Az év kezdete óta Kárpátalja ökoszisztémáiban már 570 tűzesetet regisztráltak. A tüzek száma növekszik, ami egyaránt fokozza a környezeti károkat és a veszélyt az emberekre.
A problémák mértékéről és a száraz növényi anyagok égetésének következményeiről a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgáata (DSZNSZ), a Kárpátaljai Állami Környezetvédelmi Felügyelőség és az Ukrajna Erdői állami vállalat megyei fiókja tartott sajtótájékoztatót.
Idén a régióban a tűzesetek száma meghaladta a tavalyi adatokat: 570 eset szemben a tavalyi 468-cal. Tavaly a tüzek 5 ember életét követelték, idén pedig már több sérült is van – közölte Vaszil Szakacs, a DSZNSZ ügyvivő helyettes vezetője.
„A sérülések leggyakrabban abból adódnak, hogy az emberek nem ellenőrzik a tüzeket, vagy hirtelen megváltozik a szélirány. Vagy súlyos égési sérüléseket szenvednek, amelyek életveszélyesek lehetnek, vagy belélegzik a veszélyes anyagokat, amelyek a száraz növényi anyagok égése közben szabadulnak fel” – tette hozzá.
Elmondása szerint a DSZNSZ, a Nemzeti Rendőrség, a környezetvédelmi felügyelőség és az erdészet közös csoportjai rendszeres ellenőrzéseket és razziákat tartanak a településeken, hogy megállítsák a gyújtogatások hullámát. A tűz forrásainak és az elkövetőknek az azonosításához drónokat is alkalmaznak. A munkának már látható eredményei vannak: míg tavaly 53 bírságot szabtak ki, idén ez a szám már meghaladta a 90-et, a bírságok összege pedig több mint 260 ezer hrivnya.
Különösen veszélyes, amikor a tűz a mezőgazdasági területekről átterjed az erdőkre. Ez az egyik fő oka az erdőtüzeknek – hangsúlyozta Pavlo Vandzsurak főerdész. Idén már 9 ilyen esetet regisztráltak összesen 9 hektáron, míg tavaly 28 erdőtüzet számoltak 76,4 hektáron.
A kárpátaljai erdészek megelőző intézkedéseket tesznek az erdőállomány védelmére: a személyzet képzésétől és a speciális technika beszerzésétől kezdve a fizikai védőzónák kialakításáig. Idén az egész megyében 67 km új mineralizált védősávot terveznek kiépíteni. Párhuzamosan fokozzák a járőrözést: a 30 közös razzia eredményeként 13 szabályszegőt vontak felelősségre.
A felügyelők továbbra is ellenőrzik a száraz növények égetésének tilalmát, és emlékeztetik, hogy az ilyen szabályszegés adminisztratív felelősséget von maga után:
magánszemélyeknek a bírság 3 060–6 120 hrivnya között;
tisztségviselők esetében 15 300–21 420 hrivnya között mozog.
A sajtótájékoztatón kiemelték: a száraz növények égetésére az egyetlen biztonságos alternatíva a komposztálás. Minden más élet-, egészség- és természeti kockázatot jelent.
PARIS : Un incendie s’est déclaré dans les cuisines du Bristol, palace le plus proche de l’Élysée, rue du Faubourg Saint-Honoré. Deux personnes sont blessées et 400 évacuées (Ouest-France / LP). pic.twitter.com/xbEeBNlzT2
TRAGIC, SENDING ❤️ TO INDIA 🇮🇳 Report of at least 21 dead in a fire at a restaurant and hotel in New Delhi, India, including several foreign nationals. pic.twitter.com/AjBUTCdHNM
#BREAKING: 10 Dead, 11 Injured in Massive Restaurant Fire in South Delhi
At least 10 people have died and 11 others were injured after a massive fire broke out at the multi-storey Lemon Green Restaurant in the Hauz Rani area of New Delhi on Wednesday morning.
Az év eleje óta 1398 közlekedési baleset történt a megyénkben, ebből 190 esetben sérültek meg.
A balesetek egyik leggyakoribb oka a gyorshajtás. Erről a kárpátaljai járőrök képviselői számoltak be egy sajtótájékoztatón.
Naponta mintegy 130 ilyen jellegű szabálysértést rögzítenek a megye útjain. Az év kezdete óta már több mint 36 ezer sebességtúllépést regisztráltak a járőrök, autóbalesetek gyakran fordulnak elő a távolság betartásának elmulasztása, a manőverezési szabályok megsértése, a kereszteződéseken való áthaladás, a követési távolság be nem tartása, illetve ittas vezetés miatt.
Hozzátették továbbá, hogy sok baleset azért fordul elő, mert a gyalogosokat nem veszik észre. Arra kérik a lakosságot, hogy az őszi-téli időszakban szereljék fel ruháikat fényvisszaverő jelzésekkel.
"The robotic arm, confusing the man for a box of vegetables, grabbed him and pushed his body against the conveyer belt, crushing his face and chest" https://t.co/B0qCeLakha
U.S Navy P-8A Poseidon overruns the runway and ends up in the water while landing at Kaneohe Bay Marine Corps Air Station in Hawaii. pic.twitter.com/OSrWJts6xO
A United Airlines flight lost one of its tires during takeoff from San Francisco on Thursday, causing the Japan-bound plane to be diverted to Los Angeles, where the flight landed safely without incident, the airline said. https://t.co/Gi83tyIrxmpic.twitter.com/wgi4YCBEq2
#BREAKING United Airlines Flight UAL35 lost a tire during takeoff from SFO.
UAL35 is currently in the air, diverting to LAX. One or two tires are missing from the aircraft. Landing gear has damaged multiple cars at SFO (in video from @Julian61865944) pic.twitter.com/2GiRanJQZK
Сar flew into a crowd during a rally in Sri Lanka: 7 people were killed, and more than 20 injured
According to the local portal Daily Mirror, the driver failed to control the car. Whether he was injured, is not reported. The injured were hospitalized, some of them in critical… pic.twitter.com/pyp42eRNPj
A strike on Kharkiv, just an ordinary apartment building. With three Shaheds. A despicable and cynical attack, when the rescuers arrived at the scene of the strike, the terrorists attacked again.
As a result of the attack, 4 people were killed. Among them were our rescuers:… pic.twitter.com/SgIKCdxG0U
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 4, 2024
Мини-грузовик с мороженым сорвался с горы и сбил 29 детей на республиканском празднике в Сузакском районе в Кыргызстане. Об этом пишет агентство «Кабар».
В больнице остаются 18 детей и подростков: семеро из них в реанимации, трое в тяжелом состоянии.
Horror as Brit tourist's wife, 43, is killed in freak 'jumping balloon' accident after being catapulted into the air from an inflatable sea raft and landing on her head in the Philippines https://t.co/6TVpskbmZupic.twitter.com/IfBMFxiUkr
waiting for my train at embankment and a ton of these fireworks started going off by the millennium bridge? does anybody know what that's about?? pic.twitter.com/s5aZYLB9dF
A serious accident involving a tourist bus in Italy left one person dead and many others injured on Sunday, according to the Italian news agency ANSA. https://t.co/WuE0FUr5Hb
Four people are dead, including children, after a car crashed through an after-school camp in Chatham, Illinois, authorities say https://t.co/pH4gvIFRK4
🚨 Four people are dead, including children, and several others are injured after a car crashed through an after-school camp in #Chatham, #Illinois, authorities said. pic.twitter.com/iKeqydzWwT
(1) UPDATE: These are the alleged semi-truck drivers who k*lled three people while making a U-turn at an “Official Use Only” turn on the Florida Turnpike
The Florida Highway Patrol is describing the wreck as a homicide investigation pic.twitter.com/QqYhuidXoD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Az Ukrajna elleni eddigi legnagyobb rakétatámadás szerencsére nem érintette Kárpátalját. Becsapódást, robbanást vagy egyéb káresetet nem regisztráltak a megyében, hangzott el a katonai közigazgatás sajtótájékoztatóján.Az ellenség megpróbálja tönkretenni az áramellátó rendszereket, a hőerőműveket és egyéb, áramtermelő létesítményeket – mondta Viktor Mikita. Kárpátalja Európából kapja az áramot, ezért a rendszer folyamatosan működik, bár kisebb fennakadásokat észleltek, figyelmeztet a megyei áramszolgáltató vállalat. Arra kérnek mindenkit, hogy a villamos energiát felelősségteljesen és mértéktartóan használják, ne terheljék túl az energetikai infrastruktúrát. Jelenleg nincs üzemzavar miatti áramkimaradás, de szükség esetén a kikapcsolási ütemterveket nyilvánosságra hozzák. Az óvodáknak, iskoláknak és egyetemeknek ajánlott az online oktatás bevezetése. Azonban az oktatási folyamat formáját illetően a végső döntést a helyi önkormányzatoknak kell meghozniuk, az összes kockázati tényező átfogó felmérése után. A katonai közigazgatás vezetője hangsúlyozza, hogy információt kizárólag hivatalos forrásokból szabad beszerezni. Az alaptalan pánik csak fokozza az ellenség tetteinek következményeit. Ugyanakkor Kárpátalján gyakran figyelmen kívül hagyják a légi veszélyre figyelmeztető jelzéseket, de az országban, ahol háború van, az ilyen könnyelműségnek jóvátehetetlen következményei lehetnek. A reggeli támadás következményeinek felmérése még folyamatban van: tanulmányozzák és felmérik a károkat. Az már ismert, hogy október 10-én Oroszország 84 cirkáló rakétát és 24 pilóta nélküli légijárművet lőtt ki Ukrajna területére, ez utóbbiak fele iráni kamikaze drón volt. 56 ellenséges célpontot lőttek le az ukrán katonai erők, a többi pedig kritikus infrastrukturális létesítményeket talált el. A becsapódások következtében tízen meghaltak, több tucat ember került kórházba.
Russian troops hit Mykolaiv overnight with four Kalibr missiles, damaging two houses, an apartment building, and a historical building, the military said.
Russian strike on Kramatorsk today. Russians attacked with S-300, there are wounded among civilians, including one child, according to sources @pravda_engpic.twitter.com/YKkC1R7u7F
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
A terrible terrorist attack was committed by the Russians right on Christmas.
In Kryvyi Rig, the Russian army attacked a multi-story building with a ballistic missile. Part of the building was destroyed. There are people under the rubble. One person has already been killed.… pic.twitter.com/CASl1Kic70
⚡️ Russia attacked Zaporizhzhia with cruise missiles, damaging critical infrastructure, a school, and residential buildings, according to the regional administration.
❗️Video of firefighters battling a burning high-rise in Zaporizhzhia
In Kyiv, a 7-hour air-raid alert and massive drone & missile attack caused damage across the city. Key consequences by district: ▪️Darnytskyi – drone debris hit cars and a roadway. ▪️Sviatoshynskyi – debris… pic.twitter.com/6E8QnnxfQJ
Március 2-án sajtótájékoztatót tartottak a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztrációban, melynek fő témája a határhelyzet volt.
Elmondták, hogy az agresszor országgal és a fehérorosz féllel minden határt lezártak. Jelenleg 22 határátkelő működik a nyugati határrészen, éjjel-nappal. Tegnap megbeszélést tartottak a román féllel, ahol megállapodtak arról, hogy mindkét oldalon egyszerűsítik a regisztrációs eljárást és a határátlépést. Ugyanezt a tárgyalást Szlovákia, Magyarország és Lengyelország képviselőivel is megtartják.
Hozzátették, hogy a katonák számára érkező életmentő felszerelések rendkívüli eljárással, rövid időn belül beérkeznek az országba, azonban az élelmiszert és más segélyszállítmányt szállító járművek csupán akkor tudnak akadálymentesen ideérni, amennyiben helyesen vannak kiállítva a fuvarlevelek.
A vámszolgálat az akadályok elkerülése érdekében lépésről lépésre informálta a jelenlévőket a dokumentumokat illetően.
A kedvezményezettnek előzetesen meg kell kapnia az adományozótól az Ukrajnába szállítandó áruk listáját és mennyiségét igazoló dokumentumokat.
Meg kell adni az információkat a fuvart teljesítő járműről és annak vezetőjéről: a jármű típusa, rendszáma, a sofőr teljes neve, személyes adatai. Amennyiben a határátkelőn más járműbe rakodják át a szállítmányt, ezt is fel kell tüntetni.
Kérelmet kell írni a katonai közigazgatás vezetőjének címezve.
A kérelmet el kell küldeni az adott katonai közigazgatás email-címére vagy fel kell venni a kapcsolatot telefonon (a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás elérhetősége: +380979649269, +38097 9651868, zk.dop.22@gmail.com).
A szállítmányt csak pozitív elbírálás esetén lehet elindítani a határátkelő felé.
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
Gál Kinga és Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti képviselői sajtótájékoztatót tartottak Brüsszelben azt követően, hogy az Európai Parlament elfogadta Ukrajna európai uniós tagsági kérelmét. Bocskor Andrea elmondta, Ukrajna és Kárpátalja eddig sem voltak könnyű gazdasági helyzetben, most még nehezebb a helyzet, ezért kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a humanitárius segélyek célba érjenek. Hozzátette, nagyon fontos, hogy az Európai Unió nyitva tartsa a határait és megkönnyítse, hogy a háború elől menekülők menedékre leljenek! A kárpátaljai politikus megköszönte a Magyar Kormány nagyszabású humanitárius támogatását és a magyar embereknek a példátlan összefogását!
?The availability of @Europarl_EN website is currently impacted from outside due to high levels of external network traffic. This traffic is related to a DDOS attack (Distributed Denial of Service) event. EP teams are working to resolve this issue as quickly as possible.
🚨The availability of @Europarl_EN website is currently impacted from outside due to high levels of external network traffic. This traffic is related to a DDOS attack (Distributed Denial of Service) event. EP teams are working to resolve this issue as quickly as possible.
Explosion ds la locomotive du train devant ramener les parlementaires européens et le personnel de #Strasbourg à #Bruxelles. Origine encore inconnue. Les passagers appelés à « se réfugier » ds le tunnel Gare paralysée, pompiers appelés en urgence #explosion#ParlementEuropeenpic.twitter.com/9J0u3cQDT4
Viktor Mikita, Kárpátalja katonai közigazgatásának vezetője február 28-án reggel sajtótájékoztatót tartott.
Mindenkit felszólítok arra, hogy csatlakozzon a területvédelmi csoporthoz.
Sokak szeretnének humanitárius segélyt küldeni Kárpátaljára, köszönjük. A nap végéig ismertetjük ennek algoritmusát.
Aki segélyt akar behozni, annak meg kell érteni, hogy ennek van egy előírása. Az ilyen jellegű szállítmány behozatalára is van eljárás.
Az áremeléseket visszaszorítottuk. Megértem, hogy van sok elégedetlen lakos, de értsék meg, hogy az országban HÁBORÚ VAN. Az árak akár a háromszorosára is megemelkedhettek volna, azonban ezt nem engedtük meg.
Senkit nem engedünk be Kárpátaljára.
Úgy döntöttünk, ma gyakorlatot tartunk Munkácson és Ungváron, kipróbáljuk a szirénákat. Ma kijevi idő szerint 18 órakor. FIGYELEM! Légiriadót fogunk hirdetni. Vegyék komolyan, vonuljanak el óvóhelyekre, pincékbe. Ahol nincsenek ilyenek, beszéljenek a lakópark vezetőségével.
Aki nem akar ebben részt venni, ne panaszkodjon egy esetleges valódi támadás esetén.
Betiltottam az alkohol árusítását este 20 órától reggel 8 óráig. Akit ittasan elfognak, mindenkit felvesznek a területvédelmisekhez.
A férfiak közül senki nem hagyhatja el az országot. Aki elszökik, az áruló és a börtönben a helye.
Egy 5,9-es erősségű földrengés rázta meg a parlamentet Wellingtonban pénteken, amikor Jacinda Ardern sajtótájékoztatót tartott az ország új oltási céljairól – írja a The Guardian. Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök olyan nyugalommal reagálta le a földrengést, mintha az egy mindennapos, természetes napirendi pont lenne.
A rengés a sajtótájékoztató egyik riporteri kérdésének felénél kezdődött. Ardern a pódiumot szorongatta, amikor a rengés elkezdődött, majd vigyorogva fordult vissza a riporterhez: „Á, elnézést, egy kis figyelemelterelés – megismételné a kérdést?” – mondta a miniszterelnök.
A Geonet szerint az 5,9-es erősségű rengés 210 km mélyen csapott le az Északi-sziget középső részén. A Geonet, amely a lakosság földrengésekről szóló bejelentéseit figyeli, elmondása szerint 25 000 ember jelentett rengést. Jelentős károkat nem jegyeztek fel.
Új-Zélandon, különösen Wellingtonban rendszeresen előfordulnak kisebb földrengések. A Geonet az elmúlt évben több, mint 1350 4-es erősségűnél erősebb földrengést regisztrált. Új-Zéland lesz az első ország, amely a pénzügyi vállalatokat az éghajlati kockázatokkal szembeni fellépésre kötelezi.
A las 9:25 hora canaria un colapso parcial del cono deja expuesta una gran fuente de lava / at 9:25 canarian time a partial collapse of the cone exposes a giant lava fountain pic.twitter.com/8nLBRC8GZT
#terremoto de 7.5 grados en la escala de #Ritcher sacudió la mañana de este domingo a #Peru. El epicentro se ubica a 98 kilómetros al este de la localidad peruana de Santa María de Nieva, situada en la provincia de Condorcanqui, en el departamento de Amazonas. pic.twitter.com/PDEOuc4yG0
High #Earthquake activity in Pacific offshore Oregon. At least 30 earthquakes. Largest 5.8 magnitude. NO Tsumani warning. Depth 6.2 miles and nothing being felt in OR per shake maps. This magnitude has happened commonly in past. Watching this & rain forecast @nbcbayarea 11PM pic.twitter.com/ApzYlnsMVI
The Ministry of Tourism of the Republic of Indonesia is working intensively on ground in response to the earthquake that happened in Sulawesi. Meanwhile, Bali remains safe as it is 980 KM away from Palu. https://t.co/TgrDoZFdmgpic.twitter.com/c315zElnKF
Human remains have been found in suitcases, bought as part of an auction for abandoned goods, in a storage unit in Auckland, New Zealand. pic.twitter.com/4rAcUZvE3l
Watch | 7.6 magnitude earthquake hits #PapuaNewGuinea. US Geological Survey says the quake, with depth of 90 kilometers, strikes near town of #Kainantu. Power outages and damage to buildings reported in parts of the country.#Earthquakepic.twitter.com/pMo19W7PYv
A 6.8 magnitude earthquake around Ecuador’s second-largest city kills at least one person, damaging homes and buildings, and sending panicked residents into the streets. https://t.co/2wkPX8vsa8
? Vidéo impressionnante du #seisme qui a secoué l'ouest de la France ce vendredi en fin de journée. L'épicentre était situé entre Niort et La Rochelle.
The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI
#UPDATE At least five people were killed and an estimated 1,000 homes destroyed when a magnitude 6.9 earthquake rocked flood-stricken northern Papua New Guinea, officials say.
"So far, around 1,000 homes have been lost," East Sepik Governor Allan Bird said, adding that emergency… pic.twitter.com/bCBzWB63Cr
TAIPEI, Taiwan— A 7.4-magnitude earthquake, followed by several strong aftershocks, struck off the east coast of Taiwan on Wednesday morning, killing four people and injuring at least 57, according to Taiwan’s fire department. It also damaged buildings and caused landslides. The… pic.twitter.com/SkyENX7pZr
At least 126 people killed after strong earthquake hits China’s Tibet as rescue efforts are under way, with tremors felt as far away as Nepal, India and Bhutan.
Yunanistan’ın Santorini Adası çevresinde başlayan sismik hareketlilik devam ediyor. Bölgede 26 Ocak'tan bu yana deprem fırtınası yaşanıyor. Son deprem ise bu sabah saatlerinde meydana geldi. AFAD saat 06.36'da meydana gelen depremin büyüklüğünü 4,5 olarak duyurdu. Yunanistan ise… pic.twitter.com/sZ1y3vE7LL
🇫🇯 BIG QUAKE NEAR FIJI: NO DAMAGE—BUT THE PACIFIC’S STILL RUMBLING
A powerful 6.5-magnitude earthquake just struck south of Fiji—but thanks to its remote location and deep epicenter (174 km down), no damage or tsunami threat has been reported.
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
Két orosz harci repülőgép miatt kiadott riadó zavarta meg Pedro Sánchez spanyol kormányfő és Gitanas Nauseda litván elnök csütörtöki sajtókonferenciáját a litvániai Siauliaiban működő NATO-támaszponton.
A balti ország elnöki hivatala által közzétett videón látható volt, hogy a két politikusnak villámgyorsan el kellett hagynia a sajtókonferenciát, helyt adva a készültségi vadászgépekhez siető pilótáknak és technikusoknak.
A litván hadsereg egyik szóvivője szerint két Szu–24-es orosz harci repülőgép elektronikus azonosító jelzés nélkül repült át a Balti-tenger felett a nemzetközi légtérben. A pilóták nemhogy a repülési tervüket nem közölték, de még kapcsolatot sem létesítettek a litván légi irányítással. Mint mondta, azért kellett elfogómanőverre riasztani a litván gépeket, hogy észleljék és azonosítsák az idegen harci repülőket.
Mint láthatják, minden remekül működik. Megerősíthetem, hogy az elfogó vadászgépek kevesebb mint tizenöt perc alatt a levegőben voltak – közölte Nauseda fél órával a megszakított sajtókonferencia után a litván közszolgálati rádiónak nyilatkozva.
Megbizonyosodtunk arról, hogy jól működik a légtérellenőrzésünk – tette hozzá.
Ez egy valós incidens, amely rámutat itteni jelenlétünk fontosságára – vélekedett Sánchez.
Litván források szerint jelenleg hét Eurofighter típusú harci repülőgép és 130 spanyol katona állomásozik Siauliaiban a balti ország légterének védelmére. Az orosz védelmi tárca közlése szerint a harci repülőgépek az orosz balti flotta légvédelméhez tartoznak, jogszerűen vettek részt egy hadgyakorlaton a nemzetközi légtérben, és nem sértették meg más országok határait.
L’emittente pubblica LRT riferisce che la città di #Pasvalys, situata nel nord della #Lituania, è stata evacuata a causa della https://t.co/E3kXpl4KcA sindaco “ci sono stati suoni inaspettati e spaventosi, sembrava che aerei sorvolassero la città da qualche parte a bassa quota.” pic.twitter.com/KS88RWOoQX
#WATCH 🔴 Following #France and #Germany, farmer protests have ignited in #Lithuania. Roads in the center of Vilnius are blocked since morning, with 1,300 tractors converging for the protest. It is reported that the protests in the capital of Lithuania will last for at least… pic.twitter.com/LV4NsVaCZy
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
Tanja Erichsen, Dánia egy vezető egészségügyi tisztviselője szerdai sajtótájékoztatóján hirtelen összeesett.
A dán Gyógyszerügynökség vezetője minden előjel nélkül ájult el, miközben arról tájékoztatta a jelenlévő riportereket és újságírókat, hogy az országban megszüntetik az AstraZeneca oltóanyagának alkalmazását.
Három férfi sietett Erichsen segítségére, stabil oldalfekvésbe helyezték. Végül elővigyázatosságból kórházba szállították és úgy tűnik, jól van – írja a New York Post.
Dánia az első európai ország, ahol teljesen megszüntették az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának használatát a vérrögképződéses esetek miatt.
A big thank you to every solider who took part in the Colonel’s Review this morning in the heat. Difficult conditions but you all did a really good job. Thank you. W
— The Prince and Princess of Wales (@KensingtonRoyal) June 10, 2023
A big thank you to every solider who took part in the Colonel’s Review this morning in the heat. Difficult conditions but you all did a really good job. Thank you. W
— The Prince and Princess of Wales (@KensingtonRoyal) June 10, 2023
Anatolij Psenicsnij, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció (ODA) egészségügyi osztályának vezetője és Viktória Timcsik megyei epidemiológus sajtótájékoztatót tartottak az Ukrajnában január 8–25. között bevezetendő lockdownról.
A szakértők szerint a két hétre azért van szükség, hogy visszaszorítsák a koronavírus és más szezonális járvány rohamos terjedését.
„További korlátozásokat vezetnek be. Dolgozni fognak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, állatpatikák, háztartási vegyszereket árusító boltok, stb. A tilalom azokra a helyekre vonatkozik, ahol tömegesen gyűlnek össze emberek: éjszakai klubok, színházak, mozik. Az edzőtermek és fitneszközpontok sem dolgoznak majd. Az óvodák és a síközpontok engedélyt kaptak a működésre” – mondta el Viktória Timcsik.
Tilos továbbá:
a közétkeztetési helyek (bárok, kávézók, éttermek stb.) működése (a házhozszállítás engedélyezett), a reptereken lévő étkezdék azonban dolgozhatnak.
a vendégek fogadása a bevásárló- és szórakoztatóközpontokban.
a vendégek fogadása más szórakoztatóközpontokban.
látogatók fogadása a kereskedelmi és fogyasztói szolgáltatások területén tevékenységet folytató társaságoknál (kivételt képeznek az élelmiszereket árusító helyiségek, melyek területének legalább 60%-át élelmiszeripari áruk teszik ki; gyógyszereket, orvostechnikai eszközöket, higiéniai termékeket, kommunikációs eszközöket, állatgyógyászati készítményeket, takarmányokat, magvakat, növényvédő szereket árusító üzletek.
látogatók fogadása kulturális intézményekbe és kulturális események megszervezése, kivéve a történelmi és kulturális rezervátumok, valamint az audiovizuális alkotások gyártásával kapcsolatos üzleti vállalkozások működését. Az audiovizuális alkotások gyártásával kapcsolatos tevékenységek nem számítanak tömeges eseménynek.
edzőtermek és fitneszközpontok látogatása (kivételt képeznek a nemzeti csapatok sportolói)
tömeges rendezvények, karácsonyi vásárok, sportesemények rendezése (kivételt képeznek a síközpontok).