Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6Njc5ODk7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 184539 [content] =>Svájc a teljes körű háború kezdete óta először deportált három ukrán állampolgárt, számolt be az NZZ.
Mint ismeretes, október 30-án, egy speciális járattal toloncoltak ki három ukránt Zürichből. Bűncselekményeket követtek el Svájcban, és 2022 februárja óta ez az első alkalom, hogy az ország bűncselekmény miatt hazájukba küldi vissza az ukránokat.
Az NZZ információi szerint a deportáló járat Lengyelországba tartott, majd a három ukránt szárazföldön szállítják Ukrajnába.
A svájci migrációs államtitkárság adatvédelmi indokkal miatt nem adott részletes tájékoztatást az ukránok által elkövetett bűncselekményekről.
A kiadvány ugyanakkor megjegyezte, hogy a kitoloncolás okai nem lehetnek kisebb jelentőségű bűncselekmények, deportálást súlyos bűncselekmény, például rablás, börtönbüntetés vagy testi sértés esetén szoktak alkalmazni.
[type] => post [excerpt] => Svájc a teljes körű háború kezdete óta először deportált három ukrán állampolgárt, számolt be az NZZ. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1730464440 [modified] => 1730450013 ) [title] => Svájc a teljes körű háború kezdete óta először deportált ukránokat [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=184539&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 184539 [uk] => 184516 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 184517 [image] => Array ( [id] => 184517 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/conferenza-di-pace-ucraina-e1724065679812.jpg [original_lng] => 58341 [original_w] => 1001 [original_h] => 535 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/conferenza-di-pace-ucraina-e1724065679812-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/conferenza-di-pace-ucraina-e1724065679812-300x160.jpg [width] => 300 [height] => 160 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/conferenza-di-pace-ucraina-e1724065679812-768x410.jpg [width] => 768 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/conferenza-di-pace-ucraina-e1724065679812.jpg [width] => 1001 [height] => 535 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/conferenza-di-pace-ucraina-e1724065679812.jpg [width] => 1001 [height] => 535 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/conferenza-di-pace-ucraina-e1724065679812.jpg [width] => 1001 [height] => 535 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/conferenza-di-pace-ucraina-e1724065679812.jpg [width] => 1001 [height] => 535 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1730442814:12 [_thumbnail_id] => 184517 [_edit_last] => 12 [views_count] => 740 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 67171 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Humanitárius segítségnyújtás menekülteknek [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 206653 [1] => 75944 [2] => 328 [3] => 40180 [4] => 67989 ) [tags_name] => Array ( [0] => bűncselekmények [1] => deportálás [2] => Svájc [3] => ukrán állampolgárok [4] => ukrán menekültek ) ) [1] => Array ( [id] => 184385 [content] =>Több mint tízezer ukrán állampolgár lépte át idén illegálisan Románia északi határát, ami nagyságrendileg háromszorosa a tavalyi év azonos időszakában feljegyzett adatnak – közölte szerdai sajtóértekezletén Florin Coman, a román határrendészet máramarosszigeti (Sighetu Marmatiei) regionális felügyelőségének vezetője.
Az Ukrajnával közös határszakasz 367 kilométeres északi részéért felelős máramarosszigeti határrendészet vezetője elmondta: a hatáskörükbe tartozó három megyében tavaly október végéig 3278 határsértőt fogtak el, idén pedig 10 700-at. Közülük 5869-en Máramaros, 3767-en Szucsáva, 1064-en pedig Szatmár megyében lépték át az ukrán–román határt.
A román határrendészet honlapján közölt beszámoló szerint a szerdai sajtóértekezleten elhangzott: a határsértők 97 százaléka 18 és 60 év közötti ukrán állampolgár, aki azt állítja, hogy a háború miatt menekült Romániába.
A háború kezdete óta az említett három megye területén 19 068 ukrán állampolgár érkezett illegálisan Romániába. Valamennyiüket beengedték és lehetővé tették, hogy vagy a román államtól kérjenek menedéket, vagy a 2022. március 4-i, a háború elől menekülők átmeneti védelméről szóló európai uniós határozat alapján folyamodjanak nemzetközi védelemért – részletezte a máramarosszigeti határrendészeti parancsnok.
„Sokan a Tisza hideg és örvénylő vizében, vagy a Máramarosi-havasok több, helyenként 1900 méteres magasságot meghaladó részén próbáltak átjutni a határon, megfelelő felszerelés nélkül. Az ukrajnai konfliktus kezdete óta 25 ukrán állampolgárt találtunk holtan: 15-öt a Tisza román partján, tizet a Máramarosi-havasokban” – közölte Florin Coman.
Hozzátette: a bajba jutott ukrán állampolgárok megmentését célzó beavatkozások többségében együttműködnek a Máramaros megyei Salvamont hegyimentő szolgálattal.
A határrendészek, a hegyimentők és a tűzoltók 150 közös mentőmisszióban vettek részt a Máramarosi-havasokban az ukrajnai háború kezdete óta, ezek során 200 ukrán állampolgárt sikerült megmenteniük. Idén 65 ilyen küldetésük volt, és 80 bajbajutott ukrán állampolgárt mentettek meg – mondta a román határrendészet máramarosszigeti regionális felügyelőségének vezetője.
[type] => post [excerpt] => Több mint tízezer ukrán állampolgár lépte át idén illegálisan Románia északi határát, ami nagyságrendileg háromszorosa a tavalyi év azonos időszakában feljegyzett adatnak. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1730391780 [modified] => 1730415000 ) [title] => Román határrendészet: megháromszorozódott az ukrán állampolgárok illegális határátlépéseinek száma [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=184385&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 184385 [uk] => 184748 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 184386 [image] => Array ( [id] => 184386 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/roman-rendor-ellenorzes-hatar.png [original_lng] => 732289 [original_w] => 991 [original_h] => 498 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/roman-rendor-ellenorzes-hatar-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/roman-rendor-ellenorzes-hatar-300x151.png [width] => 300 [height] => 151 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/roman-rendor-ellenorzes-hatar-768x386.png [width] => 768 [height] => 386 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/roman-rendor-ellenorzes-hatar.png [width] => 991 [height] => 498 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/roman-rendor-ellenorzes-hatar.png [width] => 991 [height] => 498 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/roman-rendor-ellenorzes-hatar.png [width] => 991 [height] => 498 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/roman-rendor-ellenorzes-hatar.png [width] => 991 [height] => 498 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1730547073:8 [_thumbnail_id] => 184386 [_edit_last] => 12 [views_count] => 582 [translation_required_done] => 1 [_oembed_116546a916af99c35f2ae3dd31165db5] => [_oembed_time_116546a916af99c35f2ae3dd31165db5] => 1730384582 [_oembed_d418992e54cea33e279b6442b8ea583c] =>[_oembed_time_d418992e54cea33e279b6442b8ea583c] => 1733247113 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 67169 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 45154 [1] => 8089 [2] => 718 [3] => 67989 ) [tags_name] => Array ( [0] => határsértés [1] => illegális határátlépés [2] => Románia [3] => ukrán menekültek ) ) [2] => Array ( [id] => 177226 [content] =>Russian drone found in NATO member Romania near Boboc millitary base in Buzau county pic.twitter.com/EJoX59hicp
— The Future (@republica_mld) November 26, 2024David Pressman amerikai nagykövet Esztergomban járt a Kocsról kitett ukrán menekülteknél, ahol fontos dolgokról is beszélt.
Orbán Viktor többször mondta, hogy az Egyesült Államok már holnap békét teremthetne Ukrajnában, ha akarna.
Pressman a 444 kérdésére ezzel kapcsoaltban azt mondta, lehetne holnap béke, ha Vlagyimir Putyin leállítaná a háborúját. Mert ez az orosz elnök háborúja. Pressman szerint fontos, hogy minden szövetségesük tisztában legyen azzal, hogy akár ma is véget érhet az ukrajnai háború. Ezt a döntést azonban csak Putyin hozhatja meg.
Pressman a békítésre az appeasement kifejezést használta, amivel az angol nyelvben az agresszív hatalmakkal szemben konfliktuskerülő diplomáciát írják le. Leggyakrabban a második világháború előtt a nácikkal egyezkedő brit kormányokra szokták használni ezt a kifejezést.
Pressmantól megkérdezték azt is, hogy veszélyeztetheti-e a NATO érdekeit a magyar‒orosz kapcsolat. Konkrét választ nem adott, viszont azt mondta, hogy Magyarország az Egyesült Államok szövetségese és a NATO tagja. Ezért fontos, hogy a két ország ugyanazt gondolja azokban a súlyos kérdésekben, amikkel szövetségként szembe kell nézniük. Ilyen Putyin ukrajnai inváziója is.
[type] => post [excerpt] => David Pressman amerikai nagykövet Esztergomban járt a Kocsról kitett ukrán menekülteknél, ahol fontos dolgokról is beszélt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1724868900 [modified] => 1724886855 ) [title] => David Pressman fontos dolgokról beszélt Esztergomban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=177226&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 177226 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 177227 [image] => Array ( [id] => 177227 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/david-pressman.jpg [original_lng] => 35705 [original_w] => 730 [original_h] => 487 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/david-pressman-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/david-pressman-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/david-pressman.jpg [width] => 730 [height] => 487 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/david-pressman.jpg [width] => 730 [height] => 487 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/david-pressman.jpg [width] => 730 [height] => 487 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/david-pressman.jpg [width] => 730 [height] => 487 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/david-pressman.jpg [width] => 730 [height] => 487 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1724876056:12 [_thumbnail_id] => 177227 [_edit_last] => 12 [views_count] => 472 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 590564 [1] => 65 [2] => 67989 ) [tags_name] => Array ( [0] => David Pressman [1] => Magyarország [2] => ukrán menekültek ) ) [3] => Array ( [id] => 175178 [content] =>Súlyosan sérült férfit találtak egy rostocki menekültszállón. Egy idő után a 46 éves ukrán állampolgár meghalt.
Az ukrán férfi a németországi rostocki menekültszálláson vesztette életét – írja a Spiegel.
Hétfőn 12 óra 15 perc körül egy súlyosan sérült férfit fedezett fel a biztonsági szolgálat munkatársa – közölte az ügyészség és a rendőrség.
„Későn érkezett a férfihoz a segítség: a kihívott mentőorvos csak a 46 éves férfi halálát tudta megállapítani. Gyilkosságra utaló jeleket találtak a testén” – áll a kiadványban.
Az ügyben nyomozás indult.
[type] => post [excerpt] => Súlyosan sérült férfit találtak egy rostocki menekültszállón. Egy idő után a 46 éves ukrán állampolgár meghalt. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1723631280 [modified] => 1723555222 ) [title] => Meghalt egy ukrán férfi egy németországi menekültszálláson [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=175178&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 175178 [uk] => 175119 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 175120 [image] => Array ( [id] => 175120 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1723489547-1409-large.webp [original_lng] => 14518 [original_w] => 600 [original_h] => 337 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1723489547-1409-large-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1723489547-1409-large-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1723489547-1409-large.webp [width] => 600 [height] => 337 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1723489547-1409-large.webp [width] => 600 [height] => 337 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1723489547-1409-large.webp [width] => 600 [height] => 337 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1723489547-1409-large.webp [width] => 600 [height] => 337 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/1723489547-1409-large.webp [width] => 600 [height] => 337 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1723544423:5 [_thumbnail_id] => 175120 [_edit_last] => 5 [views_count] => 768 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_52bc4222c81cb126a0adb698a71b5f1d] =>[_oembed_time_52bc4222c81cb126a0adb698a71b5f1d] => 1723622746 [_oembed_a09f6e65613c4f6fe1c3715271970f1a] =>Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
— JUNGE FREIHEIT (@Junge_Freiheit) August 9, 2024[_oembed_time_a09f6e65613c4f6fe1c3715271970f1a] => 1723809966 [_oembed_a40cc313f5d24141746c3f1eed0f88ea] =>Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1[_oembed_time_a40cc313f5d24141746c3f1eed0f88ea] => 1723809966 [_oembed_5d3a0ed5f62569f4fbcb5696087f8d82] =>"Wir haben das Jahr 2024 und wir wissen alles und es geht einfach weiter als hätten wir kein Problem.
— Letzte Generation (@AufstandLastGen) August 15, 2024
Ich hab zwei Kinder und denen muss ich erklären in ein paar Jahren, warum wir einfach weitergemacht haben obwohl wir alles wussten."https://t.co/kZd68Hc4Nx pic.twitter.com/cQPtKMZkYV[_oembed_time_5d3a0ed5f62569f4fbcb5696087f8d82] => 1724342284 [_oembed_cb2c0e0001a8a07215eb85aaed1100f9] =>Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
— NBC News (@NBCNews) August 15, 2024[_oembed_time_cb2c0e0001a8a07215eb85aaed1100f9] => 1725046035 [_oembed_bcb3a1eaa3583acf7cccff411e6b88be] =>Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024[_oembed_time_bcb3a1eaa3583acf7cccff411e6b88be] => 1725046035 [_oembed_080ee437dd13d2293d8db242f4fb2d35] => [_oembed_time_080ee437dd13d2293d8db242f4fb2d35] => 1729267338 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 546 [1] => 581 [2] => 712 [3] => 67989 ) [tags_name] => Array ( [0] => gyilkosság [1] => halálos áldozat [2] => Németország [3] => ukrán menekültek ) ) [4] => Array ( [id] => 175130 [content] =>Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
— Nancy Faeser (@NancyFaeser) August 24, 2024A Hotnews bukaresti hírportál a román határrendészet Máramaros megyei felügyelőségétől származó adatokat ismertetve közölte, hogy július közepéig csaknem 6300, a sorozás elől menekülő ukrán férfi lépte át illegálisan Románia északi határát, a román–ukrán határszakaszon észlelt határsértések száma pedig naponta 20 és 50 között ingadozik – írja az MTI.
A háború kezdete óta július 23-ig 14 652 ukrán férfi lépte át illegálisan Románia északi határát. Csak a román oldalon eddig 24 ukrán határsértő holttestét találták meg a hegyekben vagy a Tisza partján, ugyanakkor az ukrán sajtó szerint csak a Tiszába 29 szökevény fulladt bele.
A Hotnews szerint törvénytelen lenne, ha a román hatóságok, vagy bármely uniós tagállam hatóságai visszaadnák a menedékkérőket Ukrajnának. Az Európai Unió 2022-ben elfogadott határozata alapján valamennyi, háború elől menekülő ukrán állampolgár és teljes családja megkapja az átmeneti védelmet az uniótól, ha 2022. február 24. előtt Ukrajnában lakott. A legtöbben azonban nem maradnak Romániában, hanem továbbutaznak Nyugat-Európába.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A Hotnews bukaresti hírportál a román határrendészet Máramaros megyei felügyelőségétől származó adatokat ismertetve közölte, hogy július közepéig csaknem 6300, a sorozás elől menekülő ukrán férfi lépte át illegálisan Románia északi határát. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1723585140 [modified] => 1723534912 ) [title] => Több ezer ukrán férfi menekült Romániába a sorozás elől [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=175130&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 175130 [uk] => 175439 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 175131 [image] => Array ( [id] => 175131 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/tisza-hatar-hatarorok.jpg [original_lng] => 166690 [original_w] => 1024 [original_h] => 659 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/tisza-hatar-hatarorok-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/tisza-hatar-hatarorok-300x193.jpg [width] => 300 [height] => 193 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/tisza-hatar-hatarorok-768x494.jpg [width] => 768 [height] => 494 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/tisza-hatar-hatarorok.jpg [width] => 1024 [height] => 659 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/tisza-hatar-hatarorok.jpg [width] => 1024 [height] => 659 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/tisza-hatar-hatarorok.jpg [width] => 1024 [height] => 659 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/tisza-hatar-hatarorok.jpg [width] => 1024 [height] => 659 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1723712529:2 [_thumbnail_id] => 175131 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 941 [translation_required_done] => 1 [_oembed_a9f8d85bfc0a6b59272bf3cd23d34e41] =>[_oembed_time_a9f8d85bfc0a6b59272bf3cd23d34e41] => 1728007998 [_oembed_116546a916af99c35f2ae3dd31165db5] => [_oembed_time_116546a916af99c35f2ae3dd31165db5] => 1729332902 [_oembed_9811bdc15b6279fb442363c6f59b8053] => [_oembed_time_9811bdc15b6279fb442363c6f59b8053] => 1731774164 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 67169 [2] => 11 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Kiemelt téma [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 111642 [1] => 215061 [2] => 718 [3] => 67989 [4] => 138468 ) [tags_name] => Array ( [0] => hadköteles férfiak [1] => menekülés [2] => Románia [3] => ukrán menekültek [4] => zöldhatár ) ) [5] => Array ( [id] => 161200 [content] =>#BREAKING Bulls escape from rodeo in North Attleboro, Massachusetts, going on the loose and taking down a fence in the process. Seven bulls have been corralled with one bull loose.
— Fast News Network (@fastnewsnet) September 22, 2024
pic.twitter.com/7UiDkeR8AXLetartóztattak öt embert Spanyolországban ukrán menekültek szexuális kizsákmányolása miatt, a gyanúsítottak munkalehetőségek hamis ígéretével csalták áldozataikat az országba, ahol prostitúcióra kényszerítették őket – közölte pénteken az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).
Az Europol támogatásával végrehajtott rendőri műveletben a hatóságok egy spanyol, két orosz és egy ukrán állampolgárt állítottak elő, akiket emberkereskedelemben való részvétellel gyanúsítanak.
A testület közleménye szerint a 2020 óta aktív bűnözői csoport a közösségi médiaplatformokon keresztül toborozta áldozatait, tagjai egy munkaerő-közvetítő ügynökség alkalmazottaiként adták ki magukat, és törvényes munkát ígértek nekik a szórakoztató- és idegenforgalmi iparban. Az áldozatokat állampolgárságuk alapján vették célba, és turistavízummal vitték őket Spanyolországba, ahol ideiglenes védelemben részesültek. A fiatal nőket ezután arra kényszerítették, hogy egy éjszakai klubban dolgozzanak prostituáltként.
A bűnbanda a nők kizsákmányolása által hatalmas illegális bevételre tett szert.
A rendőrségi akció eredményeként a hatóságok több helyszínt is átkutattak, luxusautókat, készpénzt, elektronikus berendezéseket és hamis okmányokat foglaltak. Az emberkereskedők 14 áldozatát sikerült azonosítani és biztonságba helyezni – áll a közleményben.
[type] => post [excerpt] => Letartóztattak öt embert Spanyolországban ukrán menekültek szexuális kizsákmányolása miatt, a gyanúsítottak munkalehetőségek hamis ígéretével csalták áldozataikat az országba, ahol prostitúcióra kényszerítették őket. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1719047460 [modified] => 1719026856 ) [title] => Öt embert tartóztattak le Spanyolországban ukrán menekültek szexuális kizsákmányolása miatt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=161200&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 161200 [uk] => 161188 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 161201 [image] => Array ( [id] => 161201 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ukran-menekultek.png [original_lng] => 735372 [original_w] => 1044 [original_h] => 494 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ukran-menekultek-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ukran-menekultek-300x142.png [width] => 300 [height] => 142 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ukran-menekultek-768x363.png [width] => 768 [height] => 363 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ukran-menekultek-1024x485.png [width] => 1024 [height] => 485 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ukran-menekultek.png [width] => 1044 [height] => 494 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ukran-menekultek.png [width] => 1044 [height] => 494 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ukran-menekultek.png [width] => 1044 [height] => 494 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1719016056:12 [_thumbnail_id] => 161201 [_edit_last] => 12 [views_count] => 686 [_oembed_cdd811f4172639d074a9904bbb3ef31e] =>[_oembed_time_cdd811f4172639d074a9904bbb3ef31e] => 1720700446 [_oembed_337c19217c01d42596c67a7358ca396d] =>£2 Million Worth of Wine Spill
— Unlimited L's (@unlimited_ls) February 20, 2024
The CCTV images were recorded at the Cepa 21 winery in Castrillo de Duero, Valladolid, Spain, in the early hours of Sunday morning
The attack resulted in 60,000 liters of wine, equivalent to around 80,000 bottles and valued at over £2 million… pic.twitter.com/xDl5QZOgBQ[_oembed_time_337c19217c01d42596c67a7358ca396d] => 1726329011 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 17 [3] => 167 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Sürgős [3] => Tanú [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 828 [1] => 2303 [2] => 67989 ) [tags_name] => Array ( [0] => letartóztatás [1] => Spanyolország [2] => ukrán menekültek ) ) [6] => Array ( [id] => 157198 [content] =>At least 118 eagles, 107 hawks among thousands of birds trafficking ring killed, prosecutors say - CBS News https://t.co/3JxKMtv3Iq
— Nicole (@NicoleOutside) September 5, 2024Két holttestet találtak a román határrendészek a Máramarosi-havasokban, a Pop Ivan-csúcs közelében – közölte Iulia Stan, a máramarosszigeti területi határrendészet szóvivője.
A tájékoztatás szerint a holttesteket szerdán 12:15 körül találták meg járőröző határrendészek 1900 méteres magasságban, az ukrán-román határ romániai oldalán. Mivel feltételezhetően ukrán állampolgárokról van szó, a román rendőrök értesítették ukrajnai kollégáikat.
A helyszínre rendőrökből, határrendészekből és hegyimentőkből álló csapat indult, hogy lehozzák a holttesteket. Az ügyben a Máramaros megyei rendőrség indított kivizsgálást.
Az elmúlt időszakban is nagyon sok ukrán férfi próbál Romániába menekülni a hadkötelezettség alól. Többen a Tiszán, mások a hegyeken átkelve próbálnak átjutni a határon, hogy elkerüljék a frontszolgálatot. A szökevények közül többen életüket vesztették a tiltott határátlépés közben.
[type] => post [excerpt] => Két holttestet találtak a román határrendészek a Máramarosi-havasokban, a Pop Ivan-csúcs közelében – közölte Iulia Stan, a máramarosszigeti területi határrendészet szóvivője. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1715891160 [modified] => 1715870326 ) [title] => Két ukrán holttestére bukkanhattak a Máramarosi-havasokban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=157198&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 157198 [uk] => 157279 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 157199 [image] => Array ( [id] => 157199 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nn-maramarosi-hegyimentok.jpg [original_lng] => 415401 [original_w] => 1320 [original_h] => 990 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nn-maramarosi-hegyimentok-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nn-maramarosi-hegyimentok-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nn-maramarosi-hegyimentok-768x576.jpg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nn-maramarosi-hegyimentok-1024x768.jpg [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nn-maramarosi-hegyimentok.jpg [width] => 1320 [height] => 990 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nn-maramarosi-hegyimentok.jpg [width] => 1320 [height] => 990 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nn-maramarosi-hegyimentok.jpg [width] => 1320 [height] => 990 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1715938467:2 [_thumbnail_id] => 157199 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 1767 [_oembed_81842c167a3f1306b7e28049c4c1ebe4] =>[_oembed_time_81842c167a3f1306b7e28049c4c1ebe4] => 1715859528 [_oembed_b603ce8dc817a4152e2bf71fe7f42ef3] => [_oembed_time_b603ce8dc817a4152e2bf71fe7f42ef3] => 1715859529 [translation_required_done] => 1 [_oembed_14f6335c0c188ba3a5631f416e6e0631] =>Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
— Ciro Gómez Leyva (@CiroGomezL) May 4, 2024[_oembed_time_14f6335c0c188ba3a5631f416e6e0631] => 1719512640 [_oembed_b12c4a78cfd982759c56e5c8c4f3b981] => [_oembed_time_b12c4a78cfd982759c56e5c8c4f3b981] => 1719512641 [_oembed_a8436149b31ddd436cc27ce51ec602ba] => [_oembed_time_a8436149b31ddd436cc27ce51ec602ba] => 1720020365 [_oembed_2197abc1ef18aa8f03bd20d026542c72] =>Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
— Ciro Gómez Leyva (@CiroGomezL) May 4, 2024[_oembed_time_2197abc1ef18aa8f03bd20d026542c72] => 1721215844 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 17 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Sürgős [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 39374 [1] => 453264 [2] => 453263 [3] => 67989 ) [tags_name] => Array ( [0] => holttestek [1] => máramarosszigeti területi határrendészet [2] => Pop Ivan-csúcs [3] => ukrán menekültek ) ) [7] => Array ( [id] => 156457 [content] =>Hallan siete cadáveres en distintos puntos del puerto de #Acapulco.#ViolenciaEnMéxico. #NoOigo.
— 𝐌𝐚𝐫𝐜𝐨 𝐕𝐨𝐥𝐩𝐢 (@volbar55) July 8, 2024
Vía: @eleconomista.
Por: AFP.
↘️https://t.co/gkvfs83BeD pic.twitter.com/OlWmOhkFmbMegközelítőleg 11 ezerre tehető azoknak az ukrán állampolgároknak a száma, akik az ukrajnai háború miatt illegálisan lépték át Románia északi határát – közölte csütörtöki sajtóértekezletén Florin Coman, a román határrendészet máramarosszigeti (Sighetu Marmatiei) regionális felügyelőségének vezetője.
Az Agerpres hírügynökség által idézett regionális parancsnok szerint az idei év első négy hónapjában több mint 1200 határsértést regisztráltak, amelyek során 2373 ukrán állampolgár érkezett illegálisan Romániába: 1028 Máramaros, 1066 Szucsáva és 279 Szatmár megye területén, túlnyomó többségük pedig ideiglenes védelmet kért Romániától.
Kiemelte: 2023-ban enyhén csökkent a zöldhatáron észlelt ukrán állampolgárok száma a háború első évéhez képest, de idén ismét megnőtt a határsértések száma.
Az Ukrajnával közös határszakasz 367 kilométeres északi részéért felelős máramarosszigeti határrendészet vezetője elmondta: a hatáskörébe tartozó három megyében a tavalyi év azonos időszakához képest az első négy hónapban megduplázódott (1062-ről 2373-ra emelkedett) a határsértők száma.
Elmondása szerint az ország északi részén illegálisan Romániába átlépő ukrán állampolgárok közül sokan életveszélybe kerültek, eddig 19 ukrán holttestét fedezték fel román területen.
„Sokan a Tisza hideg és örvénylő vizében, vagy a Máramarosi-havasok több, helyenként 1900 méteres magasságot meghaladó részén próbáltak átjutni a határon, megfelelő felszerelés nélkül. Az ukrajnai konfliktus kezdete óta 19 ukrán állampolgárt találtunk holtan: 11-et a Tisza román partján, 8-at a Máramarosi-havasokban” – közölte Florin Coman.
Hozzátette: a bajba jutott ukrán állampolgárok megmentését célzó beavatkozások többségében együttműködnek a Máramaros megyei Salvamont hegyimentő szolgálattal.
A határrendészek, a hegyimentők és a tűzoltók 72 közös mentőmisszióban vettek részt a Máramarosi-havasokban az ukrajnai háború kezdete óta, amelyek során 108 ukrán állampolgárt sikerült megmenteniük. Idén mér 20 ilyen küldetésük volt, és 36 ukrán állampolgárt mentettek meg – mondta a román határrendészet máramarosszigeti regionális felügyelőségének vezetője.
[type] => post [excerpt] => Megközelítőleg 11 ezerre tehető azoknak az ukrán állampolgároknak a száma, akik az ukrajnai háború miatt illegálisan lépték át Románia északi határát – közölte csütörtöki sajtóértekezletén Florin Coman. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1715287680 [modified] => 1715275961 ) [title] => Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=156457&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 156457 [uk] => 156507 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 156458 [image] => Array ( [id] => 156458 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/roman-hatar-453008.jpg [original_lng] => 139333 [original_w] => 730 [original_h] => 411 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/roman-hatar-453008-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/roman-hatar-453008-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/roman-hatar-453008.jpg [width] => 730 [height] => 411 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/roman-hatar-453008.jpg [width] => 730 [height] => 411 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/roman-hatar-453008.jpg [width] => 730 [height] => 411 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/roman-hatar-453008.jpg [width] => 730 [height] => 411 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/roman-hatar-453008.jpg [width] => 730 [height] => 411 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1715330748:3 [_thumbnail_id] => 156458 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1662 [translation_required_done] => 1 [_oembed_548fa1a92f427f10b4d333af4833e397] =>[_oembed_time_548fa1a92f427f10b4d333af4833e397] => 1715276883 [_oembed_830131f8f5ca31b0e715280e9e869edc] => [_oembed_time_830131f8f5ca31b0e715280e9e869edc] => 1715276883 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 3126 [1] => 41 [2] => 67169 [3] => 11 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 718 [1] => 582 [2] => 67989 [3] => 443854 [4] => 138468 ) [tags_name] => Array ( [0] => Románia [1] => statisztika [2] => ukrán menekültek [3] => urkán hadköteles férfiak [4] => zöldhatár ) ) [8] => Array ( [id] => 154120 [content] =>A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s
— John Constable (@JohnConstableRA) March 17, 2020
All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyVNégy órás keresés után megtalálták a román hegyimentők a Máramarosi-havasokban bajba jutott három ukrán menekült egyikét – közölte csütörtökön Dan Benga, a Máramaros megyei Salvamont vezetője.
A segélyhívás alapján egy 27, egy 45 és egy 46 éves ukrán állampolgár szorul segítségre, akik a Máramarosi-havasokon keresztül érkeztek az ukrán–román határt átlépve. A segélyhívás a 27 éves személytől érkezett, őt találták meg a hegyimentők az 1795 méteres magasságban levő Serbán csúcs közelében egy esztenán, ahol sikerült menedékbe húzódnia és tüzet raknia, számol be az Agerpres hírügynökség.
A hegyimentő arról is tájékoztatott, hogy mindhárom ukrán a terephez nem illő felszerelésben, sportcipőben vágott neki az útnak, miközben a Máramarosi-havasokban még téli időjárás és hó van.
A két idősebb menekült hipotermiás állapotban van az ukrán–román határ közelében, képtelen folytatni útját, a mentőcsapat segítségét várja – tájékoztatott Benga.
A hegyimentő azt is elmondta, az időjárási viszonyok miatt nem indíthatnak helikoptert a térségbe, a csapat szárazföldi úton próbál eljutni a két bajbajutott ukránhoz – írja a Maszol.ro.
[type] => post [excerpt] => Négy órás keresés után megtalálták a román hegyimentők a Máramarosi-havasokban bajba jutott három ukrán menekült egyikét – közölte csütörtökön Dan Benga, a Máramaros megyei Salvamont vezetője. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1713450120 [modified] => 1713444363 ) [title] => Megtalálták a Máramarosi-havasokból segítséget kérő ukránok egyikét [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=154120&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 154120 [uk] => 154243 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 154121 [image] => Array ( [id] => 154121 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/nn-maramarosi-hegyimentok.jpg [original_lng] => 415401 [original_w] => 1320 [original_h] => 990 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/nn-maramarosi-hegyimentok-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/nn-maramarosi-hegyimentok-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/nn-maramarosi-hegyimentok-768x576.jpg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/nn-maramarosi-hegyimentok-1024x768.jpg [width] => 1024 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/nn-maramarosi-hegyimentok.jpg [width] => 1320 [height] => 990 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/nn-maramarosi-hegyimentok.jpg [width] => 1320 [height] => 990 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/nn-maramarosi-hegyimentok.jpg [width] => 1320 [height] => 990 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1713522359:3 [_thumbnail_id] => 154121 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 1133 [translation_required_done] => 1 [_oembed_b603ce8dc817a4152e2bf71fe7f42ef3] => [_oembed_time_b603ce8dc817a4152e2bf71fe7f42ef3] => 1715236107 [_oembed_b12c4a78cfd982759c56e5c8c4f3b981] => [_oembed_time_b12c4a78cfd982759c56e5c8c4f3b981] => 1719517107 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 3126 [2] => 41 [3] => 23 [4] => 25 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Fotók [4] => Videók [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 79476 [1] => 409268 [2] => 409270 [3] => 189032 [4] => 67989 ) [tags_name] => Array ( [0] => katonaköteles férfiak [1] => Máramarosi-havasok [2] => román hegyimentők [3] => segélyhívás [4] => ukrán menekültek ) ) [9] => Array ( [id] => 151095 [content] =>Kanyarójárványt regisztráltak a moldovai Kisinyovban található ukrán menekültek befogadó központjában. A fertőzöttek között gyerekek is vannak.
A hírt a NewsMaker közölte a helyi egészségügyi és szociális segítségnyújtó osztályra hivatkozva.
„Minden fertőzött ukrán állampolgár. A gyerekeket kórházba szállították, állapotuk stabil” – mondta a hivatal képviselője.
Hozzátette: azt a központot, ahol a vírus kitörését regisztrálták, 21 napos karanténra zárták be.
„Intézkedéseket tettünk a betegség terjedésének megfékezésére, 21 napos karantént vezettünk be az utolsó kanyarós esettől számítva. Ha az elkövetkező napokban újabb fertőzéses eseteket fedezünk fel, a karantént meg kell hosszabbítani” – tette hozzá.
[type] => post [excerpt] => Kanyarójárványt regisztráltak a moldovai Kisinyovban található ukrán menekültek befogadó központjában. A fertőzöttek között gyerekek is vannak. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1710866700 [modified] => 1710852250 ) [title] => Kanyarójárványt regisztráltak az ukrán menekültek elszállásolására szolgáló központban Kisinyovban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=151095&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 151095 [uk] => 151064 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 151065 [image] => Array ( [id] => 151065 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196572-1-large.jpg [original_lng] => 73884 [original_w] => 1020 [original_h] => 574 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196572-1-large-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196572-1-large-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196572-1-large-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196572-1-large.jpg [width] => 1020 [height] => 574 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196572-1-large.jpg [width] => 1020 [height] => 574 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196572-1-large.jpg [width] => 1020 [height] => 574 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/196572-1-large.jpg [width] => 1020 [height] => 574 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1710845051:5 [_thumbnail_id] => 151065 [_edit_last] => 5 [views_count] => 862 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7a719201a1ef5ce4757e167a99242a6b] =>[_oembed_time_7a719201a1ef5ce4757e167a99242a6b] => 1717519415 [_oembed_6a969d92eff2311c55ae460f49070064] =>Man, 62, buried alive for FOUR DAYS is dug out and rescued by police after they heard his muffl… https://t.co/dPZBW92Gla @MailOnline
— Natalia Elegante (@NataliaElegante) May 16, 2024[_oembed_time_6a969d92eff2311c55ae460f49070064] => 1719517108 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 67169 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 129138 [1] => 31410 [2] => 2433 [3] => 67989 ) [tags_name] => Array ( [0] => kanyaró [1] => menekültközpont [2] => Moldova [3] => ukrán menekültek ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => podiji ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 67989 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => podiji ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 67989 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => [_domains] => [status] => 1 [from_cache] => 1 )Man, 62, buried alive for FOUR DAYS is dug out and rescued by police after they heard his muffl… https://t.co/dPZBW92Gla @MailOnline
— Natalia Elegante (@NataliaElegante) May 16, 2024