Körülbelül 70 új koronavírus-fertőzés miatt zártak le Kínában egy 3,5 milliós várost

Körülbelül 70 új koronavírus-fertőzés miatt zártak le Kínában egy 3,5 milliós várost

16:53 Február 7, 2022

Események 1661 3 хвилини

Kína a koronavírus kirobbanásának kezdete óta rendkívül szigorúan jár el a fertőzések ügyében, és mindenki másnál látványosabb korlátozásokat vezet be. A legkisebb esélyt sem akarják megadni annak, hogy országban ismét elszaporodjon a vírus. Emiatt az elmúlt két évben már nem egyszer zártak le olyan városokat, ahol több millió ember él. Most is hasonlóan tettek, ezúttal egy 3,5 milliós városról van szó, ami a vietnami határ közelében található.

A déli Guangxi régióban lévő Baise városának területéről van szó, ahol vasárnap jelentették be, hogy senki sem hagyhatja el a körzetet, egyes városrészek lakóinak pedig otthon kell maradniuk. A hivatalos bejelentés szerint az egész városra kiterjedő forgalomellenőrzést vezetnek be, amit nagyon szigorúan vesznek.

Ez azt is jelenti, hogy egy jármű és egy ember sem léphet be a városba, illetve nem hagyhatják el azt. Kiemelték, a szükségtelen mozgások nem megengedettek ebben a helyzetben, így az emberek a következő időszakban javarészt az otthonaikban fognak tartózkodni.

Az első helyi esetet még pénteken regisztrálták, aki az egyhetes holdújévi ünnepekre tért haza. Nem sokkal később elrendelték a lakosság tömeges tesztelését, amiben szintén nagy tapasztalata van Kínának.

Decemberben például egy 13 millió lakosú kínai várost helyeztek zár alá több mint egy hónapra, miközben több mint 2000 beteget regisztráltak. Az NDTV arról számolt be, hogy a lakosok az élelmiszerhiányra panaszkodtak, és a túlságosan is szigorú korlátozások megakadályozták a betegek kritikus orvosi kezeléseit, ami egyes esetekben halálhoz vezetett.

Kína hétfőn országszerte 79 új fertőzést regisztrált, ebből 37-et Guangxiban.

Forrás: Liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei