Hárman meghaltak Szumiban egy orosz dróntámadásban
Az ukrajnai Szumiban hárman életüket vesztették az éjszaka, amikor egy orosz drón csapódott egy postai logisztikai létesítménybe. Mindhárman a cég sofőrjei voltak.
Oleh Hrihorov, a szumi regionális katonai közigazgatás vezetője az MTI tájékoztatása szerint arról számolt be, hogy az oroszok szándékosan egy civil létesítményt támadtak, ahol emberek tartózkodtak és dolgoztak.
A becsapódás helyszínén tűz ütött ki, amit csak lassan lehetett eloltani az ismételt támadások veszélye miatt.
Drónháló mentette meg egy busz utasait Szumi közelében
Egy pilóta nélküli repülőgép elleni védőháló segített megóvni a „Szumi–Szteckivka” járat autóbuszának utasait – közölte Szerhij Krivosejenko a szumi városi katonai közigazgatás (MVA) nevében.



A bejegyzés szerint egy ellenséges FPV-drón támadta meg az autóbuszt az egyik községi elöljáróság területén, egy megálló közelében. A drón azonban a drónelhárító folyosóba csapódott és felrobbant anélkül, hogy közvetlenül eltalálta volna a járművet.
A busz a repeszektől megsérült, a lényeg azonban – ahogy a közlemény hangsúlyozza –, hogy emberi életben nem esett kár. A közigazgatás szerint ez egy újabb példa a sok közül arra, hogy a drónelhárító hálók miként segítenek csökkenteni az ellenséges támadások következményeit és megvédeni az embereket.
A támadás további következményeit a hatóságok jelenleg is vizsgálják.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás