Újabb dzsihadista támadást hajtottak végre, ezúttal 137 ember vesztette életét a mészárlásban Nigerben

Újabb dzsihadista támadást hajtottak végre, ezúttal 137 ember vesztette életét a mészárlásban Nigerben

16:58 Március 25, 2021

Események 1679 3 хвилини

Ismételten terrortámadást hajtottak végre iszlamista szélsőségesek Nigerben, ahol 137 ember életét oltották ki egyetlen akcióval.

Több falut is megtámadtak Niger délnyugati részén, Mali határához közel, amely az eddigiek során is a világ egyik legerőszakosabb régiójának számított. A támadásban 137 embert mészároltak le, és helyszíni beszámolók szerint a dzsihadisták válogatás nélkül öltek, akit értek.

Zakaria Abdourahamane kormányszóvivő jelentette be a támadás tényét a nigeri közszolgálati televízióban: „ezek a fegyveresek banditák szisztematikusan az egész civil lakosságot célpontnak tekintik, és még egy lépést tettek a horror és a brutalitás útján”.

A kormányszóvivő három napos nemzeti gyászt hirdetett, valamint kihangsúlyozta, hogy a kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megerősítse a közbiztonságot a régióban, és felelősségre vonjak a „gyáva és bűnös” támadás elkövetőit.

A támadásban a Mali hátárhoz közeli Intazayene, Bakorat és Wistane faluk voltak érintettek, és egy helyi tisztviselő beszámolója szerint az iszlám szélsőségesek „mindenre lőttek, amit csak mozogni láttak” – idézte a Deutsche Welle.

Mohamed Bazoum elnökké választása óta megint kezd elszabadulni a pokol Nigerben, zsinórban a második brutális támadást hajtották végre szélsőségesek. A múlt hét folyamán 66 ember vesztette életét Tillaberi régióban, az úgynevezett „hármas határnál” – Burkina Faso, Mali és Niger közös határrégiójában.

Januárban szintén Tillaberiben történt egy brutális támadás, akkor két faluban összesen 100 civilt mészároltak le a dzsihadisták. A régiót teljesen elsüllyeszti az iszlám radikalizmus, ám az elemzők szerint a nigeri terrorellenes fellépés legalább annyira rossz volt, mert annak mentén etnikai alapú konfliktus is kialakult.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei