Dróntámadás érte csütörtök éjjel Szumit, többen is meghaltak

Dróntámadás érte csütörtök éjjel Szumit, többen is meghaltak

16:00 Július 3, 2026

Események 44 3 хвилини

Legalább négy ember, köztük egy két évnél fiatalabb kislány vesztette életét az észak-ukrajnai Szumi megyét ért éjszakai orosz dróntámadásban. A támadások Harkiv megyét is sújtották, ahol hat civil, köztük három gyermek megsérült, miközben Oroszország összesen 105 drónt és két rakétát indított ukrajnai célpontok ellen.

A pontosított információk szerint Szumi megyében két nő, egy idős férfi és egy két évnél fiatalabb kislány halt meg egy többlakásos épületet ért dróncsapás következtében – jelentette Oleh Hrihorov katonai kormányzó Telegram-bejegyzését idézve az Ukrinform hírügynökség. A helyszínen nagy kiterjedésű tűz keletkezett, további három ember megsebesült – fűzte hozzá a megyevezető.

A Harkiv megyei Lozovában hat civil megsebesült a város lakóövezetét ért orosz légitámadásban – közölte az állami katasztrófavédelem sajtószolgálatára hivatkozva az Interfax-Ukrajina hírügynökség. A sebesültek között három gyerek is van, egyikük – egy 10 éves kislány – kórházi ápolásra szorul. A katasztrófavédelem jelentése szerint két családi házat ért találat, a becsapódáskor a lakók a pincében tartózkodtak, így senki sem halt meg.

A légierő parancsnokságának Telegramon közzétett jelentése szerint az orosz hadsereg péntekre virradóra két irányított légi rakétával és 105 drónnal támadott ukrajnai célpontokat. Az előzetes adatok szerint a légvédelem az egyik rakéta mellett 82 drónt lelőtt, illetve hatástalanított az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 16 helyszínen 21 csapásmérő drón és a másik rakéta célba talált, további 5 esetben pedig roncsok lezuhanását jegyezték fel.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei