Ismeretlen elkövetők politikai tartalmú üzeneteket festettek a stuttgarti magyar főkonzulátus falára, megrongálva ezzel az épületet – számolt be az Index.
Vörös festékkel öntötték le szerda hajlban a stuttgarti magyar főkonzolátus épületét. A Stuttgarter Nachrichten beszámolója alapján a „Szabad Gáza” és a „Szabadság Majának” feliratok mellett más politikai üzenetet is felfestettek a falra.
Fotó: STZN
A német lap állítása szerint arra a német nembináris antifasiszta aktivistára utalhattak a felirattal, aki ellen jelenleg Magyarországon büntetőeljárás van folyamatban. Maja T. a gyanú szerint 2023-ban több személyre is rátámadt Budapesten, mert társaival együtt azt feltételezték róluk, hogy szélsőjobboldaliak. A magyar ügyészség bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolta meg az érintetteket.
A helyszínre kirékező rendőrök nem tudták azonosítani az elkövetőket, így a politikai indíttatású üzenetek miatt az állambiztonsági osztály vette át a nyomozást.
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
⚡️ The head of the Russian House in Prague, Igor Girenko, said that the cultural center was attacked: bottles with incendiary mixture were thrown at the building, some of which did not ignite. A fire was avoided.#Prague#CzechRepublic#Security#Attack#Russiapic.twitter.com/wzFdDBdpq0
Moravské národní hnutí bezpochyby toužilo po pozornosti, kterou guerillovou akci na sochu Edvarda Beneše bezpochyby získalo. Čeští extrémisté a fašisté se na sociálních sítích rozčilují jako čertík v krabičce, zatímco média o vandalismu moravistů informují…
+++ACHTUNG – Polizeieinsatz in der Dankersstraße in Stade+++ Derzeit kommt es in Stade zu einer polizeilichen Einsatzlage. Meidet den Bereich weiträumig! Einsatzbegleitende Informationen erhaltet ihr auf dem WhatsApp-Kanal der Polizei Stade unter:https://t.co/LeoOTiCZOzpic.twitter.com/12fvSVxH8I
— Polizeidirektion Lüneburg (@Polizei_LG) June 29, 2026