Megnövekedett az oroszokat célzó gyűlölet bűncselekmények száma az Egyesült Királyságban, beleértve az erőszakos támadásokat és a vandalizmust. Ez azután derült ki, hogy a brit Sky News hírcsatorna közérdekű adatigényléssel fordult a Brit Közlekedési Rendőrséghez, valamint 45 területi rendőrséghez.
Utóbbiak közül mindössze 14 szolgáltatott adatokat az oroszok ellen elkövetett bűncselekményekről, a maradék vagy nem válaszolt vagy arra hivatkozott, hogy túl bonyolult lenne az adatszolgáltatás. Néhány rendőrség pedig azt mondta, hogy sokszor nem rögzítik az áldozatok hovatartozását.
A Sky szerint Nagy-Britannia szerte tucatjával számolják az oroszellenes bűncselekményeket. Amelyek között leggyakrabban fizikai támadás, valamint vandalizmus van. A hírportál által említett bűncselekmények elkövetői általában olyan mondatok kíséretében támadtak áldozataikra, mint: „Gyűlöllek titeket, oroszokat – embereket öltök!”, vagy „Minden orosz gyilkos!”
A Victim Support áldozatsegítő szervezet az ukrajnai háború első heteiben az oroszellenes gyűlölet-bűncselekmények számának megugrását tapasztalta, beleértve az iskolai zaklatásokat is. A szervezet találkozott olyan esetekkel is, amelyekben más országokból származó áldozatok voltak a célpontok, akiket tévesen orosznak hittek.
Mark Walters, a Sussexi Egyetem büntetőjogi és kriminológiai professzora szerint „bizonyos események” a gyűlölet-bűncselekmények gyakoriságának növekedéséhez vezetnek. Például a világjárvány miatt megugrott a kínaiak és ázsiaiak ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények száma – mondta a Sky Newsnak.
Walters professzor arra figyelmeztetett, hogy a gyűlölet-bűncselekményekről nem számolnak be kellőképpen: „Bár szerintem a számok egyértelműen azt fogják mutatni, hogy volt egy kiugrás, nincs kétségem afelől, hogy ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa lesz” – fogalmazott a professzor.
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
Az emberek közül néhányan nagyon megijedtek, miután felébredtek a késő éjszakai földrengésre az Egyesült Királyságban. A falak és a házak is remegni kezdtek Dél-Walesben éjfél előtt nem sokkal. Az Európai-Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint a 23:59:39-kor bekövetkezett rengés 3,8-as erősségű volt, és két kilométeres mélységben gyökerezett.
A Google androidos földrengésjelző rendszere szerint a rengés 4,2-es erősségű volt. A British Geological Survey, az Egyesült Királyság fő földrengési adatszolgáltatója egyelőre nem adott ki semmilyen információt.
A rengés epicentrumát Rhonddától 12 kilométerre, északra határozta meg.
A Sky News több embert is megkérdezett a földrengéssel kapcsolatban. Volt, aki úgy érezte, az egész ház megremegett körülbelül öt másodpercig, mások szerint olyan érzés volt, mintha egy autó hajtott volna bele az ingatlanjukba.
„Ebbw Vale-ben határozottan sokkal rosszabbnak éreztem, mint egy enyhe rázkódást. Azt hittük, hogy valaki belerohant a kocsikba a felhajtónkon. Ijesztő! Az egész birtokot kihoztuk, és azon tűnődtünk, hogy mi történt! Az egész ház mélyen megrázkódott” – írta a közösségi oldalán egy walesi lakos.
A 6.8 magnitude earthquake around Ecuador’s second-largest city kills at least one person, damaging homes and buildings, and sending panicked residents into the streets. https://t.co/2wkPX8vsa8
? Vidéo impressionnante du #seisme qui a secoué l'ouest de la France ce vendredi en fin de journée. L'épicentre était situé entre Niort et La Rochelle.
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI
#UPDATE At least five people were killed and an estimated 1,000 homes destroyed when a magnitude 6.9 earthquake rocked flood-stricken northern Papua New Guinea, officials say.
"So far, around 1,000 homes have been lost," East Sepik Governor Allan Bird said, adding that emergency… pic.twitter.com/bCBzWB63Cr
TAIPEI, Taiwan— A 7.4-magnitude earthquake, followed by several strong aftershocks, struck off the east coast of Taiwan on Wednesday morning, killing four people and injuring at least 57, according to Taiwan’s fire department. It also damaged buildings and caused landslides. The… pic.twitter.com/SkyENX7pZr
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
At least 126 people killed after strong earthquake hits China’s Tibet as rescue efforts are under way, with tremors felt as far away as Nepal, India and Bhutan.
Just experienced a 7.7 strength #earthquake in #Bangkok for close to 3 minutes. Its epicenter was Mandalay, Myanmar, over 1200 kms from here.
Despite the distance it swayed buildings; caused cracks, forced evacuations and rooftop pools cascaded much water to down below. Scary! pic.twitter.com/iIeV7WQWN6
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
Tizenöt embert, köztük egy 13 éves gyermeket is letartóztattak, miután egy menedékkérőknek ideiglenes otthont adó szálloda előtti tüntetés erőszakba torkollott a Liverpool melletti Knowsleyben – közölte szombaton a brit rendőrség.
A péntek este lezajlott, kezdetben békés tüntetést és ellentüntetést követően az elkövetők többek között meggyújtott tűzijátékokat dobáltak a rendőrökre, és egy rendőrautót felgyújtottak. A rendőrségi közlemény szerint egy rendőr és két további személy könnyebb sérüléseket szenvedett, 15 embert – 13 férfit és két nőt – letartóztattak.
A tüntetések a knowsley-i Suites Hotel előtt zajlottak, ahol tavaly január óta adnak szállást a menedékkérőknek a brit kormánnyal kötött szerződés alapján.
A pénteki erőszakos incidens előtt a közösségi médiában pletykák és álhírek terjedtek el, miután február 6-án Knowsleyban egy férfi illetlen módon közeledett egy tinédzser lányhoz – mondta el Serena Kennedy, a merseyside-i rendőrség főkapitánya hozzátéve, hogy a péntek esti rendbontók ezt akarták ürügyként felhasználni az erőszakos fellépésre.
Kennedy hangsúlyozta, hogy a tinédzsert érintő incidens ügyében vizsgálat indult.
A rendőrség közleménye szerint a Suites Hotel körül fokozott rendőri felügyeletet biztosítanak a következő napokban.
A brit kormány az ország különböző részein szállodákban szállásolja el ideiglenesen a La Manche-csatornán át az országba érkező menedékkérőket, amíg feldolgozza a kérelmüket.
Rishi Sunak brit kormányfő korábban elmondta, hogy az illegális migráció visszaszorítását kormánya egyik prioritásának tartja, és új jogszabályok bevezetését tervezi a probléma kezelésére.
מה שאתם רואים פה היום זו הפגנה בעד המדינה. אנשים שאוהבים את המדינה באו כדי להגן על הדמוקרטיה שלה, על בתי המשפט שלה, על הרעיון של חיים משותפים וטוב משותף. יש פה אוהבי ישראל שבאו להפגין למען מדינה יהודית דמוקרטית לפי ערכי מגילת העצמאות. אנחנו לא נוותר עד שננצח.
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
Braća u Gruziji se trenutno bore za slobodu svoje zemlje od pro-ruske vlasti koja nameće diktatorske zakone! Rusija nema šanse za još jedno ratište jer je sve svoje snage koncentrisala na Ukrajinu. Ovo je pravi geopolitički trenutak da Gruzija izađe iz ralja Rusije. #EU#Georgiapic.twitter.com/k8jKskRYee
Hagel von Pflastersteinen gegen die Polizei in #Connewitz. Antifaschisten nehmen bewusst schwere Verletzungen und Tod von Polizisten in Kauf. Und der CDU-Innenminister Schuster dachte die Aufhebung des Haftbefehls gegen #LinaE würde die Antifa beruhigen.?#le0206#Leipzigpic.twitter.com/DfRGUVOUFZ
— Dokumentation Linksextremismus (@DokumentationL) June 2, 2023
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Stuart MacDonald brit képviselő azt mondta, hogy feltörték e-mailjeit, és attól tart, hogy nyilvánosságra hozzák őket. A hírt a BBC közölte – írja a Jevropejszka pravda.
Mcdonald, a Skót Nemzeti Párt tagja elmondta, hogy a feltörés januárban történt, s feltehetően orosz kémszolgálatok megbízásából tették.
Január 13-án McDonald az utcán sétált, amikor értesítést kapott a telefonján. A helyettes privát e-mail fiókjára új üzenet érkezett a központ egyik alkalmazottjától. Semmi gyanús nem volt benne, és valódi e-mailről érkezett. Az üzenetben az állt, hogy Ukrajnára vonatkozó
katonai információkat tartalmazó, jelszóval védett dokumentumot csatoltak hozzá.
REPORT: Chinese hackers accessed the email account of US ambassador to China, Nicholas Burns, in an attack that is believed to have compromised thousands of individual US government emails. -WSJhttps://t.co/DEBJZL12Eq
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Egyszerre szüntetik be a munkát a négy évtizedes csúcsinflációval lépést tartó béremelést követelő angliai ápolók és mentősök a jövő hét elején.
Minden eddiginél nagyobb sztrájkra készülnek hétfőn a brit egészségügyi dolgozók, a tervek szerint több tízezer ápoló és mentős függesztheti fel a munkát a kormánnyal zajló egyre kiélezettebb bérvita miatt, ez pedig további zavarokat okozhat a már amúgy is feszült egészségügyi rendszerben.
Az ápolók és a mentőszolgálat dolgozói tavaly év vége óta külön-külön sztrájkolnak, de a hétfőre tervezett, nagyrészt Angliában zajló munkabeszüntetés a legjelentősebb ilyen jellegű kezdeményezés lesz a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) 75 éves történetében – írja a Reuters.
Az egészségügyi dolgozók olyan béremelést követelnek, amely tükrözi a négy évtizedes csúcsra ugró szigetországi inflációt, a kormány szerint ez azonban megfizethetetlen, és további áremelkedéssel járna, ami tovább növelné a kamatokat és ezen keresztül a jelzáloghitelek törlesztőrészleteit is.
Tavaly nyár óta már összesen félmillió, leginkább a közszférában dolgozó vett részt sztrájkokban, hogy nyomást gyakoroljon Rishi Sunak miniszterelnökre a vitás kérdések megoldása érdekében.
Grant Shapps kereskedelemért, energiáért és iparért felelős miniszter újságírói kérdésre aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a munkabeszüntetés akár életeket veszélyeztethet, mivel a háttérszolgálatok, például a hadsereg és a sztrájkoló munkavállalók nem működnek együtt.
A mentődolgozók képviselete visszautasította Shapps állítását.
Sharon Graham, az Unite szakszervezet vezetője vasárnap a BBC-nek azt mondta, hogy szeretné, ha Sunak tárgyalóasztalhoz ülne, és azzal vádolta meg a kabinetet hogy hazudik a mentődolgozókról.
„Ez a kormány életeket tesz kockára” – mondta.
A legtöbb brit körében köztiszteletnek örvendő NHS már most is rendkívüli nyomás alatt áll, betegek milliói várnak várólistán műtétekre, és havonta ezrek nem kapnak gyors sürgősségi ellátást.
A legnagyobb ápolói szakszervezet, a Royal College of Nursing (RCN) szerint az alacsony fizetések hatására az elmúlt évtizedben több tízezer – csak az elmúlt évben 25 000 – ápoló hagyta el a szakmát, és a súlyos munkaerőhiány kihat a betegellátásra.
Az RCN eredetileg az inflációt öt százalékkal meghaladó béremelést követelt, amiből azóta engedett az érdekképviselet, ám a két félnek a hetek óta tartó tárgyalások ellenére sem sikerült dűlőre jutnia.
Eközben a GMB és az Unite szakszervezetek által képviselt több ezer mentődolgozó is sztrájkba lép hétfőn a saját bérvitájukban. Mindkét szakszervezet több napos munkabeszüntetést jelentett be.
The Board of Directors of the @WGAwest and the Council of the @WGAeast, acting upon the authority granted to them by their memberships, have voted unanimously to call a strike, effective 12:01 AM, Tuesday, May 2.
— Writers Guild of America West (@WGAWest) May 2, 2023
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
2022 februárjában folytatott hosszú telefonbeszélgetést az orosz elnökkel az Egyesült Királyság akkori miniszterelnöke, Boris Johnson.
Johnson szerint ő figyelmeztette az orosz elnököt arra, hogy a háború kirobbantása totális katasztrófa lenne, ezt követően fogalmazott fenyegetően Vlagyimir Putyin – írja a BBC.
A beszélgetés részleteit egy BBC-dokumentumfilm bontja majd ki: a Putin vs the West, azaz Putyin a Nyugat ellen című filmet helyi idő szerint január 30-án este 9-kor sugározza majd a BBC2.
Putyin csak játszott Johnsonnal Boris Johnson visszaemlékezése szerint figyelmeztette az orosz elnököt arra, ha megtámadják Ukrajnát, az szankciókhoz vezet országával szemben, illetve a NATO-erők nagyobb létszámban jelennek majd meg a határokon. Azzal az érvvel is megpróbálta lebeszélni Putyint a háború elindításáról, hogy
Ukrajna a belátható jövőben nem fog csatlakozni a NATO-hoz.
„A beszélgetés egy pontján fenyegetni kezdett, és azt mondta: ‘Borisz, nem akarlak bántani, de rakétával csak egy percbe telne”, vagy valami hasonló. Azt gondoltam, hát ez nagyszerű, bár nagyon nyugodt volt a hangneme. Érződött a beszélgetésből, hogy csak játszadozott azzal a szándékommal, hogy tárgyalásra bírjam” – emlékszik vissza Johnson.
A britek tudták, hogy háború jön
A BBC megjegyzi, bár nem tudni, mennyiben volt ez üres fenyegetés, Johnsonnak megvolt minden oka, hogy komolyan vegye azt, hiszen az elmúlt években több alkalommal történt orosz támadás brit földön – például 2018-ban Salisburyben.
A beszélgetés után 9 nappal, február 11-én Ben Wallace külügyminiszter Moszkvába utazott, hogy orosz kollégájával, Szergej Sojguval tárgyaljon. Úgy tért haza, hogy megnyugtatták: az oroszok nem támadják meg Ukrajnát, de most azt állítja, mindenki tudta, hogy ez hazugság.
Leírása szerint erőfitogtatás vagy bullying lehetett Sojgu célja.
„Hazudott, én tudtam, hogy hazudik, és ő is tudta, hogy tudom, de ezzel együtt is hazudott. Az üzenet az volt: hatalmam van” – idézi fel Wallace. Emlékei szerint ez a nyugodt, de direkt hazugság megerősítette abban a hitben, hogy az oroszok támadni fognak. Távozásakor Valerij Geraszimov vezérkari főnök azt mondta neki visszaemlékezése szerint, hogy többé nem fogják őket megalázni.
Zelenszkij nyugodtan hívta fel őt Két hét sem kellett, és az orosz tankok megtámadták Ukrajnát. Boris Johnson még azon az éjjelen hívást kapott Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől.
„Zelenszkij nagyon-nagyon nyugodt volt, de elmondta, hogy mindenhonnan támadnak az oroszok” -emlékszik vissza Johnson. Ő ekkor felajánlotta, hogy kimenekíti Zelenszkijt egy biztonságos helyre, amit az elnök elutasított.
„Nem fogadta el az ajánlatom: heroikusan maradt ott, ahol volt” – emlékezett vissza.
Russian troops hit Mykolaiv overnight with four Kalibr missiles, damaging two houses, an apartment building, and a historical building, the military said.
Russian strike on Kramatorsk today. Russians attacked with S-300, there are wounded among civilians, including one child, according to sources @pravda_engpic.twitter.com/YKkC1R7u7F
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
A terrible terrorist attack was committed by the Russians right on Christmas.
In Kryvyi Rig, the Russian army attacked a multi-story building with a ballistic missile. Part of the building was destroyed. There are people under the rubble. One person has already been killed.… pic.twitter.com/CASl1Kic70
🚨 🇷🇺 Russie : L'une des limousines de Vladimir Poutine a explosé et pris feu à Moscou
Une limousine Aurus, appartenant au « parc automobile officiel » de Poutine, a explosé dans une violente explosion dans une rue située juste au nord du quartier général des services secrets du… pic.twitter.com/OSmyKYYjuz
⚡️ Russia attacked Zaporizhzhia with cruise missiles, damaging critical infrastructure, a school, and residential buildings, according to the regional administration.
❗️Video of firefighters battling a burning high-rise in Zaporizhzhia
In Kyiv, a 7-hour air-raid alert and massive drone & missile attack caused damage across the city. Key consequences by district: ▪️Darnytskyi – drone debris hit cars and a roadway. ▪️Sviatoshynskyi – debris… pic.twitter.com/6E8QnnxfQJ
Sztrájkba léptek a brit vasutasok, szombatig tartó akcióba lendültek a szakszervezetek vezetésével a dolgozók – írta meg a BBC.
A vasúti munkavállalók az emelkedő megélhetési költségek mellett rohamosan elértéktelenedő fizetésük stagnálása, az elbocsátások és a szerződési feltételek változásai ellen lépnek fel ily módon.
A sztrájkok a mai naptól egészen szombatig megállás nélkül tartani fognak egész Nagy-Britanniában, alaposan megnehezítve ezzel a közlekedők mindennapjait.
A munkabeszüntetésben 15 vasúti társaság munkavállalói vesznek részt. Skócia és Wales területén jó eséllyel a teljes vasúti közlekedés leáll ezeken a napokon, míg Angliában a vonalak felét érinti a tiltakozás.
A dolgozók fizetésemelést követelnek, a cégek ellenben költségeik csökkentését szeretnék elérni a lehető leggyorsabban. A járványhelyzet kezdete óta ugyanis jócskán megcsappant a vállalatok forgalma, lyukakat hagyva a költségvetésükben. A kettőt együttesen fejlesztésekkel lehetne elérni, amelyek terén egyelőre nincs megállapodás a felek között.
A Network Rail 1900 munkavállalójától tervez megszabadulni, ez képezi a tiltakozások egyik sarokkövét.
A cégek 5, illetve a későbbiekben további 4 százalékos fizetésemelést kínáltak fel a dolgozók számára, ám ők visszautasították az ajánlatot, elégtelennek bélyegezve azt.
A vasúti sztrájkok mostanság nem számítanak ritkaságnak: nemrég az osztrák dolgozók szereztek így érvényt követeléseiknek.
The Board of Directors of the @WGAwest and the Council of the @WGAeast, acting upon the authority granted to them by their memberships, have voted unanimously to call a strike, effective 12:01 AM, Tuesday, May 2.
— Writers Guild of America West (@WGAWest) May 2, 2023
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Rishi Sunak brit miniszterelnök drákói szigort ígér a migrációs hullám megfékezésére, a Ruandába történő kitoloncolási tervet egyelőre jegelik.
Az előre becsültnél negyedével kevesebb migráns érkezett tavaly az Egyesült Királyságba a La Manche csatornán át, a 45 756 ember közül az utolsó kilencven két csónakkal karácsonykor ért partot, ők Franciaországból érkeztek – írja a Bloomberg. Legalábbis az ismert adatok szerint, amelyeket a kormány vasárnap osztott meg a közvéleménnyel. A védelmi tárca szerint azonban ez a szám véglegesnek tekinthető, szerintük a karácsonyt követő hét viharos időjárását látva aligha kockáztatta meg bárki is az átkelést.
A migrációs hullám folyamatosan erősödik, a La Manche csatornán 2018-ban még csak 764-en próbálkoztak, számuk 2019-ben 1900-ra, 2020-ban 8404-re, tavalyelőtt pedig 28 526-ra nőtt. Elhelyezésük, esetleges integrációjuk hatalmas terhet jelent a külföldiekből már nem kérő angoloknak.
Az áprilistól induló költségvetési évre 3,5 milliárd fontos előirányzat szerepel a migránsválság kezelésére, ebből a legnagyobb tétel, 2,3 milliárd font az illegálisan érkezettek elszállásolására megy el. Az egyre feszültebb és a társadalmat egyre jobban megosztó bevándorlási helyzet enyhítésére, netán megoldására a 2022-es év három brit miniszterelnöke és három belügyminisztere is képtelen volt, bár ötletekben nem szenvedtek hiányt.
Liz Truss kérészéletű kormányát és az őt követő Rishi Sunak vezette jelenleg regnáló kabinetet egyaránt kiszolgáló, brit felmenőkkel egyébként nem rendelkező
Suella Braverman belügyminiszter október 25-ei beiktatásán arról beszélt, hogy nagy álma a migránsok Ruandába történő kitoloncolása, aminek egyébként a királyság Legfelsőbb Bíróságának bírái nem látták jogi akadályát, míg ellene az egyház is tiltakozott. A terv megvalósítása azonban nem megy olyan egyszerűen. Bő egy évvel ezelőtt a Világgazdaság beszámolt arról, hogy egy titkos program keretében a migránsokat rögvest Albániába küldenék, s ott bírálnák el, mi legyen velük a továbbiakban. Hogy a tervből mi lett, mi nem, azt nem tudni, mindenesetre már kezdetek óta feltűnő hallgatás vette körül az amúgy diszkrét mederben folytatott kormányközi tárgyalásokat.
Rishi Sunak miniszterelnök mindenesetre drákói szigort és azonnali kitoloncolást lehetővé tevő jogszabályok meghozását ígérte az idei évre. A lényeg, hogy aki illegálisan érkezett, az nem maradhat az Egyesült Királyság területén. Aztán hogy mi lesz, lesz-e zéró tolerancia, majd eldől. Előre tudatosítani kell az átkelést fontolgatókban, hogy Anglia nem fogadja szívesen őket. Sőt egyáltalán nem fogadja őket.
Rishi Sunak a menedékkérők ellátásán is szigorít, nem tölthetik a kérvényük elbírálásáig az időt szállodákban, ehelyett elhagyott üdülőtelepeken, kollégiumokban, laktanyákban keresnek nekik szállást. Múlt héten a Brexit menedzselésébe belebukott konzervatív párti Theresa May is hallatta hangját az ügyben, és valamennyi kiskapu bezárásának szükségességére hívta fel a törvényalkotók figyelmét.
A britek nem csak a migránsokra vannak kiakadva, hanem a legálisan az országba érkező emberek számát is vissza akarják szorítani. Megnehezítenék a külföldi diákok házastársainak beutazását, mivel a tapasztalatok szerint ezzel sokan visszaélnek, továbbá a szakképzett dolgozókat foglalkoztató cégeket magasabb minimálbér fizetésére köteleznék, hogy ne érje meg nekik az olcsó külföldi munkaerő foglalkoztatása.
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Sztrájkot kezdtek pénteken több nagy brit repülőtéren a határrendészeti dolgozók, miután a kormány nem teljesítette béremelési követelésüket.
A munkabeszüntetés az egész karácsonyi és újévi utazási időszakra kiterjed. A brit belügyminisztérium a szokásosnál hosszabb várakozási időre, késések, fennakadások lehetőségére figyelmeztette a Nagy-Britanniába készülő utazókat.
A brit határrendészeti hatóság (UK Border Force) végzi a határállomásokon – a repülőtereken, a kikötőkben és a nemzetközi forgalmú pályaudvarokon – az útlevelek ellenőrzését.
Nagy-Britannia csaknem három éve kilépett az Európai Unióból, így az EU-országokból érkezőkre ugyanazok a beléptetési szabályok érvényesek, mint a világ más térségeiből beutazókra.
A sztrájkok a Londontól északra, illetve északkeletre fekvő Luton és Stansted repülőtereket – amelyekre a Magyarországról beutazók többsége érkezik – nem érintik.
Sztrájkolnak viszont a határrendészeti dolgozók London két másik nagy nemzetközi repülőterén, Heathrow-n és Gatwicken, amelyekre szintén közlekednek járatok Magyarországról.
A munkabeszüntetési akció kiterjed emellett Birmingham, Cardiff, Glasgow és Manchester repülőtereire, valamint a dél-angliai Newhaven kikötőjére.
A sztrájk december 23-tól 26-ig, illetve december 28-tól 31-ig tart.
A BBC közszolgálati médiatársaság által idézett ágazati előrejelzések szerint pénteken, a sztrájk első napján az érintett repülőterekre csaknem 1300 járat érkezik negyedmillió utassal. A sztrájk teljes időszakában várhatóan kilencezer menetrendszerű és charterjárat száll le ezeken a repülőtereken, 1,8 millió utassal a fedélzetén.
A brit kormány katonákat, köztisztviselőket és más területeken dolgozó, önkéntesen jelentkező kormányalkalmazottakat képzett ki a határrendészeti feladatok ellátására.
A londoni belügyminisztérium ugyanakkor ezzel együtt is kéri, hogy a Nagy-Britanniába készülők ellenőrizzék légitársaságuknál, utazási irodájuknál vagy túraszervezőiknél járataik indulását.
A tárca felhívta a beutazók figyelmét arra is, hogy a sztrájkidőpontokban késésekre, hosszabb várakozási időre, fennakadásokra kell felkészülniük az érintett repülőtereken.
A minisztérium javasolta, hogy a jogosult beutazók a sztrájkok idején használják az elektronikus beléptető kapukat (eGates).
Ezeket a kapukat azok vehetik igénybe, akiknek biometrikus azonosítóval ellátott útlevelük van, betöltötték 12. életévüket – bár a 12-17 év közöttiek csak felnőttek kíséretében használhatják az e-kapukat -, és brit vagy európai uniós, illetve amerikai, kanadai, ausztrál, új-zélandi, japán, szingapúri, dél-koreai, svájci, norvég, liechtensteini és izlandi állampolgárok.
A UK Border Force alkalmazottainak sztrájkját két hete jelentette be szakszervezetük (PCS), amely azzal indokolta az akciót, hogy a kormány mindössze 2 százalékos béremelést ajánlott a szolgálat dolgozóinak.
A PCS szakszervezet 10 százalékos béremelést követel.
A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint októberben 11,1 százalékos, novemberben 10,7 százalékos volt a tizenkét havi infláció Nagy-Britanniában. (MTI).
The Board of Directors of the @WGAwest and the Council of the @WGAeast, acting upon the authority granted to them by their memberships, have voted unanimously to call a strike, effective 12:01 AM, Tuesday, May 2.
— Writers Guild of America West (@WGAWest) May 2, 2023
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
A tervek szerint összesen 1200 katonát vezényelnek ki a karácsonyi sztrájkhullám idejére az Egyesült Királyságban, hogy ne bénuljon meg teljesen a mentés és a reptéri határellenőrzés az ünnepek idején. Anglia, Wales és Észak-Írország területén várhatóak komoly fennakadások a mentők, a reptéri határellenőrök és a vasúti dolgozók sztrájkja miatt. Az illetékes szakszervezetek béremelést követelnek, akárcsak az ápolók, a postások, a vasúti dolgozók, az Abellio társaság buszsofőrei és az autópályaépítők, akik már ezen a héten is sztrájkoltak.
A vezérkar nem örül
A brit hadsereg vezérkari főnöke, Sir Tony Radakin admirális közölte, hogy nincsenek szabad kapacitásaik a különböző sztrájkok áthidalására, és nem is ez a dolguk.
Ezzel együtt hajlandóak kivezényelni 1200 katonát a mentőszolgálatokhoz és a repterekre, hogy legalább enyhítsék a teljesen ki nem védhető fennakadásokat. A mentőknél logisztikai feladatokat látnak majd el, és a sofőröket helyettesítik. A repülőtereken az utasok ellenőrzésébe kapcsolódnak be.
A hét elején az ápolók újabb sztrájkja, a hét végén a mentők munkabeszüntetése adja fel a leckét
Az ápolók december 15-i munkabeszüntetését újabb követi december 20-án. Szakszervezetük (RCN) ezután 48 órát ad a kormánynak arra, hogy megkezdje a bértárgyalásokat, különben újabb széleskörű akciókat helyez kilátásba az új évre.
A mentők egy napra rá, majd 28-án sem veszik fel a munkát Angliában és Walesben. Életmentésre ezeken a napokon is kivonulnak, de olyan betegekhez, akik nincsenek életveszélyben, nem mennek ki. Ezekben az esetekben a tervek szerint a hadsereg átveszi a feladatukat.