A férfi egy „kábítószerüzlet” munkatársa volt, s csomagkézbesítőként tevékenykedett. A férfi saját gépjárművén hordta szét a pszichotróp szereket, a hatóságok a postán állították elő, a soron következő „megrendelés” átvevésekor.
A tettes 25 éves, s mint kiderült, már korábban is meggyűlt a baja a rendőrséggel egy lopás miatt. A férfi egy internetes üzletnek dolgozott, illegális tevékenysége végzéséhez bérelt egy lakást is, ahol kimérte és becsomagolta az „árucikkeit”.
A rendőrség 14 kilogramm marihuánát, 5 kilogramm metamfetamint és Alfa PVP-t, több mint egy kilogramm pszilocibin gombát, extasy tablettákat, amfetamin slip-tasakokat, valamint az áruház logójával ellátott csomagolóanyagokat és elektronikus mérlegeket foglaltak le.
A lefoglalt tárgyi bizonyítékok feketepiaci értéke több mint 11 millió hrivnya.
[type] => post [excerpt] => A férfi egy „kábítószerüzlet” munkatársa volt, s csomagkézbesítőként tevékenykedett. A férfi saját gépjárművén hordta szét a pszichotróp szereket, a hatóságok a postán állították elő, a soron következő „megrendelés” átvevésekor. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1611056940 [modified] => 1611013332 ) [title] => Több mint 11 millió hrivnya értékű kábítószert találtak egy férfinél Zaporizzsjában [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=35768&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 35768 [uk] => 35720 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 35721 [image] => Array ( [id] => 35721 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/2021-01-18-151205.png [original_lng] => 1548504 [original_w] => 1438 [original_h] => 843 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/2021-01-18-151205-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/2021-01-18-151205-300x176.png [width] => 300 [height] => 176 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/2021-01-18-151205-768x450.png [width] => 768 [height] => 450 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/2021-01-18-151205-1024x600.png [width] => 1024 [height] => 600 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/2021-01-18-151205.png [width] => 1438 [height] => 843 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/2021-01-18-151205.png [width] => 1438 [height] => 843 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/2021-01-18-151205.png [width] => 1438 [height] => 843 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1611006132:5 [_oembed_fd39fc1a846d3d9fca0ebd358e392a24] => [_oembed_time_fd39fc1a846d3d9fca0ebd358e392a24] => 1611005977 [_thumbnail_id] => 35721 [views_count] => 4404 [_oembed_b628c5a0b868cec2f71e51fbe1487c87] =>
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
🚀 Missiles launched by the Russian Federation at Zaporizhzhia from a distance of 60 km arrive in 30-40 seconds, but the drones fall in the fields , - OVA.
According to Fedorov, a lot has been done to protect the city from air attacks, and it is already affecting enemy drones .… pic.twitter.com/1Mci1OWJEQ
One person is confirmed dead and seven others have been injured in a horrific russian airstrike on Zaporizhzhia‼️ Rescue teams are working at the scene, and these numbers may not be final. pic.twitter.com/Na53HKrnYH
A hatóságokhoz bejelentés érkezett, miszerint egy 28 éves ungvári fiatalember kábítószer-árusítással foglalkozik a megyeszékhely területén. Január 15-én felkeresték a figuránst, akit a Verescsahina utcán sikerült előállítani.
A férfi a hatóságok jelenlétében igencsak zavartan viselkedett, a motozás alatt marihuánára, amfetaminra és Alfa-PVP-re bukkantak nála. Az Alfa-PVP fogyasztása több esetben is halálhoz vagy túladagoláshoz vezet, továbbá súlyosbítja a krónikus betegségeket is.
A rendőrség lefoglalta a tárgyi bizonyítékokat, az ügyben eljárást indítottak, a férfire akár 10 év börtönbüntetés és vagyonelkobzás is várhat.
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
Január 8-án letartóztattak Spanyolországban egy bandát, amely autókat szállító kamionokba rejtett el jelentős mennyiségű kábítószert, és Spanyolországból Nagy-Britanniába szállította azt.
A spanyol rendőrség ezáltal a történelem egyik legnagyobb mennyiségű extasyszállítmányát foglalta le, melynek értéke többmillió euró. A kamionokban ezenkívül marihuánát és hasist is szállítottak Hollandiába és Nagy-Britanniába, a hazafelé úton pedig az LSD, extasy és amfetamin előállításához szükséges anyagokat csempészték be Barcelona egyik narkólaborjába.
Az egyéves nyomozás során a rendőrség 827 000 darab extasy tablettát, 76 kilogramm amfetamint, 39,5 kilogramm kristályos metamfetamint, 310 kilogramm hasist, 89 kilogramm marihuánát, 2000 dózis LSD-t és 1,6 kilogramm kokaint foglaltak le.
A szervezők közül sikerült 11 személyt letartóztatni, melynek során sajnos életét vesztette egy rendőr is. A bűnbanda több speciális telefonnal, szárazföldi és vízi járművel és fegyverekkel is rendelkezett, a hatóságok összesen 23 bankszámlát blokkoltak le, melyet összefüggésbe hoztak a bűnszervezettel. A nyomozás az ügy kapcsán továbbra is folyik.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
⚠️La tarde de este jueves 20 de abril se registró una intensa movilización policiaca en la Ciudad de México, específicamente en la alcaldía Miguel Hidalgo. De acuerdo con los primeros reportes, se registró una intensa balacera en Starbucks de Plaza Carso, en la zona de Polanco,… pic.twitter.com/L59aNje6Z9
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
In case you needed a reminder why border security is important and why we shouldn’t allow 10 million people to come across the border unvetted, this is Mexico right now: pic.twitter.com/rggfvJ72dX
Az elmúlt hét során a hatóságok felszámoltak három nagyobb narkólabort és több mint 100 kábítószert árusító internetes oldalnak vetettek véget.
Az információk szerint a webáruházak közül egyesek naponta 50 ezer dózist adtak el, melyeket Ukrajna különböző részeire postáztak. A házkutatások során lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül 50 millió hrivnya. Ezenkívül lefoglaltak 113 ezer dollárt, 158 ezer hrivnyát, fegyvereket, telefonokat, jegyzeteket és hat járművet is.
Az ügy kapcsán 50 gyanúsítottat azonosítottak, melyek közül harmincat már tájékoztattak az ellenük indult eljárással kapcsolatban, tizet pedig előzetes letartóztatásba helyeztek. Az ügyben továbbra is folyik az eljárás.
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
Egy bolgár férfi pénteken délelőtt majdnem 15 kiló marihuánát próbált meg Szerbián keresztül Magyarországra csempészni az autójában kialakított titkos rekeszekben.
A bolgár sofőr december 18-án, délelőtt fél 10-kor jelentkezett belépésre a Röszke Autópálya Határátkelőhelyen. Az útlevélvizsgálatot követően tagadó választ adott a vámárura vonatkozó kérdésekre, a pénzügyőrök azonban úgy döntöttek, a biztonság kedvéért átvizsgáűlják az autót.
Nem volt alaptalan a gyanújuk, ugyanis az ellenőrzés során eltávolították a pótkerekeket, és egy titkos rekeszt találtak, melyben a férfi 33 darab, összesen 14800 gramm súlyú csomagot foglaltak le, melyekben marihuána volt.
A férfi ellen kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást. Az ügyészség szökés, rejtőzködés, illetve az eljárás meghiúsításának veszélye miatt javasolta a férfi letartóztatását egy hónapra, melyet a bíróság elrendelt.
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
A Sztarokozacse–Tudora határátkelőn 54 kilogramm kokainra bukkantak a vámosok a banánokat tartalmazó konténerekben. Az illegális áru értéke 12 millió dollár. A hírt az Állami Határőrszolgálat közölte.
A szállítmány Ecuadorból érkezett, a jelentős mennyiségű kábítószert 46 konténerben rejtették el. Az ügyben eljárást indítottak, a nyomozás folyik.
2020-ban az odesszai kikötőben több mint 500 kilogramm kokaint foglaltak már le.
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
😡As a result of a Russian missile strike on Dnipro, eight people were killed and around 70 others were injured
Among the wounded are two children — a 13-year-old girl and a 16-year-old boy — who have been hospitalized, according to Serhii Lysak, head of the regional military… https://t.co/IDFmEldmEspic.twitter.com/iIsHm1yABj
Смердюча кровожадна рашня намагається перетворити чудову Одесу в таке саме болото,як і свої гнилі єбеня.Черговий обсріл міста.Історичний центр Приморський бульвар,Привоз,житлові будинки і АЗС.Уйобки фашистські🤬 pic.twitter.com/QXN3sJwwov
...night, Odesa once again came under a massive russian attack, resulting in widespread destruction and large-scale fires across various districts of the city. The residential sector sustained the most significant damage; russian drone strikes sparked fires in apartments within… pic.twitter.com/MrV7Iy9Ox1
A hatóságok kábítószerellenes osztálya és a nemzeti rendőrség munkatársai lelepleztek és megsemmisítettek egy, a fővárosban működő narkólabort.
Az információk szerint a csúcstechnológiával rendelkező laboratóriumot egy 50 éves oroszországi nő és két társa, egy orosz és egy ukrán állampolgár üzemeltette. Legfőképp metadon előállításával foglalkoztak, melyeket Ukrajnán kívül Oroszországban és Fehéroroszországban értékesítettek.
A laborban egy hónap alatt körülbelül 100 kilogramm, azaz nagyjából 800 adag kábítószert gyártottak.
A hatóságok házkutatást tartottak a helyszínen, mely közben 250 kilogramm metadon előállításához szükséges alapanyagot, technikai eszközöket, 35 ezer dollárt és más tárgyi bizonyítékot találtak. A lefoglalt tárgyak értéke körülbelül 50 millió hrivnya.
A törvényellenes tevékenység három résztvevője ellen eljárás indult, a nyomozás folyik.
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
A rendőrök 11,5 tonna kokaint foglaltak le a belgiumi Antwerpen kikötőjében. Ez a legnagyobb mennyiségű kábítószer, amelyet a rendfenntartók valaha is találtak világszerte.
Az információk szerint a kokainszállítmány a dél-afrikai Guyanaból érkezett, és az antwerpeni kikötőbe érkezéskor azonnal őrizetbe is vették. A rendőrségnél elmondták, hogy a kábítószer feketepiaci értéke meghaladja a 900 millió eurót.
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
A kábítószer egy szervezett bűnbanda tulajdona volt, amelyet egy 77 éves veterán rendőr irányított. A férfi korábban a drogellenes osztály vezetőjeként tevékenykedett, s részletes utasításokat adott a bűnözőknek arról, hogyan lehet elkerülni a rendőrséget a kábítószer Európába történő szállítása során.
A hatóságok 20 embert vettek őrizetbe, köztük három rendőrt, egy kikötői munkatársat és egy ügyvédet.
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
Intempéries en Wallonie : le bilan s'élève à 92 maisons touchées par une tornade à Beauraing, d'autres entités impactées par les orages https://t.co/HgwYmA9Yii
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
E’accaduto in Belgio.Alle 5 di questa mattina, un’auto si è scagliata contro la folla durante la festa per la celebrazione del Carnevale a Strpy Bracquegnies,villaggio La Louviere in Vallonia. Il bilancio provvisorio è di 4 morti e 20 feriti,12 in gravi condizioni.Fermato un uomo pic.twitter.com/fPVwvow4fp
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
Egy háromgyerekes angol nő csempészett migránsokat az Egyesült Királyságba. Az albán bevándorlókat aztán kannabiszfarmokon dolgoztatták, és mindezt egy segélyszervezet leple alatt. A háromgyerekes Pranvera Smith csak La Nonnának, vagyis a nagymamának hívatta magát.
Több mint öt évnyi börtönbüntetésre ítéltek egy háromgyerekes anyát az Egyesült Királyságban, mert migránsokat csempészett be az országba, akiket aztán kannabiszfarmokon dolgoztattak – számol be az esetről a DailyStar.
A 47 éves Pranvera Smith, aki La Nonna-nak, vagyis nagymamának hívatta magát, 2014-ben Birminghamben hozta létre a Freedom to Stay nevű jótékonysági szervezetet az élettársával, a 44 éves Flamur Dakával. A szervezet, amelynek alapításához még 10 ezer font támogatást is kicsalt a nő, névleg azért jött létre, hogy a szükséges papírok beszerzésével, szállással és munkával segítse az albán menedékkérőket.
Ez azonban csak álca volt, és a pár embereket csempészet be kamionokkal a belgiumi Gentből az Egyesült Királyságba. A szolgáltatásaikért fejenként akár 10 ezer eurót is elkértek a migránsoktól, és még mint jótékonysági szervezet is vettek fel pénzt a becsempészett bevándorlók után.
Július 2-án azonban a belga hatóságok az egyik teherautójukból kiszabadítottak egy 21 éves albán férfit egy kikötőben, a nyomozók így jutottak el a párhoz, és átkutatták a Birmingham közelében lévő irodájukat. A hatóságok szerint csak 2020 első felében a párnak 130 „ügyfele” lehetett. Ahogy az ügy egyik nyomozója fogalmazott, az általuk elkövetett bűncselekmények cinikusak és kiszámítottak, ők maguk pedig egyszerű emberkereskedők és bántalmazók voltak.
A nőt és férfit végül többek között csalással és a bevándorlási törvények megsértésével vádolták meg, ők pedig minden pontban bűnösnek vallották magukat. Pranvera Smith-t öt év négy hónapra, Flamur Dakát pedig négy év börtönre ítélték.
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
AKCIJA "187": ⬇️@PolicijaCG u saradnji sa @CgUprava zaplijenila 1⃣.2⃣0⃣5⃣ pakovanja opojne droge kokain u mjestu Mojanovići, u Zeti, ukupne težine preko 1⃣ tone. Droga je pronađena u pošiljci banana. Dvije osobe lišene su slobode.@MupCgpic.twitter.com/r4bA5lAKcW
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
The #M25 remains closed CLOCKWISE at the #A1 (junction 23) this evening as contractors continue to clear all lanes of cooking oil following this morning's accident. Long delays still remain throughout the area pic.twitter.com/e0Mvfo3cbj
— Lee Evans (LGRE) - the official account (@LeeEvansBirding) April 19, 2022
⛔#M25 stays closed Clockwise from J23 #A1M to J25 #A10#Enfield following a collision, shed load + spillage of cooking oil. -Contractors continue to clear the scene. -Trapped traffic near J24 is still being turned back. -Q’s to J22 + on #A1000, #A414 Eastbound, #A406 + #A10. pic.twitter.com/TkzwSoETiW
— BBC Radio London Travel (@BBCTravelAlert) April 19, 2022
Ich verstehe nicht warum in Deutschland nicht über den #Gardasee berichtet wird. Jetzt lassen wir also Italien im Stich??♂️??♂️. Die Bilder sind (italienisches Tv) verstörend. Ich hoffe, keiner von euch ist da im Urlaub ??????
Una vergogna, uno schifo. Mi aspetto un intervento efficace del ministro Lamorgese e una dura condanna da parte di sinistre e femministe. Secondo voi aspetterò a lungo??? pic.twitter.com/fPkrvMW21Y
▶️ Una mujer finge estar de parto y provoca un aterrizaje de emergencia en Barcelona. Al tocar tierra, 28 personas saltan a la pista e intentan huir. El avión cubría la ruta Casablanca - Estambul. https://t.co/vOSNvcX0Gupic.twitter.com/JHXKDUHNrf
The unexploded bomb in #GreatYarmouth detonated earlier during work to disarm it. Our drone captured the moment. We can confirm that no one was injured. Public safety has been at the heart of our decision making all the way through this operation, which we know has been lengthy. pic.twitter.com/9SaeYmHkrb
Mexican authorities found 103 unaccompanied minors in a trailer in Veracruz state along with 212 adults from Guatemala, Honduras, El Salvador and Ecuador. Another 28 migrants traveling as families from Guatemala and El Salvador were also in the trailer https://t.co/LDzuS7zD3lpic.twitter.com/4gQHtAPEVd
"I dirottatori della nave sono stati catturati. Tutto è finito bene". Lo scrive su Twitter il ministro della Difesa, Guido Crosetto, riguardo al tentativo di dirottamento di una nave turca da parte di un gruppo di migranti. Intervenuti gli uomini della Brigata San Marco. #ANSA… pic.twitter.com/A3VCLrqF8V
Kaçakların alınması için Napoli’ye yönlendirilen Galata Seaways gemisine İtalyan güvenlik güçleri müdahale etmiş, mürettebatın güvenliği sağlanmıştır. Arama faaliyetleri devam ederken süreç Bakanımız Sn. @A_Uraloglu'nun koordinasyonunda AAKKM tarafından takip edilmektedir. pic.twitter.com/lEEwJDEf7M
— DENİZCİLİK GENEL MÜDÜRLÜĞÜ (@denizcilikgm) June 9, 2023
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
Tributes have been paid to the victims of a “heartbreaking and devastating” crash after a school coach trip returning from Exmoor Zoo slid down a 20ft slope in Somerset.
In Leipzig schließen sich Kinder zusammen, um ein jüdisches Café zu attackieren. Eine Frau wird verletzt, ein Fenster beschädigt. Die JF kennt die Staatsangehörigkeiten zweier Verdächtiger. https://t.co/QRfoOK9FlD
Latin-Amerikából érkező banánok között találtak kábítószert Odesszában, a déli kikötőben. A rakomány szkennelése közben a vámosok gyanús jeleket fedeztek fel.
A hűtőberendezés ablakainak lebontását követően a hatóságok 45 csomagra bukkantak, melyek össztömege 50,8 kilogramm volt. A gyorsteszt beigazolta, hogy a dobozokban lévő anyag kokain.
A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül 10 millió dollár. Az ügyben folyik az eljárás.
Op 27/10 vond FGP Limburg 11,5ton cocaïne in 5 containers schroot. Dit is wereldwijd de grootste overzeese inbeslagname! Dankzij dit onderzoek hebben we op 1 jaar tijd 14.95 ton zuivere cocaïne afgenomen van een criminele organisatie, goed voor 450 miljoen euro. Ism @FODFinancienpic.twitter.com/gUAnOfkTBY
Kábítószerrel megrakott autó Röszkén???A pénzügyőrök egy osztrák autót ellenőriztek Röszkén. A bolgár sofőr nem jelentett be vám- és adóköteles árut.Munkatársaink a nyilatkozatot elfogadták, de kockázatelemzés alapján tételes vizsgálat mellett döntöttek. A pénzügyőrök a pótkerék kipakolása után, a műanyag gyári borítás alatt és a küszöböknél átalakítás nyomaira bukkantak. A rejtekhelyekről 33 vákuumfóliázott csomagban, csaknem 15 kilogramm növényi törmelék került elő, amire a marihuána-teszt pozitívan reagált.Munkatársaink a több mint 37 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot és a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrségnek.
#GDF #ReggioCalabria e Agenzia Dogane e Monopoli-ADM: operazione antidroga nel Porto di #GioiaTauro. Maxi #sequestro di oltre una tonnellata di #cocaina occultata in un carico di #banane.#NoiconVoi
Le 17 octobre 2021, un navire transportant 2026 kg de cocaïne pure a été intercepté par les vedettes Lac Retba et Cachouane de la Marine nationale sénégalaise à 363km de Dakar avec l'appui de l'avion de patrouille maritime Casa 235 de l'Armée de l'Air et du Falcon-50 français. pic.twitter.com/darEZqak6K
Record #DrugBust | #HKPF SEIZED 1266KG suspected #ketamine worth HK$840M (largest-ever single seizure) & ARRESTED 4 men (3 local+1 Indian) on suspicion of trafficking in a dangerous #drug in land-sea op mounted by Narcotics Bureau+Special Duties Unit+#MarinePolice. pic.twitter.com/BV04O4DlTF
Hamburg - Nur max. 10% wird entdeckt. Der Hamburger Zoll hat im Hafen eine Rekordmenge der Droge Crystal Meth beschlagnahmt. Die Beamten fanden 182 Kilogramm - versteckt in einer Maschine zur Wasseraufbereitung. https://t.co/qSbWFqmp8Q
— HAMBURG ONLINE ? News aus ⚓︎ Hamburg ⚓︎ SH (@HAMBURGonline) September 27, 2022
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
Hurricane Debby blew 25 packages of cocaine (70 lbs.) onto a beach in the Florida Keys. Good Samaritan discovered the drugs & contacted authorities. U.S. Border Patrol seized the drugs, which have a street value of over $1 million dollars.#Hurricane#Debby#Florida#floridakeyspic.twitter.com/nsjKu6qm8V
Gisteravond hielden we een 30-jarige man uit Frankrijk aan in Rotterdam. Hij reed in een busje met Frans kenteken op de A29 t.h.v. Numandsdorp en vertoonde verdacht (rij)gedrag. Daarop hielden wij de bestuurder staande en vroegen om uitleg. pic.twitter.com/T48OSJYeDM
— Politie Eenheid Landelijke Expertise en Operaties (@Pol_Exp_Ope) December 14, 2024