Fejszével ölte meg barátját, majd egy napig bujkált az erdőben

Fejszével ölte meg barátját, majd egy napig bujkált az erdőben

15:45 Július 1, 2026

Események 171 2 хвилини

Українська

Elfogta a rendőrség azt a 46 éves férfit, aki a gyanú szerint halálos fejszecsapást mért ismerősére a Beregszászi járásban található Nagyberegen. A tragédia június 30-án éjjel derült ki, amikor a mentők egy 27 éves helyi férfi halálát állapították meg. A rendőrök a helyszínen egyértelműen erőszakos halálra utaló nyomokat találtak.

A nyomozás szerint az áldozat előző este vendégségben járt a gyanúsítottnál, ahol együtt italoztak. A két férfi között vita alakult ki, amely során a házigazda fejszével fejbe ütötte vendégét. A sértett a súlyos, áthatoló fejsérülés következtében a helyszínen életét vesztette.

A támadó a bűncselekmény után elmenekült, és csaknem egy napon át bujkált a hatóságok elől. A Beregszászi Járási Rendőrkapitányság munkatársai végül kedden délután egy erdős területen elfogták és őrizetbe vették.

A férfi ellen szándékos emberölés miatt indult eljárás, emellett önkényes katonai egységelhagyás gyanúja miatt is felelősségre vonják. Amennyiben bűnössége bebizonyosodik, 7-től 15 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. Az ügyben a nyomozás továbbra is folyamatban van.

  

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei