Oroszország nem szolgáltatott bizonyítékot az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) arra vonatkozóan, hogy valóban voltak-e ukrán hadifoglyok azon az Il-76-os katonai szállító repülőgépen, amely szerdán zuhant le az oroszországi Belgorodnál, és elutasítja azt a követelést, hogy nemzetközi bizottságot állítsanak fel a történtek kivizsgálására – jelentette ki Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője egy pénteki tévéműsorban.
Juszov rámutatott arra, hogy a BT-ülésen a világszervezet főtitkár-helyettese leszögezte: az ENSZ nem tudja megállapítani ukrán hadifoglyok ottlétét a gép fedélzetén. Rosemary DiCarlo közölte, hogy az ENSZ nem tudja ellenőrizni sem az ukrán, sem az orosz féltől származó jelentéseket az Il-76-os rakományáról, és a repülőgép lezuhanásának körülményeit sem tudja megállapítani.
„Az agresszor állam nem szolgáltatott egyértelmű bizonyítékokat, amelyek megerősítenék az eseményekről szóló verziójukat. Megismételhetjük és kijelenthetjük, hogy egy katonai repülőgépről beszélünk, amely nem egyszer vett részt orosz fegyverek és ellenséges katonák szállításában. Oroszország pedig nem tájékoztatja Ukrajnát arról, hogy ez a gép ukrán hadifoglyokat szállít.
Ami a gép lezuhanásának konkrét okait illeti, akkor természetesen logikus és indokolt egy nyílt nemzetközi bizottság létrehozásának az igénye, hogy a testület megtudja, pontosan mi okozta a gép lezuhanását, tanulmányozza a gép maradványait, a fekete dobozokat, és alaposan megvizsgálja a lezuhanás helyét. Jelenleg, amint halljuk, Oroszország elutasítja egy ilyen megbízás lehetőségét” – fejtette ki a szóvivő.
Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos az ukrán Szabadság Rádiónak nyilatkozva, kijelentette: Oroszországnak értesítenie kellett a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát (ICRC) arról, hogy hadifoglyokat Il-76-os repülőgépekkel szállít. Ukrajna kérelmet nyújtott be az ICRC-hez, hogy megtudja, megtette-e ezt Oroszország.
„Jogilag hadifoglyok szállításakor, fogva tartási helyük megváltoztatásakor kötelesek ezt közölni a vöröskereszttel, ezért hivatalos választ kértem az ICRC-től, kaptak-e értesítést Oroszországtól arról, hogy ilyen vagy olyan módon ukrán hadifoglyokat fognak szállítani ezen a napon. Kilencvenkilenc százalékig meg vagyok győződve arról, hogy nem tájékoztattak senkit, mert soha nem teszik ezt meg, ahogy a genfi egyezmény más normáit is rendre megsértik” – fogalmazott az ombudsman.
Nehezményezte továbbá, hogy az ukrán fél még mindig nem kapta meg azon foglyok hivatalos listáját, akik állítólag a repülőgépen haltak meg.
„A terrorista ország egyetlen hivatalos szerve sem adott ki semmilyen információt, és egyetlen nevet sem közölt” – szögezte le, hozzátéve, hogy a napvilágra került állítólagos névlistákat szerinte szándékosan terjesztették el az orosz propagandisták információs csatornáin keresztül.
„Megállapítottuk, hogy az Oroszországi Föderáció által terjesztett összes anyag sok következetlenséget és pontatlanságot tartalmaz” – emelte ki az emberi jogi biztos.
[type] => post
[excerpt] => Oroszország nem szolgáltatott bizonyítékot az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) arra vonatkozóan, hogy valóban voltak-e ukrán hadifoglyok azon az Il-76-os katonai szállító repülőgépen, amely szerdán zuhant le az oroszországi Belgorodnál, és elutasít...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1706307780
[modified] => 1706314202
)
[title] => Az ukrán hírszerzés szerint Oroszország nem bizonyította, hogy voltak-e ukrán hadifoglyok a lezuhant gépen
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=145468&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 145468
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 145469
[image] => Array
(
[id] => 145469
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-26-at-18-46-33-ukran-hirszerzes-oroszorszag-nem-bizonyitotta-hogy-voltak-e-ukran-hadifoglyok-a-lezuhant-gepen.png
[original_lng] => 721902
[original_w] => 1020
[original_h] => 494
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-26-at-18-46-33-ukran-hirszerzes-oroszorszag-nem-bizonyitotta-hogy-voltak-e-ukran-hadifoglyok-a-lezuhant-gepen-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-26-at-18-46-33-ukran-hirszerzes-oroszorszag-nem-bizonyitotta-hogy-voltak-e-ukran-hadifoglyok-a-lezuhant-gepen-300x145.png
[width] => 300
[height] => 145
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-26-at-18-46-33-ukran-hirszerzes-oroszorszag-nem-bizonyitotta-hogy-voltak-e-ukran-hadifoglyok-a-lezuhant-gepen-768x372.png
[width] => 768
[height] => 372
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-26-at-18-46-33-ukran-hirszerzes-oroszorszag-nem-bizonyitotta-hogy-voltak-e-ukran-hadifoglyok-a-lezuhant-gepen.png
[width] => 1020
[height] => 494
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-26-at-18-46-33-ukran-hirszerzes-oroszorszag-nem-bizonyitotta-hogy-voltak-e-ukran-hadifoglyok-a-lezuhant-gepen.png
[width] => 1020
[height] => 494
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-26-at-18-46-33-ukran-hirszerzes-oroszorszag-nem-bizonyitotta-hogy-voltak-e-ukran-hadifoglyok-a-lezuhant-gepen.png
[width] => 1020
[height] => 494
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/screenshot-2024-01-26-at-18-46-33-ukran-hirszerzes-oroszorszag-nem-bizonyitotta-hogy-voltak-e-ukran-hadifoglyok-a-lezuhant-gepen.png
[width] => 1020
[height] => 494
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1706307003:5
[_thumbnail_id] => 145469
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2971
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b2ee5bd4f6420662bc241005917d4d80] =>
Accidente de un Il-76 🇷🇺en el distrito Korochansky, Belgorod. Lamentablemente se dice que se trata de 🤬prisioneros ucranianos en traslado para intercambio. Los HDLGP echando la culpa a Ucrania. 65 ucranianos, 6 tripulantes y 3 acompañantes (supongo mindef ruso) pic.twitter.com/WSD06X185a
Surrounded with his own gunmen, Putin's Chechen "strongman", Kadyrov shows how tough he really is by taunting a group of captive Ukrainians, offering them a pistol for suicide and announcing intention to use them as human shields.https://t.co/B4AlOsd7pG
Harkivban hozzávetőleg 900 holttestet kell újra eltemetni a tömegsírokból, és némelyiküknél DNS-tesztet is el kell végezni, közölte Ihor Terehov polgármester a Bábel kiadványnak adott interjújában.
„Ha kapnánk engedélyt, már újratemettük volna a holttesteket, de be kell tartani az Oroszországi Föderáció bűneinek dokumentálására vonatkozó eljárást. Van egy jogszabály, amit figyelembe kell vennünk” – mondta.
Terehov kifejtette: az amerikai partnerek ragaszkodtak ahhoz, hogy a dokumentálás a nemzetközi jog keretein belül történjen, mert az is bizonyítéka lesz az orosz bűncselekményeknek.
Több száz kiló lefoglalt kannabiszt kellett volna bemutatniuk az indiai rendőröknek egy tárgyaláson bizonyítékként, ők azonban ezt arra hivatkozva nem tették meg, hogy patkányok ették meg a drogot – írja a BBC.
Az ügyben eljáró bíró elmondása szerint nem ez az első ilyen eset: korábban is hallott már hasonló magyarázkodást a rendőrségtől. Hozzátette, az egyetlen módszer, amivel védekezni lehetne a patkányok ellen az lenne, ha a lefoglalt kannabiszt tudományos felhasználásra árverésre bocsátanák, a bevételt pedig az állam kapná meg.
A rendőrök azzal érveltek, a patkányok túl kicsik és nem félnek a hatóságoktól, ezért szinte lehetetlen megvédeni tőlük a marihuánát. Korábban eltűnt alkohol és pénz miatt is gyanakodtak a rágcsálókra Indiában, de Argentínában is volt már hasonlóra példa. Szakértői vélemények szerint azonban az állatok belehalnának ilyen mennyiségű kannabisz elfogyasztásába, és tetemeiket megtalálták volna a helyszínen.
PROJECT GREEN SWEEP - More than $150 million of illicit cannabis has been seized in York Region. Organized crime continue to exploit the outdated medical licensing system to grow their profits, resulting in violence and funding other criminal activity. https://t.co/K9RpQYvu5qpic.twitter.com/1nxZlV91F9