Iszlamista terrortámadás a nemzeti parkban: nyolcan vesztették életüket

Iszlamista terrortámadás a nemzeti parkban: nyolcan vesztették életüket

14:47 Február 13, 2022

Események 5507 2 хвилини

Terrortámadás történt ugyanis a Beninben található W Nemzeti Parkan, amely közvetlen Burkina Faso és Niger határának közelében található – számolt be róla az AP hírügynökség. A támadásban nyolcan vesztették életüket, köztük katonák, parkőrök és egy francia instruktor is.

A benini kormány szóvivője közölte, hogy a halálos áldozatokon kívül még legalább egy tucat ember megsérült és egy robbantás is történt a terrortámadás kereteiben. A parkőrök éppen a szokásos ellenőrző körútjukon voltak, hogy kiszúrják az orvvadászokat, amikor a támadás történt.

Egy szervezet sem vállalta még a felelősséget a támadás miatt, de Nyugat-Afrikában több olyan terrorszervezet is működik, mely ezer szállal kötődik az Al-Kaidához vagy az Iszlám Államhoz, és megannyi terrortámadásért tehetők felelőssé.

A benini támadás azért okoz különösen nagy riadalmat, mert az ország eddig nem volt különösebben kitett az iszlamista terrornak, az inkább Nigert, Burkina Fasót és Malit érintette, így felmerült a veszélye, hogy újabb országot vettek célba a terrorszervezetek.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei