Ázsia történetének legnagyobb metamfetamin és kristálymet fogását hajtották végre Laoszban, elképesztő értékű a találat.
A laoszi hatóságok összesen 55.6 millió darab metamfetamin tablettát és 1.7 tonna metkristályt foglaltak le a délkelet-ázsiai ország északi Bokeo tartományában, a szállító pedig egy rutinellenőrzés során akadt fent – írja a Washington Post.
Laosz becslései szerint az utcai árak alapján – amennyiben a szomszédos Thaiföldön értékesítik őket – legalább 200 millió dollár értékű volt a történelmi drogfogás. Amennyiben gazdagabb országokba, mint Ausztrália vitték volna tovább, akkor ez az összeg jóval nagyobb.
A fogás ráadásul olyan jelentős, hogy háromszorosa annak az amfetamin mennyiségnek, amelyet Laoszban tavaly az egész évben lefoglaltak. A laoszi hatóságok közleménye szerint fokozott figyelemmel kísérik a szállítmányokat, ugyanis nem ez az első komolyabb meth-fogás az utóbbi időkben.
A kábítószereket egyébként a Lao Brewery logóival ellátott ládákban tárolták, amely részben a laoszi állam tulajdona. A cég közleményben jelezte, hogy a kamion nincs regisztrálva az adatbázisukban, így a ládáikat felhasználták arra a bűnözők, hogy elrejtsék a tevékenységüket.
Bokeo egyébként a Laosz-Mianmar-Thaiföld hármashatár közelében található, amelyet a szakértők csak „Aranyháromszögnek” neveznek. Ez egy sűrű növényzettel borított, elszigetelt régió, amely évtizedek óta a globális kábítószer-előállítás és kereskedelem egyik központja.
Már 1993 óta az Aranyháromszög felelős például az Egyesült Államokba eljutó heroinkészlet mintegy 60 százalékáért. Az elmúlt évtized során inkább a szintetikus drogok előállítására mentek rá a környéken, amelynek állapotait sokszor törvényen kívüliként írják le.
A kábítószer-kereskedők Kínát is gyakran használják drogútvonalként, ugyanis alig több mint 50 kilométerre van csak tőle Bokeo. Amióta kitört a járvány, Kína sokkal szigorúbb határvédelmet alkalmaz, ezért az ottani útvonalak némileg visszaszorultak.
A nemzetközi szakértők elsősorban most a Mianmar északi részén található Shan állam miatt aggódnak, ahova az etnikai milíciák gerillaharcai miatt nem nagyon tudta a katonai junta a lábát. A régióban nagyon elterjedt a heroinhasználat, amelyet a csempészek kíméletlenül ki is használnak.
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
Hétfőn Szenegál partjainál több mint két tonna kokaint foglaltak le a hatóságok egy hajón. Nyugat-Afrika közvetítőpont lehet a csempészek számára Dél-Amerika és Európa között, az elmúlt időszakban is több nagyobb drogfogás volt a térségben.
2026 kilogramm kokaint foglalt le a szenegáli haditengerészet egy hajón Dakar partjaitól 363 kilométerre hétfőn – írja az ABC News.
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
— Marine nationale sénégalaise (@MarineNation_SN) October 19, 2021
A La Rosa nevű hajó személyzetének öt tagját letartóztatták.
A hatóságok kedden közzétett közleménye szerint akcióban a francia légierő segítette a szenegáli haditengerészetet.
A cikkben emlékeztetnek, hogy Nyugat-Afrikában az elmúlt időszakban egyre több kábítószert foglalnak le a hatóságok. Beninben szeptemberben jelentették be, hogy több mint 2,5 tonnányi kokaint foglaltak le, néhány nappal korábban pedig több mint tíz kilogramm heroinra bukkantak. Januárban pedig Gambiában egy Ecuadroból származó szállítmány közzé rejtve találtak 3 tonna kokaint.
A cikk szerint ez annak a jele, hogy a kábítószercsempészek egyre gyakrabban használják közvetítőpontként ezeket az országokat Dél-Amerika és Európa között.
[type] => post [excerpt] => Hétfőn Szenegál partjainál több mint két tonna kokaint foglaltak le a hatóságok egy hajón. Nyugat-Afrika közvetítőpont lehet a csempészek számára Dél-Amerika és Európa között, az elmúlt időszakban is több nagyobb drogfogás volt a térségben. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1634806080 [modified] => 1634762485 ) [title] => Hatalmas kokainszállítmányt foglaltak le Szenegál partjainál [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=64440&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 64440 [uk] => 64511 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 64442 [image] => Array ( [id] => 64442 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fcezn6uxeaedfrp.jpg [original_lng] => 541238 [original_w] => 2080 [original_h] => 1084 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fcezn6uxeaedfrp-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fcezn6uxeaedfrp-300x156.jpg [width] => 300 [height] => 156 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fcezn6uxeaedfrp-768x400.jpg [width] => 768 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fcezn6uxeaedfrp-1024x534.jpg [width] => 1024 [height] => 534 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fcezn6uxeaedfrp-1536x800.jpg [width] => 1536 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fcezn6uxeaedfrp-2048x1067.jpg [width] => 2048 [height] => 1067 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/fcezn6uxeaedfrp.jpg [width] => 2080 [height] => 1084 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1634812147:8 [_oembed_a61792ea7f141ec9a58da8e814edfdca] =>
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
Nuestro trabajo comprometido con la Patria, está consiguiendo resultados históricos en la lucha contra el narcotráfico. Informamos al pueblo boliviano y a la comunidad internacional que incautamos 8,7 toneladas de cocaína que tenían como destino Países Bajos (Europa), mismos que… pic.twitter.com/I3WTeYP6ua
— Luis Alberto Arce Catacora (Lucho Arce) (@LuchoXBolivia) January 5, 2024
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
— Marine nationale sénégalaise (@MarineNation_SN) October 19, 2021
Gisteravond hielden we een 30-jarige man uit Frankrijk aan in Rotterdam. Hij reed in een busje met Frans kenteken op de A29 t.h.v. Numandsdorp en vertoonde verdacht (rij)gedrag. Daarop hielden wij de bestuurder staande en vroegen om uitleg. pic.twitter.com/T48OSJYeDM
— Politie Eenheid Landelijke Expertise en Operaties (@Pol_Exp_Ope) December 14, 2024
Egy férfit és egy nőt tartóztattak le egy nagyszabású drograzzia keretében, amelynek során annyi szintetikus ópiátot foglaltak le, hogy az akár 50 millió ember halálát is okozhatná.
Augusztus 17-én a rendőrség razziát tartott egy kaliforniai otthonban, ahol 21 kilogramm karfentanilt foglaltak le, amely a morfinnál 10 ezerrel erősebb halálos szintetikus ópiát.
A karfentanil a fentanil rokona, amelynek a halálos adagja két milligramm. Az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) szerint még érintésre is halálos, mivel a bőrön keresztül felszívódik, és nem emberi használatra készült – írja a New York Post.
A 30 éves Andres Jesus Moralest és a 27 éves Christine Ponce-t egyenként négy rendbeli, értékesítésre szánt kábítószer birtoklásával vádolták meg – közölte csütörtökön közleményben a riverside–i ügyészség.
„Ha más kábítószerekkel keveredik, a lefoglalt 21 kilogramm karfentanil több mint 50 millió ember megölésére lett volna elegendő“ – közölték a hatóságok. Morales és Ponce ellen csütörtökön emeltek vádat, azonban mindketten ártatlannak vallották magukat, ezért jelenleg a következő, november 9-re tervezett bírósági megjelenésükig fogva tartják őket, ahonnan óvadék ellenében sem szabadulhatnak.
Forrás: liner.hu
[type] => post [excerpt] => Egy férfit és egy nőt tartóztattak le egy nagyszabású drograzzia keretében, amelynek során annyi szintetikus ópiátot foglaltak le, hogy az akár 50 millió ember halálát is okozhatná. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1632771900 [modified] => 1632770607 ) [title] => 50 millió ember megöléséhez elegendő ópiátot foglaltak le Kaliforniában [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=61986&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 61986 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 61987 [image] => Array ( [id] => 61987 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/k-epa20180417227.jpg [original_lng] => 296149 [original_w] => 1673 [original_h] => 941 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/k-epa20180417227-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/k-epa20180417227-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/k-epa20180417227-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/k-epa20180417227-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/k-epa20180417227-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/k-epa20180417227.jpg [width] => 1673 [height] => 941 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/k-epa20180417227.jpg [width] => 1673 [height] => 941 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1632759808:4 [_thumbnail_id] => 61987 [_edit_last] => 4 [views_count] => 2706 [_oembed_84e28137d38fe017c5b3cf29a51ade7c] =>
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
At least one person was killed and another injured after an avalanche struck near Lake Tahoe in the Sierra Nevada. First responders successfully rescued one person, and search and rescue operations are underway to address the situation. pic.twitter.com/G7WKVTqW1y
A crash involving dozens of vehicles along a foggy stretch of California’s Interstate 5 in southern California has left two people dead and nine others injured.
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
BREAKING: Authorities say a suspect is dead and two students are hurt after a shooting at the Feather River Adventist School in the Northern California community of Palermo. https://t.co/cfzypRXJt8pic.twitter.com/KJVylA9oNy
NEW : 🔥🔥🔥On the afternoon of Monday, September 22, 2025, at the Heller Jewelers jewelry store located in the City Center Bishop Ranch shopping center, 6000 Bollinger Canyon Road, San Ramon – a city in the Bay Area, California.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
Az Állami Nyomozó Iroda munkatársai letartóztatták az egyik kárpátaljai katonaság vezetőjét, aki metamfetamint árult a katonáknak, továbbá eladta az egység tulajdonában lévő tárgyakat.
A hatóságok tetten érték, amikor 52 gramm kábítószert adott el 75 ezer hrivnyáért, majd később le is tartóztatták, amikor 300 gramm metamfetamint próbált meg értékesíteni 405 ezer hrivnyáért.
A nyomozás közben kiderült, hogy eltulajdonított egy 1700 dolláros éjjelátó készüléket és 20 kést is.
Az ügyben büntetőeljárás indult, a tettesre 9-től 12 évig terjedő szabadságvesztés és vagyonelkobzás várhat.
[type] => post [excerpt] => Az Állami Nyomozó Iroda munkatársai letartóztatták az egyik kárpátaljai katonaság vezetőjét, aki metamfetamint árult a katonáknak, továbbá eladta az egység tulajdonában lévő tárgyakat. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1630509780 [modified] => 1630508629 ) [title] => Metamfetamint árult egy katona Kárpátalján [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=59371&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 59371 [uk] => 59335 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1630497833:5 [_edit_last] => 5 [views_count] => 5277 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_84e28137d38fe017c5b3cf29a51ade7c] =>
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
Az olasz szakemberek kockázatelemzés alapján választották ki a 4300, Dél-Amerikából érkező konténer közül azt, amelyet a pénzügyőrök röntgenberendezésével világítottak át. Gyanújuk beigazolódott: egy Brazíliából származó, tömbfát szállító konténerben nagy mennyiségű kábítószerre bukkantak.
A rendkívül nagy tisztaságú kábítószer utcai értéke körülbelül 22 millió eurót lett volna.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Sono vicino alla #Sicilia e al popolo catanese in queste ore drammatiche per la forte ondata di maltempo. Il Governo deve intervenire subito, con tutte le iniziative necessarie. #Cataniapic.twitter.com/T95ID0WUsY
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Ich verstehe nicht warum in Deutschland nicht über den #Gardasee berichtet wird. Jetzt lassen wir also Italien im Stich??♂️??♂️. Die Bilder sind (italienisches Tv) verstörend. Ich hoffe, keiner von euch ist da im Urlaub ??????
Una vergogna, uno schifo. Mi aspetto un intervento efficace del ministro Lamorgese e una dura condanna da parte di sinistre e femministe. Secondo voi aspetterò a lungo??? pic.twitter.com/fPkrvMW21Y
Bad weather, storm surges with waves several meters high between the beaches of Ferrara and Rimini. In Marina di Ravenna, shops and beach infrastructure suffered. In Ravenna, sandbags had to be placed to keep the tides at bay. Italy#flood#flooding#floods#Ravenna#Italypic.twitter.com/RrW8uxVNNW
La frana di #Ischia. Nuova allerta meteo da questo pomeriggio. Il commissario #Legnini: "Al via il piano di evacuazione preventivo per centinaia di persone". Si cerca l'ultima dispersa. Al #Tg2Rai ore 13,00#2dicembrepic.twitter.com/cejw7EkHhf
#Varese, imbarcazione ribaltata nel lago Maggiore: recuperati nella notte i corpi senza vita di tre persone. Proseguono le ricerche di un quarto disperso, impegnati sommozzatori ed elicottero dei #vigilidelfuoco [#29maggio 7:15] pic.twitter.com/bNTW3lkQHm
Reputo gravissimo, indegno e segno di grande inciviltà, che un turista sfregi uno dei luoghi più celebri al mondo, il Colosseo, per incidere il nome della sua fidanzata. Spero che chi ha compiuto questo gesto venga individuato e sanzionato secondo le nostre leggi. pic.twitter.com/p8Jss1GWuY
— Gennaro Sangiuliano (@g_sangiuliano) June 26, 2023
Vi sarebbero per ora almeno due morti accertati e una quarantina di feriti nell'incidente del pullman precipitato da un cavalcavia a Mestre. Il tragico bilancio sembra essere destinato a salire Le prime foto tratte da fermi immagini del Tg1 e Tg2 Rai https://t.co/cUObC24Hyfpic.twitter.com/F4AsbA5maJ
Un’immane tragedia ha colpito questa sera la nostra comunità. Ho disposto da subito il lutto cittadino, in memoria delle numerose vittime che erano nell’autobus caduto. Una scena apocalittica, non ci sono parole. pic.twitter.com/APnsQoPMkL
Nuestro trabajo comprometido con la Patria, está consiguiendo resultados históricos en la lucha contra el narcotráfico. Informamos al pueblo boliviano y a la comunidad internacional que incautamos 8,7 toneladas de cocaína que tenían como destino Países Bajos (Europa), mismos que… pic.twitter.com/I3WTeYP6ua
— Luis Alberto Arce Catacora (Lucho Arce) (@LuchoXBolivia) January 5, 2024
Satnam Singh è morto, dopo essere stato caricato su un furgoncino per essere scaricato davanti a casa sua insieme alla moglie. Abbandonato insieme al suo braccio tranciato dal macchinario, poggiato su una cassetta per ortaggi. Lasciato lì morire da quello che non è un datore di… pic.twitter.com/ywO6Kd3Cj6
Hurricane Debby blew 25 packages of cocaine (70 lbs.) onto a beach in the Florida Keys. Good Samaritan discovered the drugs & contacted authorities. U.S. Border Patrol seized the drugs, which have a street value of over $1 million dollars.#Hurricane#Debby#Florida#floridakeyspic.twitter.com/nsjKu6qm8V
Gisteravond hielden we een 30-jarige man uit Frankrijk aan in Rotterdam. Hij reed in een busje met Frans kenteken op de A29 t.h.v. Numandsdorp en vertoonde verdacht (rij)gedrag. Daarop hielden wij de bestuurder staande en vroegen om uitleg. pic.twitter.com/T48OSJYeDM
— Politie Eenheid Landelijke Expertise en Operaties (@Pol_Exp_Ope) December 14, 2024
#Maltempo#Firenze, decine di richieste di soccorso sono giunte alla sala operativa dei #vigilidelfuoco del capoluogo toscano, soprattutto per allagamenti e autisti in difficoltà. Maggiori criticità a Sesto Fiorentino per l’esondazione del torrente Rimaggio [#14marzo 11:15] pic.twitter.com/FK2Y6s9bjC
Brazen early-morning robbery on December 1, targeting a Sicurtransport armored van on Italy's A2 highway near Bagnara Calabra, where ~10 masked gunmen fired Kalashnikov rounds, burned two cars to block the road, and scattered nails, escaping with ~2 million euros and no… pic.twitter.com/ryN76ssWJA
A montenegrói rendőrség közel másfél tonna kokaint foglalt le a főváros Zeta nevű részében, egy raktárban – számolt be pénteken az MTI a montenegrói közszolgálati televízióra (TVCG) hivatkozva.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
A nagy mennyiségű kábítószer, amely egy banánszállítmányt tartalmazó konténerben volt elrejtve, Montenegró történetének eddigi legnagyobb fogása. A bűncselekménnyel összefüggésben két embert őrizetbe vettek – közölte a rendőrség.
A Dan című montenegrói független hírportál szerint a raktárban 1400 csomag kokaint találtak, összesen 1600 kilogrammot. A drog „COVID” felirattal ellátott csomagokban volt. A szállítmány Montenegró egyik legnagyobb kikötőjén, Baron keresztül érkezhetett az országba.
Dritan Abazovic kormányfőhelyettes gratulált a rendőrségnek a péntek éjszakai akcióhoz.
„Micsoda bravúr a montenegrói rendőrség részéről” – írta Abazovic a Twitter-bejegyzésében. Majd még hozzáfűzte: „Azt tesszük, amit megígértünk, nem engedjük, hogy Montenegró a bűnözők országává váljon”.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A montenegrói rendőrség közel másfél tonna kokaint foglalt le a főváros Zeta nevű részében, egy raktárban – számolt be pénteken az MTI a montenegrói közszolgálati televízióra (TVCG) hivatkozva. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1630080180 [modified] => 1630079048 ) [title] => Másfél tonna kokaint foglalt le a rendőrség Montenegróban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=58817&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 58817 [uk] => 58821 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 58819 [image] => Array ( [id] => 58819 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/drog-montenegro.jpg [original_lng] => 229805 [original_w] => 1600 [original_h] => 900 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/drog-montenegro-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/drog-montenegro-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/drog-montenegro-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/drog-montenegro-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/drog-montenegro-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/drog-montenegro.jpg [width] => 1600 [height] => 900 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/drog-montenegro.jpg [width] => 1600 [height] => 900 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1630068251:5 [_oembed_84e28137d38fe017c5b3cf29a51ade7c] =>
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq

A hatóságok előbb nyomoztak a férfi illegális tevékenységét illetően, majd a következő eladásnál letartóztatták. A hírt a Nemzeti Rendőrség közölte.
A férfitől metamfetamint és pénzt foglaltak le, jelenleg előzetes letartóztatásban van. Az ügyben eljárást indítottak, akár 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés is várhat rá.
[type] => post [excerpt] => A hatóságok előbb nyomoztak a férfi illegális tevékenységét illetően, majd a következő eladásnál letartóztatták. A hírt a Nemzeti Rendőrség közölte. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1629824700 [modified] => 1629825865 ) [title] => Kábítószer-kereskedőt tartóztattak le Munkácson [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=58521&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 58521 [uk] => 58445 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1629815067:10 [_edit_last] => 10 [views_count] => 5547 [_oembed_c6d36e047699c64b3a3d1babf73ecd0d] => {{unknown}} [_oembed_84e28137d38fe017c5b3cf29a51ade7c] =>
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
Tízkilónyi marihuánát foglaltak le a rendőrök Budapesten hétfőn – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
A tájékoztatás szerint a KR NNI munkatársai augusztus 9-én délután a fővárosban elfogtak egy helyi 39 éves férfit, akinél fél kilogramm marihuánát találtak. A férfival szemben garázdaság miatt elfogatóparancs volt érvényben. Mint kiderült, a férfinél talált drog egy 38 éves férfitől származott, akit még aznap elfogtak a KR NNI nyomozói a fővárosban, majd kutatást tartottak a budapesti lakóhelyén és a szintén fővárosi, kábítószer raktározására használt ingatlanán. A rendőrök közel tíz kilogramm marihuána mellett szárított növényeket, a kábítószer termesztéséhez, porciózáshoz szükséges eszközöket, valamint közel másfél millió forint készpénzt is lefoglaltak.
A nyomozók a 39 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, és az illetékes ügyészségnél kezdeményezték a letartóztatását. A másik férfival szemben – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer birtoklása miatt indult büntetőeljárás – tudatta a rendőrség.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
Nuestro trabajo comprometido con la Patria, está consiguiendo resultados históricos en la lucha contra el narcotráfico. Informamos al pueblo boliviano y a la comunidad internacional que incautamos 8,7 toneladas de cocaína que tenían como destino Países Bajos (Europa), mismos que… pic.twitter.com/I3WTeYP6ua
— Luis Alberto Arce Catacora (Lucho Arce) (@LuchoXBolivia) January 5, 2024
Kábítószer-kereskedéssel foglalkozó bűnözőket tartóztattak le Kárpátalján. Az információk szerint a szervező egy 43 éves ungvári férfi volt, ő osztotta szét az „árut” a tagok között.
A hatóságok az elmúlt év májusában kezdték meg a nyomozást a szervezet kapcsán, mely alatt kiderült, hogy a bűnözők a kereskedésen kívül kendert is termesztettek. A rendőrség 12 házkutatást végzett, a lefoglalt tárgyi bizonyítékok értéke több mint 360 ezer hrivnya.
Az ügyben folyik az eljárás, a bíróságot megelőző vizsgálatok megkezdődtek.