Sziklás szakadékba zuhant egy zsúfolt busz Pakisztánban

Sziklás szakadékba zuhant egy zsúfolt busz Pakisztánban

17:05 Július 3, 2026

Események 89 2 хвилини

Negyven utas veszítette életét, és nyolcan megsérültek, amikor pénteken hajnalban egy zsúfolt busz az autópályáról egy sziklás szakadékba zuhant Pakisztán délnyugati részén – közölték a helyi hatóságok.

A busz sofőrje elvesztette uralmát a jármű felett, és járművével egy szakadékba zuhant a Beludzsisztán tartományban lévő Dana Sar régióban – mondta el Sahid Rind, a tartományi kormány szóvivője.

A 48 főt szállító, magáncég által működtetett távolsági járat a helyi mentőszolgálat közlése szerint a tartomány fővárosából, Kvettából Iszlámábádba tartott.

A nyolc sérültet elsősegélyben részesítették, majd egy állami kórházba szállították őket – tették hozzá a szolgálat illetékesei.

Rind szerint a busz nemcsak a saját utasait szállította, hanem egy másik, lerobbant busz utasait is, ezért volt túlzsúfolt.

Sarfraz Bugti, Beludzsisztán főminisztere a tragédia miatt együttérzését fejezte ki, és utasította a hatóságokat, hogy biztosítsák a sérültek számára a lehető legjobb orvosi ellátást.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei