Újabb incidens történt a Koreai-félsziget nyugati partjainál, miután egy észak-koreai kereskedelmi hajó átlépte a vitatott tengeri határvonalat.
A dél-koreai hadsereg pénteken, szeptember 26-án figyelmeztető lövéseket adott le, aminek hatására az északi jármű visszafordult. A dél-koreai vezérkar közleményében hangsúlyozta: „Az akció a szokásos protokoll szerint zajlott, amely magában foglalta a szóbeli figyelmeztetések továbbítását is.” A hadsereg szerint a behatolás a kora reggeli órákban történt, és a helyzet gyorsan rendeződött, miután a hajó elhagyta a térséget.
A vitatott vizek a Koreai háború (1950-1953) után kijelölt úgynevezett Északi határvonal mentén helyezkednek el, ami a múltban halálos tengeri összecsapások helyszíne volt – emlékeztet a CNA.
Észak-Korea azonban a mai napig nem ismeri el a Északi határvonalat hivatalos határként, és rendszeresen vitatja annak jogszerűségét. Ez a körülmény évtizedek óta állandó feszültségforrás a két ország között, amit időről időre hasonló incidensek éleznek ki.
A dél-koreai hadsereg lépései azt mutatják, hogy Szöul továbbra is szigorúan érvényesíti a tengeri határ védelmét, ugyanakkor igyekszik elkerülni a helyzet eszkalációját. A figyelmeztető lövések és a szóbeli felszólítások célja az volt, hogy a hajó azonnal visszaforduljon, és ne alakuljon ki közvetlen konfrontáció.
A térségben tapasztalható feszültség emlékeztet arra, hogy a Koreai-félsziget békéje továbbra is törékeny, és a legkisebb incidens is képes újabb diplomáciai és katonai vitákat generálni.
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
Egy észak-koreai disszidens polgári és büntetőjogi keresetet nyújtott be Kim Dzsongun, az ország vezetője ellen az országban fogva tartása alatt elszenvedett bántalmazások miatt. Azt mondta, szexuális erőszak áldozata lett, és felelősséget érez cselekedni annak érdekében, hogy más nőkkel ez ne történhessen meg a jövőben.
Choi Min-kyung 1997-ben menekült Észak-Koreából Kínába, de 2008-ban erőszakkal visszavitték. A nő azt mondta, hogy visszatérése után szexuális erőszak áldozata lett és megkínozták – írja a BBC.
Pénteken Szöulban nyújtotta be a keresetet, és így ez lesz az első alkalom, hogy egy észak-koreai születésű disszidens jogi lépéseket tesz a rezsim ellen – közölte egy dél-koreai székhelyű jogvédő csoport, amely Choi asszonyt segíti. A dél-koreai bíróságok a múltban már hoztak Észak-Korea ellen ítéleteket dél-koreaiak hasonló állításai alapján, de ezek az ítéletek nagyrészt szimbolikusak, Phenjan teljesen figyelmen kívül hagyja őket.
Az ügyben Kim és négy másik phenjani tisztviselő neve szerepel. A jogvédő csoport, az Észak-Koreai Emberi Jogok Adatbázisközpontja (NKDB) azt is tervezi, hogy Choi asszony ügyét az ENSZ és a Nemzetközi Büntetőbíróság elé terjeszti.
Őszintén kívánom, hogy ez a kis lépés a szabadság és az emberi méltóság helyreállításának sarokkövévé váljon, hogy többé egyetlen ártatlan észak-koreaiaknak se kelljen szenvednie e brutális rezsim alatt – mondta Choi asszony szerdán az NKDB közleménye szerint.
„Az észak-koreai rezsim kínzás áldozataként és túlélőjeként mély és sürgős felelősséget vállalok, hogy felelősségre vonjam a Kim-dinasztiát az emberiség elleni bűncselekményekért” – mondta.
Choi asszony 2012-ben ismét el tudott menekülni Észak-Koreából, és Délen telepedett le. Azt mondta, hogy a megpróbáltatásai okozta pszichológiai trauma továbbra is fennáll, és gyógyszereket kell szednie.
A nemzetközi jogvédő csoportok évek óta dokumentálják Észak-Korea állítólagos emberi jogi jogsértéseit, a politikai foglyok bántalmazásától a nemi és társadalmi osztályon alapuló szisztematikus diszkriminációig.
Hanna Song, az NKDB ügyvezető igazgatója a BBC Koreannak elmondta, hogy a perek igen jelentősek, mivel a polgári perekkel párhuzamosan büntetőeljárásokat folytatnak. Az Észak-Korea elleni korábbi bírósági ügyek ugyanis polgári peres eljárásokra korlátozódtak.
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
Szexuális erőszak, fogva tartás és kényszerítés a vádak között
2023-ban egy szöuli bíróság arra kötelezte Észak-Koreát, hogy fizessen 50 millió wont (36 000 dollárt) három dél-koreai férfinak, akiket a koreai háború alatt Észak-Koreában hadifogságba ejtettek, és kihasználtak.
2024-ben az észak-koreai kormányt arra is kötelezték, hogy fizessen 100 millió wont öt koreai japán disszidensnek. Az 1960-as és 1980-as években Japánból Észak-Koreába menekülő több ezer emberhez tartoztak egy hazatelepítési program keretében. Azt mondták, hogy évtizedekkel ezelőtt a „földi paradicsom” ígéretével csábították őket Észak-Koreába, ehelyett azonban őrizetbe vették és munkára kényszerítették őket.
Észak-Korea egyik keresetre sem reagált.
Song asszony, az NKDB képviselője azt mondta, hogy az ítéletek a felperesek számára nagyon is fontos volt, és megadták nekik szükséges lezárást.
Az évek során megértettük, hogy az áldozatok valójában nem csupán anyagi kártérítést keresnek, hanem elismerést. Egy nekik kedvező bírósági ítélet hatalmas jelentőséggel bír. Azt mondja nekik, hogy a történetük nem ér véget velük, hanem azt az állam is elismeri, és hivatalosan is rögzíti a történelemben – mondta Song asszony.
[type] => post [excerpt] => Egy észak-koreai disszidens polgári és büntetőjogi keresetet nyújtott be Kim Dzsongun, az ország vezetője ellen az országban fogva tartása alatt elszenvedett bántalmazások miatt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1752266880 [modified] => 1752191650 ) [title] => Szexuális erőszak és kínzás miatt pereli be egy észak-koreai nő Kim Dzsongunt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=210977&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 210977 [uk] => 211134 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 210978 [image] => Array ( [id] => 210978 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsongun.webp [original_lng] => 87122 [original_w] => 1200 [original_h] => 900 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsongun-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsongun-300x225.webp [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsongun-768x576.webp [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsongun-1024x768.webp [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsongun.webp [width] => 1200 [height] => 900 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsongun.webp [width] => 1200 [height] => 900 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsongun.webp [width] => 1200 [height] => 900 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1752305853:8 [_oembed_e4731bdfcca784b6035d27dfadfc41e8] =>
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
Megrongálódott a vízre bocsátáskor egy új észak-koreai romboló Kim Dzsongün észak-koreai vezető jelenlétében, aki „nem tolerálható súlyos gondatlanságnak” minősítette a balesetet, amely „foltot ejtett az ország becsületén” – jelentette csütörtökön a KCNA állami hírügynökség.
Szerda este súlyos baleset történt egy új észak-koreai hadihajó, egy 5000 tonnás romboló vízre bocsátása során. Kim Dzsongün észak-koreai vezető szemtanúja volt a sikertelen vízre bocsátásnak és a KCNA állami hírügynökségnek nyilatkozva „bűncselekménynek” nevezte a történteket, amelyeket „nem lehet tolerálni”.
Kim szerint a baleset „megalázta államunk méltóságát és önbecsülését”, és a romboló azonnali helyreállítása „nem csupán gyakorlati kérdés, hanem közvetlenül az állam tekintélyéhez kapcsolódó politikai kérdés” – írja a KCNA.
A KCNA jelentésében nem esett szó személyi sérülésről.
A közlemény szerint a baleset a hajó vízre bocsátásakor bekövetkezett egyensúlyvesztés miatt történt.
A hajótest sérülésének mértékéről nem közöltek részleteket.
A dél-koreai hadsereg szerint a balesetet szenvedett hadihajó a sikertelen indítás után oldalára dőlt a vízben.
Észak-Korea áprilisban már vízre bocsátott egy szintén ötezer tonnás rombolót, szintén Kim Dzsongün jelenlétében. A két új romboló az ország legnagyobb hadihajói.
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
❗️🇲🇽⚓️🇺🇲 - The Mexican Navy's tall ship ARM Cuauhtémoc, a 1982 Spanish-built barque with 277 crew members, collided with the Brooklyn Bridge in New York City just before 9 PM.
One of the ship’s 150-foot masts struck the bridge, snapping and triggering a large-scale search and… pic.twitter.com/dEg1hM4Z8l
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
(1) UPDATE: These are the alleged semi-truck drivers who k*lled three people while making a U-turn at an “Official Use Only” turn on the Florida Turnpike
The Florida Highway Patrol is describing the wreck as a homicide investigation pic.twitter.com/QqYhuidXoD
Seems like the fateful Plane got Stuck in a Flat Spin after breaking apart and losing the Tail Section. We can also observe the lost section coming down separately.
Észak-Korea tovább folytatja fegyverkezési programját: legutóbb egy 5000 tonnás hadihajót mutattak be, amelynek leleplezésén Kim Dzsong Un személyesen is jelen volt – számolt be a Liner.hu.
Kim Dzsong Un tiszteletére készült el az a 5000 tonnás hadihajó, ami újabb példa arra, hogy Észak-Korea folytatja a felgyorsított fegyverkezését. Egy modern rombolót bocsátottak vízre, amit az észak-koreai vezető a helyszínről követett figyelemmel.
A KCNA tájékoztatása szerint az 5000 tonnás hadihajót a legerősebb fegyverekkel látták el, és mintegy 400 nap alatt építették meg. Hangsúlyozták, saját erőből és technológiájuk segítségével abszolválták a terveket, amire különösen büszkék.
Kim is megszólalt az eseményen, és azt mondta, a hadihajót átadják a haditengerészetüknek, és a következő év elején szolgálatba is állítják. A Reuters a hónap elején egy műholdkép elemzésére hivatkozva arról számolt be, hogy Észak-Korea új hadihajóosztálya több olyan rakéta hordozására is képes, amit a hadsereg fejlesztett ki.
Észak-Korea vezetője szerint ezzel a hadosztállyal tovább nőtt hadseregük ereje, és egyre nagyobb elrettentő erőt képviselnek. Az észak-koreai vezető ezzel együtt hangsúlyozta, nem tetszik neki, hogy az USA stratégiai eszközöket telepít a Koreai-félszigetre. Nemrég például ismét B-1B bombázók jelentek meg a Dél-Koreával közösen tartott hadgyakorlat ideje alatt.
Észak-Korea régóta elítéli ezeket a hadgyakorlatokat, amiket háborús próbának minősít. Ezzel szemben Szöul szerint ezek a gyakorlatok pusztán védelmi jellegűek.
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
Hírszerzési jelentések szerint az észak-koreai katonák már aktívan részt vesznek az Ukrajna elleni háborúban.
Kim Dzsongun elrendelte öngyilkos drónok tömeges gyártását a phenjani állami média jelentése szerint.
A KCNA hírügynökség közölte: a Koreai Munkapárt főtitkára megtekintett egy dróntesztet csütörtökön, és azt hangsúlyozta, hogy fel kell gyorsítani az újonnan kifejlesztett katonai drónok gyártását.
A KCNA szerint az ország vezetője elrendelte, hogy a lehető leghamarabb teljes erővel kezdjék meg ezeknek az eszközöknek a tömeges előállítását.
Kim Dzsongün augusztusban részt vett Észak-Korea új típusú öngyilkos drónjának tesztelésén, és akkor azt kérte, hogy még több ilyen pilóta nélküli eszközt használjanak a hadseregben.
A dél-koreai hírszerzés szerdán azt jelentette, hogy az utóbbi két hétben észak-koreai katonák érkeztek a kurszki régióba, és már aktívan részt is vesznek az Ukrajna elleni orosz katonai műveletekben. Vedant Patel, a Pentagon szóvivője azt mondta, az orosz erők tüzérségre, UAV-ra és alapvető gyalogsági műveletekre képezték ki észak-koreai társaikat, beleértve a lövészárok kiürítését, ezek mind döntő fontosságú készségek a frontvonalbeli műveleteknél.
Patel szerint az észak-koreai katonák hatékonysága „nagy részben azon fog múlni, hogy az oroszok mennyire tudják majd integrálni őket a hadseregükbe.”
Az észak-koreai állami média keddi közlése szerint Phenjan ratifikálta az Oroszországgal júniusban kötött védelmi szerződést.
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
Júliusban hatalmas áradások és földcsuszamlások voltak Észak-Koreában, amikben több mint 4000 ember halt meg. Kim Dzsongun, az ország vezetője személyesen nézte meg az érintett területeket, majd elrendelte a helyi tisztviselők kivégzését.
A dél-koreai sajtóértesülések szerint Kim Dzsongun személyesen nézte meg azokat az észak-koreai területeket, ahol hatalmas árvizek és földcsuszamlások pusztítottak, amik több mint 4000 ember halálát okozták.
Ezek után az ország vezetője elrendelte, hogy végezzék ki a helyi tisztviselőket, vagyis 30 embert.
Az egyik észak-koreai tisztviselő elmondása szerint augusztus végén 20-30 kollégáját ítélték halálbüntetésre kötelességszegés és korrupció miatt.
Az észak-koreai hírügynökség ehhez képest úgy fogalmazott korábban, hogy Kim Dzsongun a tisztviselők „szigorú büntetését” rendelte el. A kivégzett embereket egyelőre nem azonosították.
Egy volt észak-koreai diplomata szerint jelenleg a térség tisztviselői aggódnak, ugyanis nem tudják, hogy mikor végzik ki őket is – írja a New York Post nyomán az Origo.
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Crimean Telegram channels report that a vehicle was blown up in Russian-occupied Sevastopol. Allegedly, a captain of the 1st rank of the Russian Black Sea Fleet was in the car. He was killed.
According to media reports, a car with an improvised explosive device flew into the… pic.twitter.com/LSYcbhY1f2
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
Kim Dzsongun észak-koreai vezető is felkerült az ukrán szélsőségesekhez köthető Mirotvorec nevű oldalra, nemsokkal azután, hogy találkozott Vlagyimir Putyinnal.
Az adatbázis megnevezi az észak-koreai vezetőt Kimet, valamint hozzáteszik, a „civilizált nemzetek” szankciókat hoztak ellene „az emberi jogok megsértése” és „nukleáris zsarolás” miatt.
A szóban forgó oldal – amelyet egy de facto „halállistának” is neveznek – egyébként rendszeresen listázza azokat a politikusokat, újságírókat és véleményvezéreket, akiket „oroszbarátnak” és ezért „ukránellenesnek” minősítenek.
Nachdem der kroatische Präsident (!!) Selenskyj kritisiert und auf die mörderische NATO-Vergangenheit hingewiesen hat, hat die Ukraine ihn jetzt auf die Todesliste gesetzt.
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
Észak-Korea új, vízfelszín alatti „nukleáris támadórendszert” tesztelt Kim Dzsongun észak-koreai vezető felügyelete mellett – jelentette helyi idő szerint pénteken a kommunista állam hírügynöksége.
A KCNA szerint az atomfegyver hordozására képes tengeralattjáró drónt ellenséges haditengerészeti csapásmérő egységek és nagyobb kikötők elleni meglepetésszerű támadásokra tervezték.
Az eszközt Hamgjong tartomány Rivon megyéjének partvidékéről indították a Hongvon-öbölben kijelölt „ellenséges kikötő” elleni támadás szimulációjaként. A drón ovális, illetve nyolcas mintát követve csaknem egy órán át körözött 80-150 méteres mélységben a Japán-tengeren mielőtt felrobbantották volna a teszteléshez használt robbanófejet.
A Korea Hangja nevű állami rádió beszámolója szerint az eszköz nukleáris töltettel „hatalmas radioaktív szökőárat” képes fakasztani a robbanás nyomán.
A KCNA megerősítette, hogy hadászati manőverező robotrepülőgépeket is kilőttek – nukleáris töltet imitáló – kísérleti robbanófejekkel a keddtől csütörtökig tartó hadgyakorlat során. A közlés szerint két Hvaszal-1 és két Hvaszal-2 típusú stratégiai robotrepülőgépet teszteltek Hamjong tartományban. Hozzátette: a hadászati eszközök pontosan eltalálták célpontjaikat a Japán-tengeren.
Phenjan ismételten bírálta az Egyesült Államokat és „az árulókból álló dél-koreai vezetést” a „szándékos, folytonos és provokatív hadgyakorlataik” miatt, amelyek „visszafordíthatatlanul veszélyes ponthoz sodorták a Koreai félsziget katonai-politikai helyzetét”.
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
Észak-Korea egy interkontinentális ballisztikus rakétát bocsátott fel csütörtökön néhány órával azelőtt, hogy a dél-koreai elnök, Jun Szok Jol hivatalos látogatás keretében megérkezett Japánba.
A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága arról számolt be, hogy Phenjan egy nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát indított a főváros közelében lévő Szunan település térségéből.
A dél-koreai nemzetbiztonsági tanács ülésén Jun Szok Jol elnök a Japánnal és az Egyesült Államokkal való háromoldalú együttműködés megerősítésére szólított fel, hozzátéve, hogy „Észak-Korea méltányos árat fog fizetni ezekért a vakmerő provokációkért” – derült ki az államfő hivatalának közleményében.
Tokió szerint a rakéta több mint hatezer kilométeres maximális magasságot ért el.
A csütörtöki rakétaindítás néhány órával azelőtt történt, hogy Dél-Korea és Japán vezetői Tokióban találkoznak, és várhatóan Phenjan nukleáris és ballisztikus programja áll majd megbeszéléseik középpontjában.
A csúcstalálkozó 12 év óta az első a két szomszédos hatalom között. A felek igyekeznek helyreállítani a Japán által a 35 éves koreai gyarmati uralma (1910–1945) alatt elkövetett atrocitások miatt régóta sérült kapcsolataikat.
A két ország jelenleg növeli a védelmi kiadásokat és rendszeres közös hadgyakorlatokat tart, ami a dél-koreai elnök szerint elengedhetetlen a regionális és globális stabilitás szempontjából.
Vasárnap óta ez Észak-Korea harmadik erődemonstrációja, miközben Dél-Korea és az Egyesült Államok ezen a héten tartja öt éve legnagyobb közös hadgyakorlatát.
Március elején Kim Dzsongun észak-koreai vezető elrendelte, hogy hadserege fokozza a katonai manővereket, hogy felkészüljön egy „valódi háborúra”.
Washington és Szöul fokozta a védelmi együttműködést a Phenjan által jelentett növekvő katonai és nukleáris fenyegetésekkel szemben, amely az elmúlt hónapokban egyre több fegyvertesztet hajtott végre. Phenjan kedden két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát „tesztelt”, vasárnap pedig két robotrepülőgépet indított egy tengeralattjáróról, órákkal az amerikai-dél-koreai hadgyakorlat kezdete előtt.
A „Szabadságpajzs” elnevezésű katonai manőverek hétfőn kezdődtek és a tervek szerint tíz napig tartanak. Észak-Korea a gyakorlatokat egy invázió próbájának tekinti, és válaszul rendszeresen „megsemmisítő” fellépést ígér.
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
Először mutatkozott a nyilvánosság előtt Kim Dzsongun észak-koreai vezető lánya, Kim Dzsue – hangzott el az M1 Híradójában.
Az alkalmat egy újabb rakétakísérlet szolgáltatta: a 12-13 éves lány, szülei oldalán vett részt a teszt kilövésen. Apjával, a kommunista diktátorral kéz a kézben nézte meg az ország legnagyobb ballisztikus rakétáját, majd a teszt kilövést, amely óriási nemzetközi felháborodást keltett.
A kislány korábban nemcsak hogy nem mutatkozott, de még létezését sem erősítette meg a phenjani kormányzat.
Iskander ballistic missiles on the move in the Sverdlovsk region. This missile system can carry conventional or nuclear warheads. Monday, the New York Times reported the US is "particularly interested in indications" that Russia may deploy nuclear weapons to the Ukraine border. pic.twitter.com/js0UiV3zce
The Telegraph claims that Israel shot down a Houthi ballistic missile launched from Yemen as it headed towards Eilat on October 30, in what was likely the first-ever combat in space.
As the publication notes, Israel used the Arrow missile defense system to shoot down a missile… pic.twitter.com/Q67pTPnKPK

— S p r i n t e r F a m i l y (@SprinterFamily) November 5, 2023