Egy tanár kicsinyes bosszúból hamis felvételt generált igazgatója hangjával, mert kirúgással fenyegették. A fájlt milliók osztották meg, és emberek életét keseríti meg a mai napig. Hátborzongató belegondolni, milyen következményekkel jár, ha államilag vezérelt kiberbűnözők élnek vissza az MI-vel.
„Azonnal meneszteni kell az iskolából” – követelte az igazgató távozását Davina McCain. A fia a Pikesville Gimnáziumba járt, amely Eric Eiswert irányítása alatt állt.
„Hallgatni is szörnyű, hogy ilyeneket mond a gyerekekről” – háborgott a szülő.
A dühét egy hangfelvétel váltotta ki, amelyen az iskolaigazgatóként bemutatkozó személy az afroamerikai diákok teszteredményeit becsmérelte. A folytatásban a tanintézmény szintén afroamerikai alkalmazottaira tett igencsak sértő megjegyzéseket, majd a helyi zsidó közösség tagjait gyalázta.
A hangfelvétel az év elején felkerült a közösségi médiára, ahol viharos sebességgel terjedt, és órák alatt kétmilliós kattintást ért el csak az egyik platformon. Csaknem hatvanszor annyian hallgatták meg, mint ahányan Pikesville-ben élnek.
A helység tulajdonképpen a marylandi Baltimore külvárosa. A lakosság egyötöde fekete, egyötöde zsidó, akiknek askenázi ősei az orosz birodalomból vándoroltak ki a 19. század végén és a 20. elején az Egyesült Államokba.
A feketéket és zsidókat különösen érzékenyen érintette az igazgató nyers pocskondiázása.
A botrány azonban nem állt meg Pikesville határainál. A rasszista és antiszemita megállapítások országos botrányt dagasztottak.
Eiswert otthona előtt tévés stábok táboroztak le, a kopogtatásra, csengetésre azonban senki sem nyitott ajtót. „Nyilván arra kíváncsi, kinek az oldalán állnak” – mondta belülről valaki nagysokára, aztán hozzátette: „Úgysem fogja senki elhinni a történetét, úgyhogy nem igazán számít”.
A szülők szerint az ilyen alpári megjegyzéseket tevő igazgatónak le kellene mondania.
A Baltimore megyei iskolák testülete, a BCPS haladéktalanul levelet küldött a pikesville-i középiskolában tanuló diákok szüleinek, egy másikat pedig a tantestületnek.
A megjegyzések „mélységesen felkavaróak, és nem tükrözik az iskolarendszer értékeit” – írta a tanfelügyelő, és hozzáfűzte: „nem tudja megerősíteni a felvétel valódiságát, ezért vizsgálatot indít”.
„A terjesztett állítások visszataszítóak. A megyei kormányzat maradéktalan támogatásáról biztosítja a BCPS-t” – tudatta közleményében Johnny Olszewski, megyei vezető.
A deepfake Dühös telefonhívások tömege árasztotta el az iskolát. Az alkalmazottak rettegtek. A biztonsági intézkedéseket megszigorították. A rendőrség nyomozni kezdett.
Eric Eiswert igazgatót azonnal hatállyal felfüggesztették, és fizetett szabadságra küldték. Az igazgató több életveszélyes fenyegetést kapott.
„A világ jobb hely lenne, ha a szutyok túloldalára kerülnél” – üzente Eiswertnek egy ismeretlen.
Az igazgató rendületlenül tagadta bűnösségét. Váltig állította, hogy nem az ő hangja hallatszik a felvételen. Szerinte a fájlt a mesterséges intelligencia segítségével manipulálták, egyszóval deepfake hamisítvány.
Három hónap elteltével a nyomozók igazat adtak neki.
„Meggyőző bizonyítékok igazolják, hogy a felvétel nem hiteles” – jelentette be áprilisban Robert McCullough, a baltimore-i rendőrfőnök. És azt is tudni vélték, ki készítette a szinte tökéletes hamisítványt.
A kicsinyes bosszú A nyomozók a 31 éves Dazhon Darien, a gimnázium 31 éves tornatanárát, az iskolai sportklub igazgatóját gyanúsították a többi között sikkasztással, tanú elleni bosszúval és zaklatással.
Maga Eiswert indított először vizsgálatot még tavaly, miután kiderült, hogy Darien egy szobatársának 1916 dollárt utaltatott azzal az indoklással, hogy az iskolai amerikaifoci-csapat segédedzője. Az igazgató azonban egy kollégájával együtt kiderítette, hogy az illető ilyen munkát sosem végzett. Eiswert szembesítette Darient a tényekkel, aki azzal mentegetőzött, hogy bizonyára „tévedésről” van szó. Az igazgató azt is felrótta, hogy Darien „munkateljesítményével kapcsolatban kifogások merültek fel”, majd kilátásba helyezte, hogy a tornatanár szerződését nagy valószínűséggel nem fogják meghosszabbítani.
A munkahelyi összetűzés Darien úgy döntött, nem hagyja annyiban a történteket. A rendőrök elmélete szerint azt remélte, hogy kirúgása előtt megleckézteti és lejáratja munkahelyi főnökét.
A nyomozók kiderítették, hogy a tornatanár hamisította a hangfájlt, a mesterséges intelligencia eszközeinek eléréséhez pedig a közoktatási intézmények számítógépes hálózatát használta. A deepfake változatot egy hozzá köthető szerverről továbbította.
The US THAAD system is deployed near Nevatim air base in Israel. This site is managed by the US Army Missile Conmand 1st Space Brigade. It acts as an anti-ballistic missile base.
THAAD uses the AN/TPY-2 radar to track enemy ballistic missiles as they fly into space, the radar… pic.twitter.com/TwzbamqTGx
🚨🇮🇱#BREAKING | UPDATE SEVERAL US 🇺🇸THAAD MISSILE DEFENSE SYSTEMS HAVE BEEN SEEN IN ISRAEL ALONG WITH US TROOPS TO BOLSTER ISRAEL’S AIR DEFENSE IF IRAN🇮🇷RETALIATES⚠️⭕️ pic.twitter.com/qknfPgUXLr
🚨#WATCH: As a major fire breaks out at a recycling Lithium Battery plant triggering massive explosions leading to mandatory evacuations⁰⁰📌#Fredericktown | #Missouri
Watch as numerous fire departments rush to the scene of a major fire at a lithium battery recycling plant in… pic.twitter.com/rLZIV11zCy
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
ICYMI: Millions of Americans are under a winter storm warning as the most impactful storm of the season thus far sweeps across the U.S. https://t.co/UATaKIII0W
New photos from @CorvallisPD show recovery efforts underway after a train derailment in the Marys River. The Portland & Western train was carrying agricultural materials when a structural failure occurred in the train trestle. No injuries were reported. https://t.co/c10ySLfN2Jpic.twitter.com/25KynQU43s
Earlier today, a reported electric vehicle fire occurred in the porte cochère of Trump Las Vegas. The safety and well-being of our guests and staff remain our top priority. We extend our heartfelt gratitude to the Las Vegas Fire Department and local law enforcement for their…
A Learjet 55 Air Ambulance from Mexico crashed in Philadelphia shortly after takeoff. Waiting for Trump to blame Black people, women, Joe Biden, Barack Obama and DEI in 3,2,1... 😳👇 pic.twitter.com/2JviWNdelU
A drone footage of the #planecrash in #philadelphia. Sources talk about 6 dead: pilot, two doctors, nurse, patient, and family member. No clear news about casualties on the ground. pic.twitter.com/MUjBS2j0LR
🥞 PASS THE SYRUP: Have you ever seen ICE PANCAKES on Lake Michigan?! ❄️ Chicago's getting hit with heavy snow today – possibly the biggest storm of the winter so far! Up to an inch an hour is falling, with 3-6" expected. https://t.co/ownUHIVgyIpic.twitter.com/zO2mbnt2n3
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
Az oroszok álhírek segítségével próbálják megzavarni az ukrajnai mozgósítást, de elsősorban a katonai behívók kézbesítésének kérdéseit és a hadkiegészítő parancsnokságok munkáját manipulálják – közölte kedden Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes a Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A helyettes védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az ukrán hatóságok már a teljes körű háború előtt is folyamatosan észlelték a behívókkal és a sorozással kapcsolatos orosz félrevezető kampányokat. Az ellenség olyan történeteket próbált népszerűsíteni, amikor fogyatékos személyt vagy egy második világháborús veteránt hívtak be.
„Most az ellenség egy kicsit bonyolultabbá tette a technológiáját, és történeteket ad hozzá meglepő helyekről, ahol a behívókat kézbesítik, és mozgósítás „hullámokról” regél. Két dolgot próbál manipulálni: a behívóktól való félelmet, a területi toborzási és szociális támogató központok munkájának közvélemény általi elítélését” – mutatott rá Maljar.
A védelmi miniszterhelyettes szerint az ukránokat már nehéz megfélemlíteni a behívók témájával azok után, amiken az elmúlt évben átmentek. Mint hangsúlyozta, a toborzóközpontok munkájával kapcsolatban néhány dolgot meg kell érteni: a toborzóközpontok stratégiailag fontos államvédelmi feladatot látnak el; ott is emberek dolgoznak, és hibázhatnak vagy akár szabálysértést is elkövethetnek. Ilyen esetekben jogi lépéseket kell tenni – jegyezte meg. „És a lényeg, hogy az ilyen eseteket ne szenzációhajhászásra használják fel, és ne kerüljenek hangzatosan a címlapokra” – húzta alá Hanna Maljar.