Tüntetők rátámadtak Daniel Noboa ecuadori államfő autójára kedden, öt embert őrizetbe vettek – közölte az ecuadori kormányzat. Az elnök nem sérült meg.
Inés Manzano energiaügyi miniszter gyilkossági kísérletnek nevezte a történteket, az elnöki hivatal pedig később közölte, hogy az elkövetőket terrorcselekmény kísérletével is vádolják.
A tüntetést szervező CONAIE szervezet szerint viszont a hatóságok provokációjáról volt szó.
Az elnök konvoja Cuenca térségében járt, amikor rátámadtak. A tiltakozók körbevették a konvojt, köveket dobáltak rá, de a nyilatkozó miniszter szerint lövedékektől keletkezett sérüléseket is találtak az autón.
A tüntetés oka az volt, hogy az elnök a múlt hónapban megszüntette az üzemanyagárak állami támogatását. Azóta rendszeresek a sztrájkok és tiltakozó akciók az országban, és a kormányzat emiatt több régióban rendkívüli intézkedéseket vezetett be.
Kedd este Quitóban is tüntetés kezdődött, de miután a rendőrség megakadályozta, hogy a tiltakozók menetet alkossanak, a csoport békésen feloszlott.
🇬🇪Security forces in Tbilisi used a water cannon against protesters near the presidential palace; demonstrators are starting to be dispersed — Tbilisi life, "Echo of the Caucasus"#GeorgiaProtestspic.twitter.com/zCz1Z4dbfB
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Az ecuadori kormány szerint vasárnap Imbabura tartományban megtámadták a Daniel Noboa elnököt és külföldi diplomatákat szállító humanitárius konvojt a magas üzemanyagárak elleni tüntetések közben.
A nyolcadik napja tartó zavargások a hétvégén véresre fordultak – írta a CNN. A tüntetések akkor kezdődtek, amikor a kormány bejelentette, hogy megszünteti a kormányzati dízeltámogatást a közkiadások csökkentése, az üzemanyagcsempészet visszaszorítása és a szociális programokra fordítható források felszabadítása érdekében.
A hétvégén Imbabura tartományban több tucat tüntető blokkolta az utakat és összecsapott a biztonsági erőkkel.
A kormány hétfőn közölte, hogy vasárnap körülbelül 350 ember tűzijátékkal, molotov-koktélokkal és kövekkel támadta meg a konvojt, amikor humanitárius segélyt szállítottak a térségbe.
A járműveket őrző körülbelül 50 katona megpróbálta visszaverni a támadókat – közölte Carolina Jaramillo elnöki szóvivő, anélkül, hogy megemlítette volna, hogy közülük megsérült-e valaki. A támadásról Daniel Noboa is posztolt fotókat a közösségi médiában. Az elnök azt állította, hogy a támadók erőszakkal próbálták megakadályozni Ecuador fejlődését. „Folytatjuk: Ecuador nem mehet visszafelé” – mondta.
Terrorista csoportok?
Az ecuadori elnöki hivatal szerint a konvojban olyan magas rangú személyiségek is utaztak, mint Andrés Carrascosa vatikáni diplomata, Jekaterina Dorodnova európai uniós nagykövet és Giovanni Davoli olasz nagykövet.
Az elnöki hivatal a vasárnapi támadás miatt „terrorista csoportokat” okolt, amelyek beszivárogtak a tüntetésekbe.
Olaszország ecuadori nagykövetsége közölte, hogy nagykövetük nem sérült meg a támadásban, amelyet az ecuadori államfő ellen irányuló „terrorcselekménynek” minősített.
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
A hatóságok szerint egy másik ecaudori humanitárius konvoj ellen elkövetett támadásban a múlt hétvégén legalább egy ember meghalt és kilenc katona megsebesült. Az elnöki hivatal szerint további ezen kívül 17 katonát is elraboltak a hétvégén.
A tiltakozásokat vezető CONAIE őslakos szövetség cáfolta a kormány állításait. Szerintük a vasárnap elhunyt személy egy őslakos férfi volt, akit a fegyveres erők tagjai lőttek le.
A szövetség felszólította a kormányt, hogy vessen véget az őslakos közösségük elleni elnyomásnak.
Az őslakos vezetők azzal vádolták a kormányt, hogy erőszakosan szüntetik meg a tiltakozásokat, és ellenőrizetlen bányászatot és olajfúrást engedélyez az ősi földeken.
Az ecuadori ügyészség közölte, hogy kivizsgálja az ügyet. „Az előzetes vizsgálatot – a nemzetközi protokollok alapján – a jogellenes erőszak alkalmazásának kivizsgálására szakosodott egység végzi el, hogy garantálja a folyamat objektivitását” – közölte az ügyészség.
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Az ecuadori hatóságok három hét leforgása alatt több mint tíz tonna drogot koboztak el tengeri szállítmányokból. A rajtaütések során összesen 10,3 tonna kokaint sikerült lefoglalniuk.
Az akciókat az amerikai parti őrség támogatásával hajtották végre augusztus 2. és 22. között. A kábítószert szállító hajókról származó kokain megsemmisítését a hatóságok bejelentették.
Ecuador y EEUU dieron duro golpe al narcotráfico en altamar al incautar 10,3 toneladas de droga (VIDEO) https://t.co/vYgZuP4Ke5
Összesen tizennyolc embert vettek őrizetbe a razziák során. Ecuador a világ egyik legfontosabb tranzitországa, mivel a nemzetközi adatok szerint a világban előállított kokain több mint 70 százaléka innen indul útnak. A Daniel Noboa elnök vezette kormány 2024-ben kezdte meg a harcot a kartellek és a helyi bűnbandák ellen.
Tavaly 294 tonna drogot foglaltak le, ami meghaladta a 2023-as 221 tonnás rekordot.
A rivális szervezetek közötti háborúzás miatt a gyilkosságok száma is kiugróan magas, 2024-ben Ecuador Latin-Amerika legveszélyesebb országának számított.
[type] => post
[excerpt] => Az ecuadori hatóságok három hét leforgása alatt több mint tíz tonna drogot koboztak el tengeri szállítmányokból. A rajtaütések során összesen 10,3 tonna kokaint sikerült lefoglalniuk.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1756138080
[modified] => 1756125635
)
[title] => Ecuador: három hét alatt több tonna kábítószert foglaltak le
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=215894&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 215894
[uk] => 216016
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 215899
[image] => Array
(
[id] => 215899
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee.jpg
[original_lng] => 59422
[original_w] => 612
[original_h] => 392
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee-300x192.jpg
[width] => 300
[height] => 192
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee.jpg
[width] => 612
[height] => 392
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee.jpg
[width] => 612
[height] => 392
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee.jpg
[width] => 612
[height] => 392
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee.jpg
[width] => 612
[height] => 392
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/mnkf19ee.jpg
[width] => 612
[height] => 392
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1756203296:8
[_thumbnail_id] => 215899
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 1833
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 343396353001
[_oembed_e02fd36e000cc7aa9572f722f98c900a] =>
[_oembed_time_e02fd36e000cc7aa9572f722f98c900a] => 1756661277
[_oembed_9f639beac0e6c5ae1494c79441f36f08] =>
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Daniel Noboa, Ecuador elnöke bejelentette, hogy a hatóságok elfogták az ország legkeresettebb bűnözőjét. Az egyik legnagyobb drogbáró másfél éve volt szökésben.
Ecuadorban elfogták José Adolfo Macías Villamart, ismertebb nevén Fitót, a hírhedt Los Choneros drogkartell vezetőjét. A 45 éves drogbárót a rendőrség és a hadsereg különleges egysége tartóztatta le szülővárosában, Mantában, egy tízórás akció során.
A drogbárót a hároméves kislánya buktatta le
Rejtekhelye egy bunkerben volt, melyet sajtóértesülések szerint hároméves kislánya véletlenül árult el. Macías 2024 januárjában szökött meg a Guayaquil városában található La Roca börtönből, ahol gyilkosságért és kábítószer-kereskedelemért töltötte 34 éves büntetését. Szökése után az országban véres erőszakhullám söpört végig, amely börtönlázadásokhoz és utcai bandaháborúkhoz vezetett. Daniel Noboa elnök ekkor „belső fegyveres konfliktusnak” nyilvánította a helyzetet, és mozgósította a hadsereget a mintegy húsz nagy bűnszervezet ellen.
Drug lord Jose Adolfo Macias Villamar, also known as 'Fito', escaped custody in Ecuador in January 2024 https://t.co/06i74IcLpa
Az Egyesült Államokban New York államban vádat emeltek Fitó ellen kábítószer- és fegyvercsempészet miatt, kiadatása folyamatban van.
A kormány egymillió dolláros jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek, és az elfogásban szerepet játszottak az újonnan elfogadott nemzetbiztonsági törvények is. Noboa hangsúlyozta, hogy a küzdelem folytatódik, és kijelentette: „visszavesszük az országot – ebben nem lesz tűzszünet.” Ecuador mára a dél-amerikai kokainkereskedelem egyik kulcsfontosságú tranzitországa lett, ahol a bandák az útvonalak feletti uralomért vívnak könyörtelen harcot.
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Egy fegyveres bűnszervezet tagjaival csaptak össze katonák pénteken Ecuadorban, a súlyos incidensben tizenegy katona meghalt – közölte az ecuadori védelmi minisztérium.
A hadsereg egységei törvénytelenül bányászatot folytatók ellen indítottak műveletet az amazóniai térségben, Alto Puninónál, de a Comandos de la Frontera nevű banda tagjai rájuk támadtak.
„A fegyveres csoport robbanóanyagokat és kézigránátot is bevetett a katonák ellen.”– tették hozzá a közleményben.
A Comandos de la Fronterát jelentős részben a 2016-ban lefegyverzett Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezet volt tagjai alkotják – írja az MTI.
A halálos áldozatok mellett az összecsapásnak sebesültjei is voltak a hadsereg oldalán.
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Brutális lincselés áldozata lett egy brit férfi Ecuador Amazonas esőerdőjében, miután a feldühödött tömeg saját kezébe vette az igazságszolgáltatást. A helyi jelentések szerint a férfit egy rendőrőrsről hurcolták ki, majd az utcán felgyújtották, miután azzal gyanúsították, hogy agyonlőtt egy helyi lakost.
A brit férfit vasárnap hajnalban adták át a hatóságoknak a helyiek, akik egy másik férfi meggyilkolásával vádolták. Körülbelül hat órával később a rendőrőrsöt ostrom alá vették, a férfit az utcára hurcolták és elevenen elégették – írja a Daily Mail. A rendőrök – saját elmondásuk szerint – nem mertek közbelépni, attól tartva, hogy őket is megtámadják, vagy az állami épületekben is kárt tesznek.
A gyilkosság az Ecuador északi részén található Cuyabeno Természetvédelmi Rezervátumban történt, amely az ország második legnagyobb védett területe, és népszerű célpont az ökoturizmus iránt érdeklődők körében.
A hatóságok szerint a férfi halálát súlyos égési sérülések okozták.
Egy helyi televíziós beszámoló szerint az incidens a Kichwa közösség évfordulós ünnepsége után történt, vasárnap hajnalban, a Playas de Cuyabeno nevű településen. A halottak között volt a brit állampolgáron kívül egy Rodrigo Chavez nevű helyi lakos is, akit a gyanú szerint a brit férfi lőtt le.
A rendőrség megerősítette, hogy egy harmadik személyt is őrizetbe vettek a brit férfi meggyilkolásával kapcsolatban. A hatóságok egyelőre nem adtak ki hivatalos közleményt, mivel még folyamatban van az információk összegyűjtése.
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Ecuador délnyugati partvidékén egy kétszáz méteres függőhíd összeomlott egy többtonnás szállítmány súlya alatt, aminek következtében egy ember életét vesztette – számolt be a Liner.hu.
A Guayaquil kikötővárosától ötven kilométerre északra fekvő mezőgazdasági településen, Daulében szerdán történt baleset során a Magro folyó felett átívelő viadukt leszakadása három járművet rántott a mélybe, miközben egy kukoricával megrakott kamion az átkelés előtt a híd végén rekedt – írja az El Universo.
Roberto Luque közmunkaügyi miniszter az X-en tett bejelentésében megerősítette a helyi tűzoltóparancsnok értesítését a halálos áldozatról, egyúttal kifejezte a kormány részvétét az elhunyt családjának, valamint szolidaritását nyilvánította ki az öt sérült hozzátartozói felé.
Fotó: API
Túlterheltség okozhatta a tragédiát
Marcela Aguinaga, Guayas tartomány prefektusa elmondta, hogy a fontos összeköttetést biztosító hídról korábban nem érkezett állagproblémára utaló jelzés. „Az eddigi vizsgálatok alapján arra következtetünk, hogy túlterhelés történt a hídon, mivel a baleset pillanatában feltehetően három kamion, egy háromkerekű jármű és egy furgon is tartózkodott rajta” – közölte az X-en.
A prefektus tájékoztatása szerint a híd teherbírását 48 tonnában maximalizálták, a nehézgépjárműveknek pedig egy alternatív útvonalat kellett volna használniuk.
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Esta noche es un día terrible para la historia de Talavera. Nuestro puente viejo o “romano” acaba de derrumbarse una parte. Una avenida de agua terrible para la ciudad. Gracias que lo cerramos para el paso ciudadano Hoy mi corazón como alcalde sufre por esta pérdida patrimonial pic.twitter.com/Un0t9LIRRD
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Az év eleje óta több mint 98 ezer embert érintettek az esőzések és áradások Ecuadorban. A helyi katasztrófavédelmi hivatal csütörtöki jelentése szerint a rendkívüli időjárás eddig 19 halálos áldozatot követelt – számolt be az MTI-re hivatkozva a hirado.hu.
A hivatalos közlésből az is kiderül, hogy a katasztrófa az ország minden térségét érintette, az egyetlen terület, amelyet ezúttal nem sújtott, az országhoz tartozó, de attól ezer kilométerre, a Csendes-óceánban található Galápagos-szigetek.
A hivatalos felmérések szerint 28 ezer lakóházban, 28 hídban és 44 kilométernyi útban keletkeztek károk az áradások miatt.
Az ország 24 tartományából nyolcban hirdettek szükséghelyzetet, legtöbbjük a tengerpartnál fekszik. A tengerparti Manabí tartományban 62 ezer embert sújtott az áradás.
A meteorológiai előrejelzések ráadásul további heves esőzéseket jósolnak a következő napokban, elsősorban a tengerparti országrészeken és a déli vidékeken – figyelmeztetett helyzetjelentésében a katasztrófavédelmi hivatal.
[type] => post
[excerpt] => Az év eleje óta több mint 98 ezer embert érintettek az esőzések és áradások Ecuadorban. A helyi katasztrófavédelmi hivatal csütörtöki jelentése szerint a rendkívüli időjárás eddig 19 halálos áldozatot követelt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1741975740
[modified] => 1741955601
)
[title] => Közel százezer embert sújtottak már az áradások az idén Ecuadorban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=198338&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 198338
[uk] => 198418
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 198341
[image] => Array
(
[id] => 198341
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/floods-in-balao-ecuador-january-2022-sngre.jpg
[original_lng] => 242376
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/floods-in-balao-ecuador-january-2022-sngre-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/floods-in-balao-ecuador-january-2022-sngre-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/floods-in-balao-ecuador-january-2022-sngre-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/floods-in-balao-ecuador-january-2022-sngre-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/floods-in-balao-ecuador-january-2022-sngre.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/floods-in-balao-ecuador-january-2022-sngre.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/floods-in-balao-ecuador-january-2022-sngre.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1742034196:8
[_thumbnail_id] => 198341
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2051
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c0d61b53fb0f8f3427c6479a1bcb7578] =>
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Kilencre emelkedett az elmúlt napok heves esőzései okozta földcsuszamlások halálos áldozatainak száma Ecuadorban. Vasárnap egy autópályára zúdult sárlavina legalább hét ember halálát okozta, és harmincan eltűntek – közölték hétfőn a hatóságok.
A dél-amerikai ország középső részén, Tungurahua tartományban történt földcsuszamlásban a sárból és törmelékből álló áradat három autót, két lakóházat és egy autóbuszt söpört el a turisták körében népszerű város, Banos de Agua Santa közelében fekvő El Placer településen.
A katasztrófa helyszínéről hat holttestet hoztak ki a tűzoltók, míg további 30 emberről úgy vélik, hogy az iszap és törmelék betemethette őket. A túlélők közül tízen szorultak ápolásra – közölték a mentők és a katasztrófavédelem.
Az elmúlt napok heves esőzései miatt kialakult áradások és földcsuszamlások következtében a megáradt folyók, a sárlavinák és a törmelékek özöne hidakat sodort el és autópályákat öntött el, elvágva az ecuadori hegyvidéket az amazóniai tartományoktól. A Pisque-folyó áradata vasárnap egy népszerű víziparkot is elárasztott a fővárostól, Quitótól északra.
A térséget ért viharok utóhatásai a régió más országait is súlyosan érintették: a közép-amerikai Salvadorban a múlt hét elején egy földcsuszamlásban két gyermek vesztette életét.
More than 2,000 people were buried alive in the landslide that smothered a Papua New Guinea village and work camp on Friday in the country’s remote northern highlands, the authorities told the United Nations on Monday. https://t.co/hmQXYP2kuwpic.twitter.com/5tPEYGwBZ4
More than 2,000 people were buried alive in the landslide that smothered a Papua New Guinea village and work camp on Friday in the country’s remote northern highlands, the authorities told the United Nations on Monday. https://t.co/hmQXYP2kuwpic.twitter.com/5tPEYGwBZ4
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Daniel Noboa ecuadori elnök szerdán magasabb szintre emelte a rendkívüli állapotot az ország egyes részein, hogy hatékonyabban léphessen fel a terjedő erőszak és a bűnbandák ellen. Az intézkedést először januárban vezették be.
A kiadott rendelet értelmében Ecuador 24 tartományából hétben, valamint egy nyolcadik tartomány egy településén lépnek életbe újabb rendkívüli intézkedések, amelyeknek köszönhetően a hatóságok egyebek között külön engedély nélkül razziázhatnak lakóházakban is, illetve hallgathatnak le vagy figyelhetnek meg telefonbeszélgetéseket és üzenetváltásokat.
A fokozott rendkívüli állapot egyelőre 60 napig marad érvényben, és Noboa ígértet tett arra, hogy alkotmányosságukat megvizsgáltatja az ecuadori alkotmánybírósággal.
Az államfő az elmúlt években jelentősen megnövekedett erőszakra, a közbiztonság komoly romlására hivatkozva vezetett be rendkívüli állapotot januárban, hogy hatékonyabban – akár a hadsereget is bevetve – felléphessen a terrorcsoportnak minősített, húsznál több bűnszervezet ellen.
A kormány friss adatai szerint tavalyhoz képest sikerült is 28 százalékkal csökkenteni a halálos áldozatok számát, de a mostani döntésben érintett körzetekben – Guayas, Santa Elena, Manabí, El Oro, Los Ríos, Sucumbíos, Orellana tartományban és Azuay tartomány egy településén, amelynek polgármesterét a közelmúltban meggyilkolták – ki kell terjeszteni a hatósági intézkedéseket annak érdekében, hogy más típusú bűncselekményeket is minél nagyobb arányban visszaszorítsanak.
Videóüzenetében az államfő úgy fogalmazott, hogy a most kiadott rendelettel a bűnbandák elleni „háború második szakaszába léptek”, figyelembe véve, hogy a konfliktus egyes körzetekben kiéleződött. A katonai beavatkozás miatt a bűnszervezetek ezekbe a tartományokba húzódtak vissza, és ott megerősítették állásaikat – tette hozzá az elnök.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Daniel Noboa ecuadori elnök szerdán magasabb szintre emelte a rendkívüli állapotot az ország egyes részein, hogy hatékonyabban léphessen fel a terjedő erőszak és a bűnbandák ellen. Az intézkedést először januárban vezették be.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1716496200
[modified] => 1716465635
)
[title] => Ecuador elnöke fokozza a rendkívüli állapot intézkedéseit az erőszak megfékezése érdekében
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=157965&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 157965
[uk] => 158096
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 89620
[image] => Array
(
[id] => 89620
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas.jpg
[original_lng] => 80745
[original_w] => 768
[original_h] => 432
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/20220719ecuador-bortonlazadas.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1716543840:8
[_thumbnail_id] => 89620
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2855
[translation_required_done] => 1
[_oembed_9a0328a2d217466973422eb4d12636c8] =>
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.