Ukrajna az általa ellenőrzött kurszki régió területének több mint 40%-át elvesztette az augusztusban indított meglepetésszerű művelet során. Ez az orosz hadsereg által szervezett ellentámadási hullámok hátterében történt – számolt be az rbc.ua hírportál a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint a brit hírirodának az ukrán vezérkarban lévő egyik informátora elmondta: „Legjobb esetben is körülbelül 1376 négyzetkilométert ellenőriztünk. Most persze ez a terület kisebb. Az ellenség fokozza ellentámadásait.” Tisztázta, hogy az ukrán fegyveres erők jelenleg mintegy 800 négyzetkilométernyi orosz területet birtokolnak. Azt is jelezte, hogy a Kurszki területnek ezt a részét addig meg, amíg ez katonai szempontból indokolt.
A Reuters hozzátette, hogy az ukrán fegyveres erők Kurszk térségében végrehajtott hadműveletének segítségével Kijev megpróbálta megállítani az orosz hadsereget Ukrajna keleti és északkeleti részén. Elsősorban azt akarta elérni, hogy Oroszországot a keleten fokozatosan előrenyomuló csapatainak visszavonására kényszerítse, és hogy Kijev további pozíciókat kapjon a jövőbeni béketárgyalásokon.
Az orosz légierő kilenc csapást hajtott végre 12 irányított légibombával Kurszk területén – derül ki az Ukrán Fegyveres Erők vezérkarának vasárnap délután 4 órakor kiadott jelentéséből.
További légicsapások érték Hluhiv városát és a Szumi területen található Szosznivka, Misutino, Obodi és Bila Bereza falvak területeit is – írja az Interfax.
Október 7-én éjszaka a védelmi erők sikeres támadást hajtottak végre az ellenség tengeri olajterminálja ellen, amely az ideiglenesen megszálltKrími Autonóm Köztársaság területén, Feodosziában található, számolt be a vezérkar sajtóközpontja.
Az objektum környékén tűz keletkezett. A következmények tisztázása folyamatban van.
A Vezérkar adatai szerint a Feodoszia terminál a legnagyobb a Krím-félszigeten a kőolajtermékek átrakodása szempontjából, amelyeket többek között az Oroszországi Föderáció megszálló hadserege szükségleteinek kielégítésére használtak.
A feladatot az Ukrán Fegyveres Erők rakétaerőinek egységei hajtották végre az Ukrán Védelmi Erők más komponenseivel együttműködve.
„Az Oroszországi Föderáció katonai és gazdasági potenciáljának aláásására irányuló intézkedések folyamatban vannak” – tette hozzá a vezérkar.
Ezt követően a megszálló adminisztráció önkormányzati technogén szükségállapotot vezetett be a városban.
Megjegyezték, hogy az orosz hatóságok bejelentették az olajraktáron keletkezett tüzet, de annak okairól nem tettek említést.
[type] => post
[excerpt] => Október 7-én éjszaka a védelmi erők sikeres támadást hajtottak végre az ellenség tengeri olajterminálja ellen, amely az ideiglenesen megszállt Krími Autonóm Köztársaság területén, Feodosziában található, számolt be a vezérkar sajtóközpontja.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1728320820
[modified] => 1728307692
)
[title] => Vezérkar: a védelmi erők lecsaptak az olajterminálra Feodosziában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=181676&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 181676
[uk] => 181629
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 181630
[image] => Array
(
[id] => 181630
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/b2ce6748-8e65-40d4-81e1-f93f78ded855-e1728279587289.jpg
[original_lng] => 115151
[original_w] => 1280
[original_h] => 844
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/b2ce6748-8e65-40d4-81e1-f93f78ded855-e1728279587289-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/b2ce6748-8e65-40d4-81e1-f93f78ded855-e1728279587289-300x198.jpg
[width] => 300
[height] => 198
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/b2ce6748-8e65-40d4-81e1-f93f78ded855-e1728279587289-768x506.jpg
[width] => 768
[height] => 506
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/b2ce6748-8e65-40d4-81e1-f93f78ded855-e1728279587289-1024x675.jpg
[width] => 1024
[height] => 675
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/b2ce6748-8e65-40d4-81e1-f93f78ded855-e1728279587289.jpg
[width] => 1280
[height] => 844
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/b2ce6748-8e65-40d4-81e1-f93f78ded855-e1728279587289.jpg
[width] => 1280
[height] => 844
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/b2ce6748-8e65-40d4-81e1-f93f78ded855-e1728279587289.jpg
[width] => 1280
[height] => 844
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1728300418:5
[_thumbnail_id] => 181630
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1049
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c91792f28fb67424d1665d47f19fdb89] =>
Ukrainian SOF in concert with Defense forces successfully destroyed pontoon crossings in Kursk region.
Moreover, russian field ammunition depot, EW vehicle as well as 152 mm howitzer were damaged. pic.twitter.com/VjMzIdLFvr
— SPECIAL OPERATIONS FORCES OF UKRAINE (@SOF_UKR) August 21, 2024
A Kurszki területen lévő orosz csapatok egy része gyűrűben találhatja magát, az oroszok azonban próbálják leplezni a helyzetet – közölte csütörtökön Andrij Kovalenko, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) dezinformáció elleni központjának a vezetője a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kovalenko azt írta: „Kurszk térségében az orosz csapatok egy része gyakorlatilag gyűrűben van. Ugyanakkor az orosz médiában minden stabil.”
A Bild című német lap korábban arról számolt be, hogy mintegy 3000 orosz katona kerülhet gyűrűbe. A szakértők ezt „kurszki katlannak” nevezték el. A kiadvány szerint Ukrajna közel áll a Szejm folyó zsebének bezárásához, amihez már csak öt kilométeres távolságot kell leküzdeni.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Kurszki területen lévő orosz csapatok egy része gyűrűben találhatja magát, az oroszok azonban próbálják leplezni a helyzetet – közölte csütörtökön Andrij Kovalenko.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1724335200
[modified] => 1724327682
)
[title] => A Kurszki területen lévő orosz csapatok egy része gyakorlatilag gyűrűbe van zárva – Kovalenko
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=176358&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 176358
[uk] => 176363
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 176361
[image] => Array
(
[id] => 176361
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-9224d4cc656ded5469f32656deb9b605-650x410-1.jpg
[original_lng] => 66119
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-9224d4cc656ded5469f32656deb9b605-650x410-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-9224d4cc656ded5469f32656deb9b605-650x410-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-9224d4cc656ded5469f32656deb9b605-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-9224d4cc656ded5469f32656deb9b605-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-9224d4cc656ded5469f32656deb9b605-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-9224d4cc656ded5469f32656deb9b605-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1-9224d4cc656ded5469f32656deb9b605-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1724317601:2
[_thumbnail_id] => 176361
[_edit_last] => 12
[views_count] => 864
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c91792f28fb67424d1665d47f19fdb89] =>
Ukrainian SOF in concert with Defense forces successfully destroyed pontoon crossings in Kursk region.
Moreover, russian field ammunition depot, EW vehicle as well as 152 mm howitzer were damaged. pic.twitter.com/VjMzIdLFvr
— SPECIAL OPERATIONS FORCES OF UKRAINE (@SOF_UKR) August 21, 2024
Kijev jelentése szerint a Kurszki területi betörése védelmének céljából lerombolta a Szejm folyó felett emelt orosz pontonhidakat.
Az ukrán különleges erők által közzétett videófelvételen látni lehet, amint légicsapás ér több pontonhidat a Kurszki területen, ahol orosz jelentések szerint Ukrajna korábban legkevesebb három hidat már lerombolt. Az ukrán külügyminisztérium közölte, hogy a kijevi erők Kurszki területi előrenyomulása során nagyobb területet foglaltak el, mint Moszkva idén Kelet-Ukrajnában.
Az ukrán csapatok augusztus 6-án törtek be orosz területre azzal a céllal, hogy csapatainak részleges átvezénylésére kényszerítsék Moszkvát az ukrajnai front több részéről, bár az orosz erők az elmúlt napokban folytatták ukrajnai előrenyomulásukat.
Ukrainian SOF in concert with Defense forces successfully destroyed pontoon crossings in Kursk region.
Moreover, russian field ammunition depot, EW vehicle as well as 152 mm howitzer were damaged. pic.twitter.com/VjMzIdLFvr
— SPECIAL OPERATIONS FORCES OF UKRAINE (@SOF_UKR) August 21, 2024
Roman Kosztenko, az ukrán parlament védelmi bizottságának titkára kijelentette: Oroszország elsődleges célja továbbra is az, hogy az ukrán betörés ellenére elfoglalja egész Donyeck megyét, és nem vont ki erőket Pokrovszk közeléből. „Az ellenség valóban megkezdte egyes csapatok átirányítását. (…) A fő álláspontjuk azonban az, hogy nem vonnak ki csapatokat Pokrovszk irányából” – idézte a képviselőt az Espreso TV.
Mikola Bjeljeszkov, a Stratégiai Kutatások Ukrán Nemzeti Intézete nevű kijevi agytröszt kutatója szerint a hidak és pontonok elleni ukrán támadások Kijev segítségére lesznek egy védelmi vonal kiépítésében a folyó mentén.
A közzétett videón látni lehet katonai teherautók, valamint különböző létesítmények – a kísérő szöveg szerint egy térségbeli lőszerraktár és elektronikai hadviselési komplexum – elleni dróntámadásokat is.
Marder IFV is destroying russian firing points and positions during the assault in the Mala Loknia, Kursk Region.
A közlemény szerint amerikai gyártmányú HIMARS rakétákat használtak a Kurszk területi orosz logisztika megállítására. Kijev most ismerte be első ízben, hogy külföldi fegyvereket vetett be a betörés során.
A szövetségesek nem engedélyezték Ukrajnának, hogy hosszú hatótávolságú nyugati rakétákkal csapásokat mérjen Oroszország területére, azt viszont lehetővé tették, hogy Kijev felhasználja őket határ menti orosz területek támadására, amikor tavasszal elkezdődött az újabb orosz offenzíva Harkiv megyében.
Több mint száz orosz katonát fogtak el az ukrán csapatok szerdán az oroszországi kurszki régióban – jelentette Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg főparancsnoka Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek.
„A nap eleje óta a csapatok a kurszki régióban több irányban egy-két kilométert haladtak előre. Szudzsa településen befejeződött az ellenség felkutatása és megsemmisítése. Több mint száz ellenséges katona esett fogságba” – idézte az államfő Telegram-bejegyzésében a főparancsnokot. Zelenszkij megköszönte Szirszkijnek, hogy az ukrán katonák „feltöltötték a cserealapot”, vagyis újabb orosz hadifoglyokat ejtettek, akiket Kijev kicserélhet Moszkvával foglyul ejtett ukránokra.
Az ukrán vezérkar beszámolt arról, hogy a Kurszki területen az ukrán csapatok megsemmisítettek egy orosz Szu–34-es nehéz vadászbombázó repülőgépet.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál (SZBU) közölték az Ukrajinszka Pravda hírportállal, hogy a fegyveres erők – benne a légierő és a különleges erők – a katonai hírszerzés több egységével együttműködve a háború kezdete óta az eddigi legnagyobb csapássorozatot mérték szerdára virradóan oroszországi katonai repülőterekre. A közlés szerint négy katonai repülőteret – a voronyezsit, a kurszkit, valamint a nyizsegorodszki régióban lévő Szavaszlejka és a Voronyezsi területen található Boriszoglebszk légibázisát – támadták meg. Az SZBU tájékoztatása szerint a művelet célja az volt, hogy az orosz hadsereg ne tudja ezeket a légitámaszpontokat Ukrajna elleni légicsapásokra használni.
Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter a Telegramon kifejtette, hogy az ütközőövezet létrehozása a kurszki régió területén olyan lépés, amely megvédi az orosz határ menti ukrajnai településeket a mindennapos orosz támadásoktól. „Az állandó orosz terror miatt Szumi megye 183 településéről már több mint húszezer embert evakuáltak, köztük csaknem két és félezer gyereket” – mutatott rá a miniszter. Emlékeztetett arra is, hogy idén nyáron az oroszok több mint kétezer támadást hajtottak végre Szumi megye ellen irányított légibombákkal, rakétákkal, tüzérséggel, aknavetőkkel és csapásmérő drónokkal. Közlése szerint az ukrán hadművelet területén lévő településekre nincs orosz áruszállítás. „Az ukrán hadsereg tájékoztatja a saját belügyminisztériumát a helyiek ivóvíz-, élelmiszer-, gyógyszer- és higiéniaicikk-szükségleteiről, hogy más illetékes hatóságokkal együttműködve a lehető leggyorsabban meg tudjuk szervezni a humanitárius segélyek odaszállítását” – mondta. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna minden humanitárius kezdeményezését kizárólag a nemzetközi joggal összhangban hajtja végre Oroszország területén.
Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos egy Telegram-bejegyzésében úgyszintén szorgalmazta, hogy Ukrajna a kurszki hadműveleti övezettben maradt orosz civileket mielőbb lássa el élelmiszerrel, gyógyszerekkel és egyéb közszükségleti cikkekkel.
Olekszandr Prokugyin, a dél-ukrajnai Herszon város kormányzója közölte a Telegramon, hogy helyi idő szerint délután egy óra előtt az orosz hadsereg robbanóeszközt dobott le egy ivóvízelosztó pontra, aminek következtében egy ember meghalt, további kettő pedig megsebesült.
Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka arról tájékoztatott, hogy az éjjel az orosz erők két H-59/69-es rakétával és 23 Sahid csapásmérő drónnal támadták Ukrajnát, és a légvédelemnek 17 drónt sikerült megsemmisítenie.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, szerdai összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mostanra meghaladta az 594 ezret. Az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek mellett 21 orosz harckocsit, 57 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 57 drónt.
Ukrajnának sikerült visszaszereznie az ellenőrzést a Harkivi terület orosz–ukrán határ menti részein – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek éjjeli videoüzenetében.
Az oroszok 10 kilométerig terjedő mélységben jutottak be a harkivi régióba a határ felől a hetekkel ezelőtt indult offenzíva eredményeként. Zelenszkij most azt mondta, hogy az ukrán erőknek sikerült visszafoglalnuk ezeket a területeket. Az államfő köszönetet mondott a műveletekben részt vevő katonáknak
Az ukrán elnök pénteken személyesen látogatott Harkivba, ahol egy nappal korábban orosz rakétatámadásban megsemmisült Ukrajna egyik legnagyobb nyomdája, és hét ember meghalt – írta a The Kyiv Independent.
Az ukrán hadsereg Harkiv megyében tartja az állásait, feltartóztatva az oroszok offenzíváját, de több fegyverre van szükség, és kezelni kell a szállítás késlekedése miatti problémákat – jelentette ki szombaton Rusztem Umerov védelmi miniszter a CNN amerikai tévécsatornának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Umerov elmondta: „A fegyverek későn érkeznek, és az oroszok ezt kihasználják. A szállítás hat hónapot késett. Ezért bővítették a frontot, hogy megakadályozzák, hogy ezeket a fegyvereket használjuk.” Mint hangsúlyozta, a fegyverszállítás késése ellenére az ukrán védelmi erők megtartják pozícióikat és visszaverik a támadásokat.
„A határ menti városokból is megpróbáljuk kitelepíteni a civil lakosságot, amit ők (az oroszok – a szerk.) ágyúznak. Ezért megtartjuk a pozícióinkat” – tette hozzá a védelmi miniszter. „Ukrajnának több légvédelmi felszerelésre, tüzérségre, páncélozott csapatszállítókra, páncélozott szállítójárművekre és lőszerre van szüksége. Az amerikai segélyek eljutnak a frontra, a probléma a fegyverek szállításának késésében rejlik” – mutatott rá Rusztem Umerov.
Sürgősen Avgyijivkába vezényelték át a 3. különálló rohamdandárt az ott védekező ukrán csapatok megerősítésére – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a dandár Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a 3. különálló rohamdandár egyes zászlóaljai rajtaütést hajtottak végre Avdigyivka ellenség által elfoglalt kerületében. „A mi szektorunkban az ellenséges erők körülbelül 7 dandárból állnak. Rendkívül kritikus a helyzet a városban a dandár bevonulásakor” – áll a közleményben.
„Harcosaink példátlan hősiességről tesznek tanúbizonyságot. Kénytelenek vagyunk 360 fokban harcolni az újabb és újabb dandárok ellen, amelyeket az ellenség vet be” – mondta el Andrij Bileckij, a 3. különálló rohamdandár parancsnoka.
A 3. rohamdandár a műveleivel súlyos veszteségeket okozott az orosz fegyveres erők két dandárjának Avgyijivkában. „Ugyanakkor az objektív helyzet Avgyijivkában továbbra is fenyegető és instabil. Az ellenség folytatja csapatai aktív bevetését, új erőket és eszközöket dob harcba a városban” – áll a 3. rohamdandár jelentésében.
Chongar bridge ❗ (connected the mainland Ukraine with Crimea) After yesterday's attack 💥🔥 it is reported that the occupiers are forced to look for new detours in order to supply the army of the Russian Federation with ammunition, equipment and supplies. Just in other words...… pic.twitter.com/y02h82VeW7
— Lew Anno Suport #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) July 30, 2023
Avgyijivkában az ukrán védelmi erők orosz különleges erőknek és deszantosoknak állnak ellen, az utóbbi napokban az ellenség több páncélozott járművet vetett be az offenzívába – jelentette ki hétfőn Dmitro Lihovij, a Tavrija hadműveleti csoport szóvivője az ukrán televízió non-stop háborús adásában, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Lihovij elmondta: „Látjuk az ellenség szándékait, látjuk, merre akar előrenyomulni, hogy átvágja az ellátás logisztikai artériáját, mindenekelőtt Avgyijivkában, és valamiféle taktikai bekerítést hozzon létre. Ellenintézkedések és összecsapások zajlanak, az arcvonal nem csak egy irányba mozog – tette hozzá.
A szóvivő azt is elmondta, hogy az elmúlt napokban az ellenség páncélozott járműveket kezdett bevetni a támadó hadműveletekbe: harckocsikat, páncélozott csapatszállító járműveket, néha egyet vagy kettőt, néha többet. Hozzátette, hogy korábban az oroszok a kisebb gyalogoscsoportok taktikáját alkalmazták. „Ott leginkább a jól kiképzett reguláris orosz hadsereg áll velünk szemben, hol különleges erők, hol ejtőernyősök és gyalogsági motorizált lövész zászlóaljak” – mutatott rá Dmitro Lihovij.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Avgyijivkában az ukrán védelmi erők orosz különleges erőknek és deszantosoknak állnak ellen, az utóbbi napokban az ellenség több páncélozott járművet vetett be az offenzívába – jelentette ki hétfőn Dmitro Lihovij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1707774420
[modified] => 1707765603
)
[title] => Avgyijivkát egy jól felkészült orosz hadsereg támadja, közte különleges erők
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=147323&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 147323
[uk] => 147330
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 147324
[image] => Array
(
[id] => 147324
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/agyijivka.png
[original_lng] => 455019
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/agyijivka-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/agyijivka-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/agyijivka.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/agyijivka.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/agyijivka.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/agyijivka.png
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/agyijivka.png
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1707759999:8
[_thumbnail_id] => 147324
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2289
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8d15d00400ee5dcdfca40fcbd974dc22] =>
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 02 November 2023.