményt jelent Venezuelának” – írta.

Caraballeda az egyik legsúlyosabban érintett területek közé tartozik, ahol a francia és amerikai mentőcsapatok vasárnap egy édesapát és fiát szabadították ki a romok alól. 

Sokan puszta kézzel kutatnak a romok között szeretteik után

A segélyszervezetek szerint az első 72 óra kritikus a romok alatt rekedt emberek kimentésére. Három nap után gyorsan csökken annak az esélye, hogy valaki túlélje víz nélkül. Egyes tanulmányok szerint a túlélők megmentésére még mindig van esély a katasztrófát követő első öt-hat napon belül.

Többen elmondták a BBC-nek, hogy hallják a romok alatt rekedt emberek hangját, a hatalmas betontömböket képtelenek elmozdítani, így sokan várják a segítség érkezését. Mások puszta kézzel állnak neki szeretteik mentésének.

Egy édesanya életét vesztette, miközben kisfiát mentette ki a törmelékek alól. Mint kiderült, a nő a népszerű futballista, Hector Bello felesége volt, akitől egy gyermeke született. Az ő életét igyekezett megmenteni, ez sikerült is, ám ő nem élte túl mindezt.

Egyre nagyobb az elégedetlenség, mert az emberek úgy látják, a kormány reakciója lassú és nem elég hatékony. A Caraballedában dolgozó egyik tűzoltó a BBC-nek elmondta, hogy még tucatnyi épületet egyáltalán nem vizsgáltak át. „És nagyon valószínű, hogy még mindig vannak a romok alatt rekedtek” – tette hozzá a tűzoltó.

Egy Wilber nevű férfi sírva mesélte, hogy nyolc rokonát veszítette el, közülük öten még mindig a romok alatt vannak. Úgy gondolja, azzal, hogy a kormány lezárta az utcákat, inkább csak hátráltatják a mentést. A mentési munkálatokat az utórengések tovább nehezítik, ráadásul fokozzák a lakosság félelmét is.

Segítség a nagyvilágból

Az elmúlt napokban Mexikóból, Spanyolországból, Katarból, az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból is érkeztek nemzetközi mentőcsapatok, hogy segítsék a kutatási munkálatokat. Az ENSZ humanitárius ügyekért felelős vezetője, Tom Fletcher szombaton elmondta, hogy a világ minden tájáról összesen 39 kutató- és mentőcsapat érkezett, egyenként 50–100 fővel. 

„Ez közel kétezer embert jelent, emellett 111 keresőkutyát és orvosi csapatokat is. Mikrodrónokat is használunk, amelyek segítenek megtalálni a romok alatt rekedt embereket az épületekben” – magyarázta Fletcher.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei