Array
(
[count_posts] => 9
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6NDAxMzM7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 209149
[content] =>
Lengyelországban, a Warmińsko-Mazurskie vajdaságban egy 25 éves katona halt meg katonai gyakorlat közben – számolt be róla Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter.
A miniszter közlése szerint a baleset éjjel történt Załuskiban, ahol a 16. gépesített hadosztály egyik katonája vesztette életét.

„Őszinte részvétemet fejezem ki a családjának, gondolatban és imádságban velük vagyok. A család pszichológiai támogatást kap, és a hadsereg gondoskodik róluk. A tragédia okait a katonai rendőrség vizsgálja” – tette hozzá a miniszter.
Az RMF FM értesülései szerint a baleset a załuski katonai támaszponton történt, ahol egy Rozsomak típusú páncélozott szállítójármű balesetet szenvedett. Egy katona életét vesztette, egy másik pedig megsérült.
A baleset a kiképzés során, egyenes szakaszon, a terepúton következett be, amikor ismeretlen okból a jármű felborult, maga alá temetve a 14. páncéltörő ezred egyik katonáját.
A megsérült járművezetőt kórházba szállították, ő nincs életveszélyben.
[type] => post
[excerpt] => Lengyelországban, a Warmińsko-Mazurskie vajdaságban egy 25 éves katona halt meg katonai gyakorlat közben – számolt be róla Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1751109840
[modified] => 1751062515
)
[title] => Gyakorlat közben életét vesztette egy 25 éves katona Lengyelországban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=209149&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 209149
[uk] => 209061
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 209063
[image] => Array
(
[id] => 209063
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4205.jpeg
[original_lng] => 130669
[original_w] => 1300
[original_h] => 820
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4205-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4205-300x189.jpeg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4205-768x484.jpeg
[width] => 768
[height] => 484
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4205-1024x646.jpeg
[width] => 1024
[height] => 646
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4205.jpeg
[width] => 1300
[height] => 820
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4205.jpeg
[width] => 1300
[height] => 820
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-4205.jpeg
[width] => 1300
[height] => 820
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1751051716:5
[_thumbnail_id] => 209063
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1632
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 171191215001
[_oembed_d80d108aee8e5da11a694e01bf60bbcb] => BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland
oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
— maxkolonko (@maxkolonko) July 3, 2025
[_oembed_time_d80d108aee8e5da11a694e01bf60bbcb] => 1752324170
[_oembed_f62b6575c020af901fcdf5b4006597a5] =>
[_oembed_time_f62b6575c020af901fcdf5b4006597a5] => 1757356597
[_oembed_f55bfceceb28823357accc6720ea4c47] => Russian drones and missiles over Ukraine tonight.
Today's attack was one of the largest: over 700 Shaheds and over 50 missiles pic.twitter.com/ZSKi9IyaCy
— Egyptian orchestra (@IgorLukianchuk) October 5, 2025
[_oembed_time_f55bfceceb28823357accc6720ea4c47] => 1760355253
[_oembed_a9e01146acfc2ef01eba923aa179813a] => Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
— Vasyl Bodnar (@VasylBodnar) October 27, 2025
[_oembed_time_a9e01146acfc2ef01eba923aa179813a] => 1762694907
[_oembed_71666024886de9bc2f6f9ea1aa0acfab] => Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
— Prokuratura (@PK_GOV_PL) October 24, 2025
[_oembed_time_71666024886de9bc2f6f9ea1aa0acfab] => 1763048062
[_oembed_49804f0adf180f245ea40dd037fbb2be] => Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
[_oembed_time_49804f0adf180f245ea40dd037fbb2be] => 1763048062
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
)
[tags] => Array
(
[0] => 40133
[1] => 1589
[2] => 1426
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyakorlatozás
[1] => katona
[2] => Lengyelország
)
)
[1] => Array
(
[id] => 199622
[content] =>
Még keresik a litvániai Pabrabe katonai gyakorlóterepen, egy tőzeglápban eltűnt amerikai katonákat – jelentette be csütörtökön Dovile Sakaliene litván nemzetvédelmi miniszter – írja az MTI.
Az M88 Hercules típusú páncélozott járművel gyakorlatozó négy amerikai katona kedd délután tűnt el a fehérorosz határhoz közeli gyakorlóterepen. Keresésükben több száz litván és külföldi katona, valamint a litván határőrség helikopterei is részt vettek. A járművet több mint öt méter mélyen megtalálták, és mostanra már jelentős mennyiségű vizet engedtek le a mocsárból ahhoz, hogy kiemelése megkezdődhessen – nyilatkozott a miniszter a helyszínen.

Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán azt mondta, hogy információt kapott négy amerikai katonáról, akik életüket vesztették egy litvániai incidensben. Dovile Sakaliene azonban csütörtökön kijelentette, egyelőre nem tudják megerősíteni, hogy a négy katona a járműben tartózkodott, és még minden forgatókönyv lehetséges.
Az amerikai haderő európai és afrikai parancsnokságának közleménye szerint a 3. gyalogos hadosztály 1. dandárjának négy katonája előre tervezett taktikai gyakorlaton vett részt Litvániában.
„Az amerikai katonák számunkra olyanok, mintha a mi katonáink lennének” – mondta csütörtökön Raimundas Vaiksnoras litván vezérkari főnök.
[type] => post
[excerpt] => Még keresik a litvániai Pabrabe katonai gyakorlóterepen, egy tőzeglápban eltűnt amerikai katonákat – jelentette be csütörtökön Dovile Sakaliene litván nemzetvédelmi miniszter – írja az MTI.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1743150600
[modified] => 1743108622
)
[title] => Megtalálták a katonai járművet, amivel gyakorlatozás közben tűntek el amerikai katonák egy litvániai tőzeglápban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=199622&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 199622
[uk] => 199642
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 199623
[image] => Array
(
[id] => 199623
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/litvania.png
[original_lng] => 1081685
[original_w] => 987
[original_h] => 499
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/litvania-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/litvania-300x152.png
[width] => 300
[height] => 152
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/litvania-768x388.png
[width] => 768
[height] => 388
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/litvania.png
[width] => 987
[height] => 499
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/litvania.png
[width] => 987
[height] => 499
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/litvania.png
[width] => 987
[height] => 499
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/litvania.png
[width] => 987
[height] => 499
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1743150107:2
[_thumbnail_id] => 199623
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3687
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b556eaa9182b49433209cc9ea3dfc78f] => Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
— OSINTdefender (@sentdefender) April 1, 2025
[_oembed_time_b556eaa9182b49433209cc9ea3dfc78f] => 1743757180
[_oembed_5cb5975debca489b73bc02abda230cb0] => Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
[_oembed_time_5cb5975debca489b73bc02abda230cb0] => 1743757180
[_algolia_sync] => 1203085216001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 831
[1] => 40133
[2] => 2780
)
[tags_name] => Array
(
[0] => amerikai katonák
[1] => gyakorlatozás
[2] => Litvánia
)
)
[2] => Array
(
[id] => 199541
[content] =>
Négy amerikai katona eltűnése miatt indítottak keresést Litvániában, a belarusz határ közelében – közölte az Egyesült Államok vilniusi nagykövetsége – írta a Delfi.
Az amerikai nagykövetség honlapján közzétett információk szerint a katonák a kelet-litvániai Pabrade közelében található kiképzési területen tűntek el, nem messze a Belarusz határtól.

A közlemény szerint a keresési műveletekben az amerikai hadsereg mellett részt vesznek a litván fegyveres erők és rendvédelmi szervek, valamint további egységek is.
Az amerikai nagykövetség egyelőre nem közölte, hogy pontosan mikor tűntek el a katonák.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a négy katona pontosan milyen tevékenység közben tűnt el. A Pabradétól északra fekvő gyakorlóteret sűrű erdők övezik. Arra nagyon kevés az esély, hogy Minszknek köze lenne az esethez.
[type] => post
[excerpt] => Négy amerikai katona eltűnése miatt indítottak keresést Litvániában, a belarusz határ közelében – közölte az Egyesült Államok vilniusi nagykövetsége – írta a Delfi.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1743071760
[modified] => 1743033098
)
[title] => Eltűnt négy amerikai katona gyakorlatozás közben Litvániában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=199541&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 199541
[uk] => 199525
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 199526
[image] => Array
(
[id] => 199526
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/4306913.jpg
[original_lng] => 95357
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/4306913-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/4306913-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/4306913.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/4306913.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/4306913.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/4306913.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/4306913.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1743025899:12
[_thumbnail_id] => 199526
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2253
[_algolia_sync] => 1203085191001
[_oembed_b556eaa9182b49433209cc9ea3dfc78f] => Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
— OSINTdefender (@sentdefender) April 1, 2025
[_oembed_time_b556eaa9182b49433209cc9ea3dfc78f] => 1744911049
[_oembed_5cb5975debca489b73bc02abda230cb0] => Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
[_oembed_time_5cb5975debca489b73bc02abda230cb0] => 1744911049
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 831
[1] => 23349
[2] => 40133
[3] => 2780
)
[tags_name] => Array
(
[0] => amerikai katonák
[1] => eltűnés
[2] => gyakorlatozás
[3] => Litvánia
)
)
[3] => Array
(
[id] => 159506
[content] =>
F/A-18-as vadászrepülőgépek autópályán való le- és felszállását gyakorolta szerdán a svájci légierő az ország nyugati részén, hogy a harci gépek rögtönzött helyszíneken végrehajtott műveleteit teszteljék.
A svájci televízióban élőben közvetített gyakorlatot a vadászgépek az A1-es autópálya Avenches és Payerne közötti szakaszán hajtották végre.

A svájci kormány a múlt héten azzal indokolta a gyakorlat szükségességét, hogy a svájci légierő összes eszköze három helyszínen koncentrálódik: Payerne-ben, Meiringenben és Emmenben, ami sérülékennyé teszi őket a nagy hatótávolságú ellenséges fegyverrendszerekkel szemben.
A kockázatok csökkentése érdekében megerősítik a légierő azon képességét, hogy decentralizált, rögtönzött helyszínekről is be lehessen vetni a gépeit.
A semleges Svájcban 1991 óta először gyakorlatoztak a vadászgépek autópályán. Az alpesi ország lesz a házigazdája június közepén az ukrajnai békekonferenciának.
[type] => post
[excerpt] => F/A-18-as vadászrepülőgépek autópályán való le- és felszállását gyakorolta szerdán a svájci légierő az ország nyugati részén, hogy a harci gépek rögtönzött helyszíneken végrehajtott műveleteit teszteljék.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717686000
[modified] => 1717676191
)
[title] => Vadászgépek autósztrádán való landolását gyakorolta a svájci légierő
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=159506&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 159506
[uk] => 159578
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 159507
[image] => Array
(
[id] => 159507
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-1.jpg
[original_lng] => 529820
[original_w] => 2560
[original_h] => 1438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-1-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-1-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-1-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-1-2048x1150.jpg
[width] => 2048
[height] => 1150
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-1.jpg
[width] => 2560
[height] => 1438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1717681698:8
[_thumbnail_id] => 159507
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2747
[_oembed_33bf881bdf4ff46ddcb742717b057bb3] => Schweinestall in Gossau brannte lichterloh – die rund 1500 Tiere sind wohl alle tot https://t.co/hedjmAWWD9 pic.twitter.com/3GRB9ghkYp
— SolothurnerZeitung (@SZSolothurn) May 9, 2024
[_oembed_time_33bf881bdf4ff46ddcb742717b057bb3] => 1717622345
[translation_required_done] => 1
[_oembed_4b5ab5159cff0605e029706ac5c0f82f] => Schweinestall in Gossau brannte lichterloh – die rund 1500 Tiere sind wohl alle tot https://t.co/hedjmAWWD9 pic.twitter.com/3GRB9ghkYp
— SolothurnerZeitung (@SZSolothurn) May 9, 2024
[_oembed_time_4b5ab5159cff0605e029706ac5c0f82f] => 1719503986
[_oembed_727cf3e52ae0d8a79474d8eb6a1a559b] => ❗️Uwaga, w związku z kolejnym atakiem Federacji Rosyjskiej wykonującej uderzenia z użyciem rakiet manewrujących, pocisków balistycznych i bezzałogowych statków powietrznych na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie wojskowego… pic.twitter.com/OEvUjNCNhC
— Dowództwo Operacyjne (@DowOperSZ) December 13, 2024
[_oembed_time_727cf3e52ae0d8a79474d8eb6a1a559b] => 1734374131
[_oembed_ede0531a73d0b3b4f228293c9656203f] => 경기 포천 폭탄 오폭 사고 당시 현장 CCTV 입니다.
출처 - MBN pic.twitter.com/isRpHBDBYE
— 대한민국 알리미_KR (@South_K_Alarm) March 6, 2025
[_oembed_time_ede0531a73d0b3b4f228293c9656203f] => 1742030484
[_algolia_sync] => 508371022000
[_oembed_20fe5b5d6cd900447a937b9c12076108] => ❄️⚠️ Schneechaos im Wallis! Teile von Sion sind gesperrt, Menschen werden gebeten, zuhause zu bleiben 🏠. Zermatt ist von der Aussenwelt abgeschnitten ❌ und hat mit Stromausfällen zu kämpfen. ⚡
👉 https://t.co/xvhkcD5T7e
📍 Visp, Wallis
📷 WetterOnline#Wallis pic.twitter.com/dwlHORGEqn
— WetterOnline Schweiz (@WetterOnline_CH) April 17, 2025
[_oembed_time_20fe5b5d6cd900447a937b9c12076108] => 1746164666
[_oembed_c18ed7292f72146b5e3b66ba96351395] => 🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
[_oembed_time_c18ed7292f72146b5e3b66ba96351395] => 1746164666
[_oembed_c5add7b711e425d2b7936cb46b433751] => ⭕ A Pakistan Air Force Mirage 5 trainer jet crashed near Vehari earlier today. Fortunately, both pilots managed to eject safely. The aircraft had departed from PAF Base Rafiqui prior to the incident. pic.twitter.com/epkSEmD0fG
— Defence Pakistan (@Defence_PK99) April 15, 2025
[_oembed_time_c5add7b711e425d2b7936cb46b433751] => 1746729425
[_oembed_1e72a150e979a85fcdecbfd3d79d7f88] => {{unknown}}
[_oembed_f47caf28be33e5e9ab453da9efddb883] =>
[_oembed_time_f47caf28be33e5e9ab453da9efddb883] => 1761314942
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 40133
[1] => 751
[2] => 19266
[3] => 328
[4] => 228115
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyakorlatozás
[1] => hadgyakorlat
[2] => légierő
[3] => Svájc
[4] => vadászgépek
)
)
[4] => Array
(
[id] => 103115
[content] =>
Ukrán katonák vesznek részt Csehországban egy előre betervezett hadgyakorlaton – közölte Karel Rehla tábornok, a cseh hadsereg vezérkari főnöke vasárnap Prágában.
A cseh védelmi minisztérium biztonsági okokból nem közölte, hogy hány katona tartózkodik Csehországban, illetve mikor és hogyan érkeztek az országba. A cseh parlament november végén hagyta jóvá azt a kormánydöntést, miszerint a jövő év végéig a csehek mintegy 4000 ukrán katona számára biztosítanak speciális kiképzést. A kiképzésre négy egy-egy hónapos szakaszban kerül sor.

Ukrán katonák vannak a Libavá katonai körzetben egy tervezett hadgyakorlaton – mondta Karel Rehla az iDnes című hírportálnak.
David Jireš, a védelmi tárca kommunikációs osztályának igazgatója szerint az ukránok a parlamentben jóváhagyott jövő évi speciális kiképzéseket készítik elő a csehekkel. A prágai védelmi tárca korábbi közlése szerint a cseh hadsereg az ukrán harckocsizó egységek és speciális egységek katonáit fogja kiképezni. A kiképzés költségeit 975 millió koronára tervezte a cseh kormány. A pénzt az Európai Unió megtéríti.
Jana Černochová védelmi miniszter kijelentette: a kiképzés a cseh hadsereg számára is hasznos, mert megismerkedhet az ukránoknak a mostani háborúban szerzett tapasztalataival.
A cseh hadsereg ugyanakkor 55 szakértőt küld más országokba – elsősorban Németországba és Lengyelországba –, ahol részt vesznek ukrán katonák ottani kiképzésében.
[type] => post
[excerpt] => Ukrán katonák vesznek részt Csehországban egy előre betervezett hadgyakorlaton – közölte Karel Rehla tábornok, a cseh hadsereg vezérkari főnöke vasárnap Prágában.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1670233020
[modified] => 1670193614
)
[title] => Csehországban gyakorlatoznak az ukrán katonák
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=103115&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 103115
[uk] => 103149
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 103116
[image] => Array
(
[id] => 103116
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/katonai-menet-563663-1.jpg
[original_lng] => 250946
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/katonai-menet-563663-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/katonai-menet-563663-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/katonai-menet-563663-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/katonai-menet-563663-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/katonai-menet-563663-1.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/katonai-menet-563663-1.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/katonai-menet-563663-1.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1670235615:3
[_thumbnail_id] => 103116
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3265
[_oembed_6a61b21c95152939b5016d32b4369c05] => Víme, kdo je náš přítel, který krvácí i za naši svobodu. A také víme, kdo je náš nepřítel, a nenecháme ho ukrást pojem vlastenectví ani naši ?? https://t.co/KSvN9jAZRi pic.twitter.com/lM1om9O4el
— Vít Rakušan (@Vit_Rakusan) October 28, 2022
[_oembed_time_6a61b21c95152939b5016d32b4369c05] => 1670186416
[translation_required_done] => 1
[_oembed_caaac1924b63bfd14e530c1693ba88d1] => Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
pic.twitter.com/gI1lqwQGVJ
— Ian Willoughby (@Ian_Willoughby) March 11, 2023
[_oembed_time_caaac1924b63bfd14e530c1693ba88d1] => 1679207956
[_oembed_c17cb4293d444c9a2badee368bb86668] =>
[_oembed_time_c17cb4293d444c9a2badee368bb86668] => 1681414667
[_oembed_a61c883042c6e9afe91e9f0fdbaa41f6] => ❗️Noční požár v Brně je čtvrtý nejtragičtější od roku 1990. Zahynulo osm lidí.
❗️Požár vypukl po 2:00 ráno, hasiči jej zlikvidovali před 7:00.
❗️Jeho příčinu budou nyní zjišťovat @PolicieCZ a @hzsjhm
❗️Podle policie šlo o 12 spojených unimobuněk. pic.twitter.com/DCKQRuCKQE
— Události Brno (@UdalostiBrno) May 4, 2023
[_oembed_time_a61c883042c6e9afe91e9f0fdbaa41f6] => 1684501883
[_oembed_ed1b8f0ac5d9aefee05e3380eaa25a09] => ☎️ Hasiči zřídili informační linku pro rodiny a blízké lidí zasažených událostí 950 640 000.
❗️Při nehodě u Brna se zranilo 76 lidí, z toho 14 těžce, jeden člověk zemřel.
? Ve směru na Brno by se mohla podle Policie ČR dálnice zprůjezdnit ve 22 hodin.
Foto: ČT24/ČTK pic.twitter.com/ptYE30dzzH
— Události Brno (@UdalostiBrno) July 17, 2023
[_oembed_time_ed1b8f0ac5d9aefee05e3380eaa25a09] => 1690546847
[_oembed_79f96601ffb29d84f8631e39d4c02f1d] => JMK - Na 3. km D2 došlo ve směru na Brno poblíž Rebešovic k závažné dopravní nehodě dvou autobusů. Podle předběžných zpráv jeden z řidičů na místě zemřel, v obou autobusech jsou desítky zraněných. Na místě pracují všechny složky IZS. Komunikace je neprůjezdná. #policiejmk pic.twitter.com/vBEAbWpX9n
— Policie ČR (@PolicieCZ) July 17, 2023
[_oembed_time_79f96601ffb29d84f8631e39d4c02f1d] => 1690546847
[_oembed_413d245a6e1be44346921a0f7534a2b6] => Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
— Marek Gróbarczyk (@marekgrobarczyk) July 28, 2023
[_oembed_time_413d245a6e1be44346921a0f7534a2b6] => 1691148558
[_oembed_c3d448c1e1372b60ed3f5828b85216af] => „Jsme v totálním šoku. Všichni doufáme, že se ty děti z toho dostanou ve zdraví,“ říká v rozhovoru šéf spolku Triangl Markvartice, který se stará o zřícenou rozhlednu. Popisuje, jak probíhaly revize.https://t.co/66xtAAiDCs
— Deník N (@enkocz) August 4, 2023
[_oembed_time_c3d448c1e1372b60ed3f5828b85216af] => 1692098176
[_oembed_3ea582f8bdc77ea667ac6496172d677b] => China launches military drills around Taiwan after US passes defence act https://t.co/l9W3ND5zpO
— Financial Times (@FT) December 26, 2022
[_oembed_time_3ea582f8bdc77ea667ac6496172d677b] => 1693286721
[_oembed_09430a8fda693644c17d1a533f3f395f] => Zasahujeme u pádu ultralightu u obce Tlustice na Berounsku. Dvě osoby jsme museli z letadla vyprostit. Jejich zranění byla natolik vážná, ze jim na místě podlehly. pic.twitter.com/XwpInvFyzs
— HZS Středočeského kraje (@HZS_STC) September 12, 2023
[_oembed_time_09430a8fda693644c17d1a533f3f395f] => 1695218436
[_oembed_31984b6366b381390c1de608c34e3c7d] => BREAKING:
Mass-shooting in Prague, Czechia at the Charles University.
First reports say multiple people have been killed.
Shoots can be heard in the video. Large police presence at the scene. pic.twitter.com/oqtmIIcyG8
— Visegrád 24 (@visegrad24) December 21, 2023
[_oembed_time_31984b6366b381390c1de608c34e3c7d] => 1703680687
[_oembed_796a015da68c5874d4c5e4caefe39e12] => BREAKING: Shooting with multiple fatalities at Charles University's Faculty of Arts in Prague pic.twitter.com/Rs0u9RHsXi
— BNO News (@BNONews) December 21, 2023
[_oembed_time_796a015da68c5874d4c5e4caefe39e12] => 1703680687
[_oembed_46ff99d80a7c211418a51cd3bbdc17d5] => Tragická nehoda na Karvinsku: Rychlík smetl kamion na přejezdu! Jeden mrtvý a mnoho zraněných https://t.co/jzcANt8YK3
— stars24.cz (@stars24cz) January 24, 2024
[_oembed_time_46ff99d80a7c211418a51cd3bbdc17d5] => 1707433739
[_oembed_757bb1e1223d9a85fe9fa5536734bb4e] => Dnešní tragická nehoda na Karvinsku.https://t.co/o3h8LoQaHB
— Dopraváček (@dopravacek) January 24, 2024
[_oembed_time_757bb1e1223d9a85fe9fa5536734bb4e] => 1707433739
[_oembed_b93cdb12e8a59b6ce522f6783b6d816b] => Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
— iDNES.cz (@iDNEScz) June 17, 2024
[_oembed_time_b93cdb12e8a59b6ce522f6783b6d816b] => 1719559983
[_oembed_09939a712a7c36a6e323eb9f36188f11] => At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
— Filip Horký (@FilipHorky) June 5, 2024
[_oembed_time_09939a712a7c36a6e323eb9f36188f11] => 1719559983
[_oembed_75f5f84ec83b4a6992a551390472ecca] => Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило
І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась)
Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
— No Name (@_Nameless_Mira) June 1, 2024
[_oembed_time_75f5f84ec83b4a6992a551390472ecca] => 1719559983
[_oembed_ede0531a73d0b3b4f228293c9656203f] => 경기 포천 폭탄 오폭 사고 당시 현장 CCTV 입니다.
출처 - MBN pic.twitter.com/isRpHBDBYE
— 대한민국 알리미_KR (@South_K_Alarm) March 6, 2025
[_oembed_time_ede0531a73d0b3b4f228293c9656203f] => 1742138545
[_oembed_8c14116922c3fe6e3dfa85b6b6b5658b] => S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu - pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
— Události Ostrava (@UdalostiOstrava) February 28, 2025
[_oembed_time_8c14116922c3fe6e3dfa85b6b6b5658b] => 1742138546
[_algolia_sync] => 1202799147001
[_oembed_c5add7b711e425d2b7936cb46b433751] => {{unknown}}
[_oembed_5fb2bf64c1ee177c46c218817c695741] =>
[_oembed_time_5fb2bf64c1ee177c46c218817c695741] => 1755339730
[_oembed_6f68077e3bead6da2f711151c378fea0] => Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH
— HZS Jihočeského kraje (@HZS_jihocesky) November 20, 2025
[_oembed_time_6f68077e3bead6da2f711151c378fea0] => 1764320920
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 67169
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1176
[1] => 40133
[2] => 751
[3] => 153853
[4] => 67028
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Csehország
[1] => gyakorlatozás
[2] => hadgyakorlat
[3] => kiképzés
[4] => ukrán katonák
)
)
[5] => Array
(
[id] => 66726
[content] =>

A tárca szerint az ejtőernyős alegység az orosz légideszantos erők meglepetésszerű harckészültség-ellenőrzésének részeként az orosz ejtőernyősök egy alegysége leszállást hajt végre egy ismeretlen területen a Fehéroroszország északnyugati területén lévő Grodna megyében.
Az orosz katonák közös taktikai gyakorlaton vesznek részt a fehérorosz fegyveres erők alegységeivel.
Az ejtőernyősöket Il-76-os szállító repülőgépek vitték Fehéroroszországba. A moszkvai katonai tárca tájékoztatása szerint a közös gyakorlatokat követően az orosz deszantosok visszatérnek állandó oroszországi állomáshelyükre.
A gyakorlatot azzal párhuzamosan rendezték meg, hogy Lengyelország és Fehéroroszország határán feszültség alakult ki, miután a határt több ezer, az Európai Unióba vágyó közel-keleti menekült próbálta meg átlépni fehérorosz oldalról. Lengyelország több ezer katonát vezényelt az övezetbe, szögesdrótból határkerítést épített, és szükségállapotot rendelt el az övezetben.
Forrás: biztonsagpiac.hu
[type] => post
[excerpt] => A tárca szerint az ejtőernyős alegység az orosz légideszantos erők meglepetésszerű harckészültség-ellenőrzésének részeként az orosz ejtőernyősök egy alegysége leszállást hajt végre egy ismeretlen területen a Fehéroroszország északnyugati területén...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1636810200
[modified] => 1636803603
)
[title] => Oroszország egy ejtőernyős alegységet vezényelt Fehéroroszországba hadgyakorlatra – közölte az orosz védelmi minisztérium.
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=66726&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 66726
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 66727
[image] => Array
(
[id] => 66727
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dkc8qvqbdp9mqh7tzlhbplaq8esuk7rw.jpg
[original_lng] => 440864
[original_w] => 2048
[original_h] => 1365
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dkc8qvqbdp9mqh7tzlhbplaq8esuk7rw-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dkc8qvqbdp9mqh7tzlhbplaq8esuk7rw-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dkc8qvqbdp9mqh7tzlhbplaq8esuk7rw-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dkc8qvqbdp9mqh7tzlhbplaq8esuk7rw-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dkc8qvqbdp9mqh7tzlhbplaq8esuk7rw-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dkc8qvqbdp9mqh7tzlhbplaq8esuk7rw.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/11/dkc8qvqbdp9mqh7tzlhbplaq8esuk7rw.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1636796636:4
[_thumbnail_id] => 66727
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2133
[_oembed_81d14d0d3b35d5c60ad9cf47da97de94] =>
[_oembed_time_81d14d0d3b35d5c60ad9cf47da97de94] => 1636796733
[_oembed_be7ed4fc2a8095facc6c8757f26d180c] =>
[_oembed_time_be7ed4fc2a8095facc6c8757f26d180c] => 1636796733
[_oembed_1ee77f932e0a6b5e1b2512039dfc4ac2] =>
[_oembed_time_1ee77f932e0a6b5e1b2512039dfc4ac2] => 1645139124
[_oembed_93fbc22a9f38e87ae007ead87926b1e2] => Heroes! Belarusian railway workers disrupted the railway connection with Ukraine so that trains with Russian equipment could not be transferred to Ukraine.
This was confirmed by the head of the Ukrainian Railways, he thanked Belarusian heroes. pic.twitter.com/B59c72xGHN
— Franak Viačorka (@franakviacorka) March 19, 2022
[_oembed_time_93fbc22a9f38e87ae007ead87926b1e2] => 1648392312
[_oembed_e4dd57507e240c87d230499d3fda954b] =>
[_oembed_time_e4dd57507e240c87d230499d3fda954b] => 1709202653
[_oembed_18bbcf33ed5e721f23b20b7279dfd1b6] =>
[_oembed_time_18bbcf33ed5e721f23b20b7279dfd1b6] => 1719985085
[_oembed_0ea214751754854af73b016be04fe61e] => After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
[_oembed_time_0ea214751754854af73b016be04fe61e] => 1723114299
[_algolia_sync] => 831557342002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 3126
[2] => 41
[3] => 49
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Hírek
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9024
[1] => 40133
[2] => 58754
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Fehéroroszország
[1] => gyakorlatozás
[2] => orosz légideszantos alegység
)
)
[6] => Array
(
[id] => 60516
[content] =>
Taktikai gyakorlatot tartott az Ukrán Biztonsági Szolgálat Kárpátalján, mely keretében terror-elhárítási műveletet hajtottak végre az ungvári reptéren. A forgatókönyv szerint terroristák foglaltak el egy helikoptert és túszul ejtették annak utasait is.
[type] => post
[excerpt] => Taktikai gyakorlatot tartott az Ukrán Biztonsági Szolgálat Kárpátalján, mely keretében terror-elhárítási műveletet hajtottak végre az ungvári reptéren. A forgatókönyv szerint terroristák foglaltak el egy helikoptert és túszul ejtették annak utasai...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1631618100
[modified] => 1631560980
)
[title] => Taktikai gyakorlatot tartott az Ukrán Biztonsági Szolgálat Kárpátalján (videó)
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=60516&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 60516
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 60517
[image] => Array
(
[id] => 60517
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szbu.jpg
[original_lng] => 139013
[original_w] => 1561
[original_h] => 878
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szbu-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szbu-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szbu-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szbu-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szbu-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szbu.jpg
[width] => 1561
[height] => 878
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szbu.jpg
[width] => 1561
[height] => 878
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1631550181:10
[_thumbnail_id] => 60517
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2941
[_oembed_81d14d0d3b35d5c60ad9cf47da97de94] =>
[_oembed_time_81d14d0d3b35d5c60ad9cf47da97de94] => 1631550168
[_oembed_9f6480d182133357aaa572e979f3685c] =>
[_oembed_time_9f6480d182133357aaa572e979f3685c] => 1652967299
[_oembed_e3a6bdf952cd36148c712e0333720e18] =>
[_oembed_time_e3a6bdf952cd36148c712e0333720e18] => 1657706711
[_oembed_c341cc014b1bcfbbc0f1f1578db3fec4] =>
[_oembed_time_c341cc014b1bcfbbc0f1f1578db3fec4] => 1666605634
[_oembed_190895733987e699081621c042dc769d] =>
[_oembed_time_190895733987e699081621c042dc769d] => 1669849316
[_oembed_fc9f92ee1022e2193e3e5833ee027c6d] =>
[_oembed_time_fc9f92ee1022e2193e3e5833ee027c6d] => 1673938408
[_oembed_e8cb47a7c98e7ce581e2723dc1bc4cfa] => More details in reference to the Crimea bridge bombing operation from October 8, 2022, emerged.
General Vasily Malyuk, Head of the Ukrainian SBU, released those pictures. It shows Hexogen (RDX) wrapped in plastics and loaded on pallets in order not to draw suspicion when being… pic.twitter.com/bc1RDXtH7Q
— (((Tendar))) (@Tendar) August 19, 2023
[_oembed_time_e8cb47a7c98e7ce581e2723dc1bc4cfa] => 1693220970
[_oembed_a70f3346d7b80e4817a0471c2fd7c541] =>
[_oembed_time_a70f3346d7b80e4817a0471c2fd7c541] => 1699206530
[_oembed_4305921ca62afd4dbbab2e4e3f54ad47] =>
[_oembed_time_4305921ca62afd4dbbab2e4e3f54ad47] => 1700648653
[_oembed_149bbdb07c594fe5f18cfcf6fc3ab0ed] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508057886000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 40133
[1] => 523
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyakorlatozás
[1] => SZBU
)
)
[7] => Array
(
[id] => 48912
[content] =>
Június 1–2-án terrorelhárítási gyakorlatot tartanak Kárpátalján, a Beregszászi és Munkácsi járás területén.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat arra kéri a lakosokat, hogy fogadják megértéssel az esetleges kellemetlenségeket és kellő módon reagáljanak a hatóságok felszólításaira, tartsák maguknál okmányaikat.
A gyakorlatot maximálisan élethűen fogják végezni, speciális eszközök és technikai felszerelések bevonásával.
[type] => post
[excerpt] => Június 1–2-án terrorelhárítási gyakorlatot tartanak Kárpátalján, a Beregszászi és Munkácsi járás területén.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1622383980
[modified] => 1622376186
)
[title] => Terrorelhárítási gyakorlatot tartanak Kárpátalján
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=48912&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 48912
[uk] => 48767
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] =>
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1622365387:5
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4348
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_81d14d0d3b35d5c60ad9cf47da97de94] =>
[_oembed_time_81d14d0d3b35d5c60ad9cf47da97de94] => 1632309330
[_oembed_149bbdb07c594fe5f18cfcf6fc3ab0ed] => {{unknown}}
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 40133
[1] => 13458
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyakorlatozás
[1] => terrorelhárítás
)
)
[8] => Array
(
[id] => 48037
[content] =>
Lezuhant egy Yak-130-as típusú katonai repülőgép szerdán Fehéroroszországban, Baranovicsi közelében. A balesetben mindkét pilóta meghalt – írja az ABC News.
A védelmi minisztérium közlése szerint a gép egy gyakorló repülésen volt, amikor egy eddig meghatározatlan technikai hibát észleltek. A pilótáknak sikerült elkerülni, hogy a gép lakott területen csapódjon be, így minisztérium közleménye szerint a földön nem voltak sem áldozatok, sem károk.
A cikkben emlékeztetnek, hogy a Yak-130-as egy kétüléses könnyű vadászgép, amely Fehéroroszország és Oroszország mellett több ország légierejében teljesít szolgálatot.
[type] => post
[excerpt] => Lezuhant egy Yak-130-as típusú katonai repülőgép szerdán Fehéroroszországban, Baranovicsi közelében. A balesetben mindkét pilóta meghalt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1621501980
[modified] => 1621468109
)
[title] => Lezuhant egy katonai repülőgép Belorusziában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=48037&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 48037
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 48038
[image] => Array
(
[id] => 48038
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/yak-130-vadaszgep.jpg
[original_lng] => 59027
[original_w] => 800
[original_h] => 482
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/yak-130-vadaszgep-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/yak-130-vadaszgep-300x181.jpg
[width] => 300
[height] => 181
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/yak-130-vadaszgep-768x463.jpg
[width] => 768
[height] => 463
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/yak-130-vadaszgep.jpg
[width] => 800
[height] => 482
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/yak-130-vadaszgep.jpg
[width] => 800
[height] => 482
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/yak-130-vadaszgep.jpg
[width] => 800
[height] => 482
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/yak-130-vadaszgep.jpg
[width] => 800
[height] => 482
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1621457495:12
[_thumbnail_id] => 48038
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2736
[_oembed_0ec390dab3003c3cebf9459c7956b435] =>
[_oembed_time_0ec390dab3003c3cebf9459c7956b435] => 1621491185
[_oembed_a8af8c5f2ec77324c8958d9ad89c00a3] => BREAKING! The regime landed @Ryanair plane, which was flying from Athens to Vilnius,in order to arrest the famous Belarusian journalist Roman Protasevich. In Belarus, he faces the death penalty. Belarus has seized a plane,put passengers in danger, in order to repress an opponent pic.twitter.com/TEv22to5XM
— Franak Viačorka (@franakviacorka) May 23, 2021
[_oembed_time_a8af8c5f2ec77324c8958d9ad89c00a3] => 1622876870
[_oembed_b56eb02a87e545c91b88df4c55889d91] =>
[_oembed_time_b56eb02a87e545c91b88df4c55889d91] => 1622876870
[_oembed_a9e50249b36621bd930f979de46bd682] => The regime forced the landing @Ryanair plane in Minsk to arrest journalist and activist Raman Pratasevich. He faces the death penalty in Belarus. We demand immediate release of Raman, @ICAO investigation, and sanctions against Belarus. pic.twitter.com/ondPBd0kU9
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) May 23, 2021
[_oembed_time_a9e50249b36621bd930f979de46bd682] => 1622876871
[_oembed_78f2e755f77b582ef566f73d548022f3] => "Пресс-хата у меня уже была, а ты, отец, готовься"Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Posted by Radio Svoboda - Радио Свобода on Tuesday, June 1, 2021
[_oembed_time_78f2e755f77b582ef566f73d548022f3] => 1623577966
[_oembed_0fdb1d7c2b11e5e415edd1cfa7d67b0b] => Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
[_oembed_time_0fdb1d7c2b11e5e415edd1cfa7d67b0b] => 1623577966
[_oembed_21e513673cd5fbdbbaddabc64ec6c538] => A military transport plane has crashed in the Philippines with 85 people on board, several killed and injured pic.twitter.com/OTsOb4EjQb
— Khalid (Halit Ertuğrul) (@khalid_pk) July 4, 2021
[_oembed_time_21e513673cd5fbdbbaddabc64ec6c538] => 1626264339
[_oembed_be7ed4fc2a8095facc6c8757f26d180c] =>
[_oembed_time_be7ed4fc2a8095facc6c8757f26d180c] => 1631649174
[_oembed_81d14d0d3b35d5c60ad9cf47da97de94] =>
[_oembed_time_81d14d0d3b35d5c60ad9cf47da97de94] => 1634432115
[_oembed_1ee77f932e0a6b5e1b2512039dfc4ac2] =>
[_oembed_time_1ee77f932e0a6b5e1b2512039dfc4ac2] => 1645301745
[_oembed_1a389ef6cf1d182ed74d57d6b4783cb5] =>
[_oembed_time_1a389ef6cf1d182ed74d57d6b4783cb5] => 1648024314
[_oembed_93fbc22a9f38e87ae007ead87926b1e2] => Heroes! Belarusian railway workers disrupted the railway connection with Ukraine so that trains with Russian equipment could not be transferred to Ukraine.
This was confirmed by the head of the Ukrainian Railways, he thanked Belarusian heroes. pic.twitter.com/B59c72xGHN
— Franak Viačorka (@franakviacorka) March 19, 2022
[_oembed_time_93fbc22a9f38e87ae007ead87926b1e2] => 1648978718
[_oembed_46b225f3b1fe5b0f23267bce7f3c0c42] => A Russian Il-76 transport aircraft crashed in Ryazan. https://t.co/DMPB7bhlMH pic.twitter.com/3unVcmWKNd
— Rob Lee (@RALee85) June 24, 2022
[_oembed_time_46b225f3b1fe5b0f23267bce7f3c0c42] => 1656486736
[_oembed_dd5c3e59e8d142a906b4ecac1a14760a] => ?Russian Airforce IL-76 cargo plane has crashed near Ryazan, ~200km away from the Kremlin. Out of 9 soldiers onboard the plane, 3 dead and 6 heavily injured. pic.twitter.com/PaN8gbfz7O
— Igor Sushko (@igorsushko) June 24, 2022
[_oembed_time_dd5c3e59e8d142a906b4ecac1a14760a] => 1656486737
[_oembed_e4dd57507e240c87d230499d3fda954b] =>
[_oembed_time_e4dd57507e240c87d230499d3fda954b] => 1706710634
[_oembed_fc8b9c867204025eb2035a56c4a6b442] => Two pilots died in a training plane crash in central Turkey pic.twitter.com/G0h2FU1mnn
— S p r i n t e r F a m i l y (@SprinterFamily) June 4, 2024
[_oembed_time_fc8b9c867204025eb2035a56c4a6b442] => 1719404655
[_oembed_aca16d437bd44e9e8af114189c3e9d9a] => Two pilots died in a training plane crash in central Turkey pic.twitter.com/G0h2FU1mnn
— S p r i n t e r F a m i l y (@SprinterFamily) June 4, 2024
[_oembed_time_aca16d437bd44e9e8af114189c3e9d9a] => 1719658319
[_oembed_0ea214751754854af73b016be04fe61e] => After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
[_oembed_time_0ea214751754854af73b016be04fe61e] => 1723992616
[_algolia_sync] => 831551921002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 9024
[1] => 40133
[2] => 40134
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Fehéroroszország
[1] => gyakorlatozás
[2] => katonai repülőgép
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 40133
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 40133
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
gyakorlatozás (1 Oldal)