Huszonhárom gyermek is meghalt a több hete folyó iráni tüntetések erőszakos letörésében, sokan megsebesültek, és sok kiskorút őrizetbe vettek − közölte az ENSZ emberi jogi főbiztosa Genfben.
Sajtótájékoztatóján Volker Türk azt mondta: több gyerekkel éles lőszer végzett, mások verésbe haltak bele. A főbiztos szerint több gyermeket iskolai razziák során vettek őrizetbe, pontos számuk azonban nem ismert. Hozzátette, hogy néhányukat pszichológiai kezelésre küldték.
A főbiztosi hivatal (OHCHR) egyik szóvivője, Ravina Shamdasani később leszögezte: az iráni hatóságoknak be kell szüntetniük az erő szükségtelen alkalmazását a tüntetőkkel, és egyáltalán az erő alkalmazását gyerekekkel és a fiatal felnőttekkel szemben.
2 dozen children also died during protests in Iran, Amnesty International https://t.co/ESYkfGa7z4
A szóvivő beszámolt olyan jelentésekről, amelyek szerint a tüntetések során legkevesebb kilencven újságírót, ügyvédet, művészt, emberi jogi aktivistát is őrizetbe vettek, valamint bántalmazták, kínozták őket – írja az MTI.
Eddig körülbelül százan veszthették életüket
A dpa hírügynökség is idézte az Ilna iráni hírügynökségnek azt a jelentését, miszerint Iránban háromezer százalékkal nőtt a virtuális magánhálózatok (VPN) iránti kereslet, miután a hatóságok jelentősen korlátozták az internet-hozzáférést, és teljesen letiltottak bizonyos alkalmazásokat
Iránban szeptember közepén egy fiatal kurd nő, Mahsza Amini halála miatt kezdődtek tüntetések. Aminit az erkölcsrendészet a kötelezően előírt fejkendő nem megfelelő viselése miatt vette őrizetbe, de szemtanúk szerint már a rendőrautóban megverték, majd kómába esett, és három nappal később meghalt egy teheráni kórházban. Az ügyön túlmutatóan számos demonstráló már az iráni vezetés − köztük is Ali Hámenei ajatollah, politikai és vallási vezető − ellen tüntet.
Az Iráni Emberi Jogok (IHR) nevű, norvégiai székhelyű szervezet múlt héten közölte, hogy e tiltakozások során már körülbelül százan vesztették életüket.
⚡️ UN: 5,327 civilians killed, 7,257 injured in Ukraine since start of Russia’s war.
The UN’s human rights agency reported that, between July 1 to 31, 1,455 civilian casualties have been recorded in Ukraine - 355 civilians killed and 1,100 injured.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) August 1, 2022
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024